Nincs kedvem címet adni._. bigyó

 Bocsánat hogy nem írom egyik blogom sem csak egyszerűen nincs sem időm és kedvem se ._. De ígérem minél hamarabb próbálok írni mindegyik blogomra írni egy-egy részt:D  

Nem ígérek semmit, hogy mikorra sikerül megírnom a részeket, mert ha ne adj isten rajzolnom is kell bele akkor az még plusz idő. Szóóvaaal... Fogalmam sincs mikor hozok új részt, de nem tűntem elxD

Nyaaa~

45.Rész Nem tudom elhinni

DAMIEN

 A suli elé rohantam, miután megtörtént mindez. Még magam sem értem miért csináltam mindezt. Nem akartam bántani azt akit a legjobban szeretek, csak jól esett kiengedni magamból ezeket a felkavarodott érzéseket. Annyira emlékszem, hogy hivatalosan azért mentem be Michie-hez mert beszélni akartam vele. De ez átment abba, hogy ,,mi lenne ha megölném őt is és a barátját?'' Ám ezt még én magam sem akartam igazán, de a másik felem igen. Az egyik felem szeretni- míg a másik felem bántani akarja. És szinte mindig a rosszabbik felem győz. De én tényleg nem akarom bántani Michie-t, de magamon sosem fogok tudni uralkodni. 

Hallottam a szirénákat, ezért elkezdtem rohanni. Egészen a város végéig rohantam. Belebotlottam valakibe. Felkaptam a fejem és kikerekedtek a szemeim. Rám vigyorgott.

- H-hogyan?! - estem hátra és lesokkolva álltam.

- Talán nem örülsz nekem? - vigyorogva széttárta a karjait.

- D-de mégis hogyan élted túl? Fejbe lőtt nem?! - remegő lábakkal felálltam.

- Csak súrolt az a rohadt szuka. Amit még persze meg fog bánni. - nevetett fel Josh. 

- A-aha... - pislogtam rá értetlenül, ő csak vigyorgott. Oldalra néztem. - És mégis hol voltál eddig?

- Nem maradhatok a városban. Köröznek. - kuncogott és zsebre tette a kezét. - de valószínűleg téged is, ha itt vagy. - nem válaszoltam, csak lesütöttem a szemeim. Gyűlölöm magam azért, amit tettem. 

Joshal együtt elutaztunk egy másik városba. Nem sokáig fogjuk ott húzni, de jobb mint a semmi. Egy ismerőséhez mentünk. Én lehajtott fejjel ácsorogtam. Josh beráncigált az idegen lakásba. A falak világos narancs sárgák, a padlón parketta van. Felemeltem a fejem és egy szőke hajú nőt pillantottam meg. Csak néztem üveges tekintettel a számomra idegen emberre. Felsóhajtottam és beszédre nyitottam a számat. 
- Merre van a mosdó? - néztem oldalra.
- Josh, mutasd meg neki. - indult be máshova. Josh elvezetett a fürdőbe, majd magamra hagyott. Megnéztem magamat a tükörben. A kezeimre van száradva Michie vére és a ruhám ázik benne. A földre rogytam a véres kezemet nézve. Rácseppent pár könnycsepp a kezemre, de a vér csak kis foltokban jött le. Összeszorítottam a szemeim és a kezem ökölbe szorult. Összehúztam magam a földön. Nem tudom miért tettem ezt. Legszívesebben itt és most véget vetnék az életemnek. Rohadtul megbántam ezt az egészet. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer erre kerül sor, hogy ön gyilkosságot akarok elkövetni. 

Ledobtam magamról a ruháimat és a zuhany alá álltam, hogy lemossam magamról a vért. Szó szerint le kellett vakarnom magamról. 
Jó fél óra múlva kiszálltam a kabinból és az alsó testem köré tekertem egy törölközőt, ami a polcon összehajtva volt. Kibattyogtam és lementem Josht keresve. A konyhába lyukadtam ki, ahol épp a szőke csaj élezett egy nagy kést. Meglepve néztem. Amint felfedezett kerek szemekkel nézett rám és a kést a háta mögé dugta. Felvontam a szemöldököm.
- Hol van Josh?
- Fent.
- Kösz. - felindultam. Bementem a szobába, ahol Josh az ágyon feküdve telefonozott. Sóhajtva leültem az ágy végébe. - Kéne valami ruha.. 
- Kapj ki valamit a szekrényből. - tette le a telefont.
- De ez egy csaj lakása nem?
- És? Napok óta itt lakok, szerinted nincs itt pasi ruha?
- Ahh... - felálltam és a szekrényhez léptem. Kikaptam pár göncöt és magamra kapkodtam őket. Találtam egy fekete kabátot, aminek a két ujja vége és a kapucnija szőrmével borított. Kivettem és csillogó szemekkel néztem.
- Tied lehet. Én utálom. - nevetett fel.
- Komoly?
- Ja.
- Yeah~ - nevetve felvettem. Josh vigyorogva végigmért.
- Na neked még jól is áll. Rohadj meg. - röhögött.
- Ennyii~ - nevetve az ágyra dőltem.

Hamar kidőltünk, és reggel Josh nem volt bent a szobában. Felálltam az ágyról és magamra kaptam a tegnap kapott kabátot, és a bakancsomat felvéve kimentem a lakásból. Zsebre tett kézzel sétáltam. Hirtelen egy nem kívánatos alakkal találtam magam szembe.
- Te rohadék! - morgott rám. Elvigyorodtam.
- Mi van te pincsi? 
- Miért csináltad?! - szorult ökölbe a keze. Kuncogva néztem mit lép, mire ő csak végigmért.
Egy kis ideig csak álltunk egymással szemben, mire nekem esett, de hátraugrottam. Vigyorogva ellöktem, mire előre esett. A fehér haja végeit vér borította be, ami az arcáról származott. Kinevettem és előhúztam a bicskám, majd rákacsintottam. Ő csak morgott rám, majd megint nekem esett. 

 Nevetve kikerültem az ütéseit és elugrottam. Felfutottam egy tömb ház tetejére. Vigyorogva néztem őt fentről. Pár perc múlva elment. Kuncogva lementem és tovább sétáltam az utcán. Lehajtott fejjel haladtam. Ha akartam sem tudtam volna válaszolni a kérdésére, mivel még én magam sem tudom miért tettem mindezt Michie-vel, hiszen szeretem őt. Senki mást nem szerettem még ennyire, de mindig kell valami rossznak lenni a jó mellett nem igaz?.. 

Este hazasétáltam és ledőltem az ágyra. Csak bámultam a plafont unott tekintettel. Lehunytam a szemeim, de hirtelen elkapott az ölés vágy. Nyöszörögve összehúztam magam az ágyon. A szemeimet erősen lehunytam, majd összeszorítottam, ám azok hirtelen kipattantak. Könnybe lábadtak, majd felálltam. Remegő lábbal kiindultam. Épp a kilincset fogtam volna meg, mikor lefogtam a kezem. A földre rogytam. 
- Nem teszem meg!.. - szorítottam ökölbe a kezem. Összehúztam magam a földön. A könnyeim csak potyogtak egymás után a földre. Szipogva felálltam, majd Kinyitottam az ajtót és lementem. A konyhából kaja szag áradt. Benéztem. A szőke csaj főzött valamit, majd hátranézett rám és felvonta a szemöldökét.
- Miért sírsz?
- Heh? - kaptam a szememhez a kezem. Letöröltem a könny maradékokat és elmosolyodtam. - S-semmiért!
- Oké.. - visszafordult és tovább főzött. Némán felsóhajtottam, majd bementem a nappaliba és eldőltem a kanapén. Josh pár perccel később betoppant, majd leült mellém. Nem szóltunk egymáshoz. 
- Kész a kaja.. - nézett be a szőke csaj. Josh és én is felálltunk, majd a konyhába mentünk. Már meg is volt három személyre terítve. Leültünk és enni kezdtünk. A kis fiatal csaj mellettem ült. Ránéztem. 
- Amúgy mi a neved?
- Charlotte.. - nézett maga elé. - és a tied? - szintén rám nézett.
- D-Damien. - mosolyodtam el. Visszanézett maga elé és tovább evett. És szintén így tettem. Josh vigyorogva engem nézet. Felvontam a szemöldököm. Kuncogva befejezte a kajálást és magunkra hagyott minket. Lassan és is és Charlotte is befejezte az evést. Elvette előlem és Josh tanyérját, makd a sajátjával együtt elmosta. Felálltam és épp kiindultam, mikor Charlotte elkapta a karomat. Meglepve hátranéztem, és még mielőtt barmit mondhattam volna az ajkait az enyémre tapasztotta. Kikerekedtek a szemeim de viszonoztam. Átöleltem a derekát és simogatni kezdtem. Kis idő múlva elhúzódtam. Ő kipirulva nézett a szem. Elvigyorodtam.
- M-mit vigyorogsz? - kérdezte zavartan.
- Olyan aranyos vagy.
- Heh?!.. - pirult el jobban, mire felnevettem. Felkaptam a combjánál fogva és az ő szobájába cipeltem, majd az ágyra döntöttem. Levettem róla a pólóját, majd a melltartó kapcsolójához nyúltam. Elvörösödve hátranyúlt és segített. Ledobtam róla, ami a parkettán landolt. Ő szintén levetkőztetett felülről és a mellkasomon végigsimított. Vigyorogva néztem rá.
- Tetszik? - kuncogtam.
- I-igen.. - mélyen a szemembe nézett, majd megfogta a két kezével az arcomat. Lehúztam róla a nadrágját majd bugyin keresztül 'oda' simítottam, mire jólesősen felsóhajtott. Kigombolta a gatyámat, majd lehúzta rólam. Lehúztam róla a fehérneműjét, majd ő is rólam. Gyengén lefogtam a kezeit, majd a nyakához hajoltam. Csókolgatni kezdtem, majd a (cenzúra)-mat 'oda' tettem neki. Vigyorogva az arcára néztem.

- Mehet? - válasz gyanánt csak bólintott és ajkaiba harapott. Lassan elkezdtem benyomni, mire felnyögött és az ágyba karmolt. Nyakához hajoltam és végignyaltam rajta. Vigyorogva lassan mozogni kezdtem. Nyökögve kihúzta a kezeit az enyém közül és átölelte a hátam.

Mikor befejeztük, kicsit zihálva leszálltam róla és mellé feküdtem. Lihegve hozzám bújt, mire én átöleltem. Pár perc múlva elaludtam.

Reggel a mellkasomon feküdt. Átölelve simogattam. A plafont bámultam, majd ránéztem. Szuszogott. Elmosolyodtam és a homlokára pusziltam. Álmában elmosolyodott. Kuncogtam és a haját piszkáltam. Szép hosszú akárcsak Michie-nek... Ez az egész csak azért volt, mert kiengedtem magamból a sok felkavarodott érzést? Vagy tényleg ezt akartam? Alig ismerem, de már lefeküdtünk... Komolyan néha én magam sem értem magam. 

 MICHIE 

 

Nagynehezen felálltam, majd kinéztem az ajtómon. Lassú léptekkel leindultam. Lysander már nem volt a nappaliban. Remegő lábbal kimentem a házból. Ott állt. Könnyes szemekkel néztem rá, majd ismét potyogni kezdtek a szememből. Eltakartam az arcom. Összehúztam magam és a térdeimre hajtottam a fejem. 

- Miért?... - mondtam remegő hangon. Leguggolt elém és magához ölelt. Nedves volt a haja. Odanéztem és kikerekedtek a szemeim, ugyanis vér borította. Eltoltam magamtól.

 - Mi történt? - szipogtam és a szemem törölgettem.

- Hagyjuk.. - felállt és felsegített a földről. Hátat fordítottam és beindultam, ám Lysander elkapta a karom. - Michie.. - néztem magam elé kerek szemekkel. Miért nem enged el? Hiszen gyűlöl nem?! - Ne menj el.. - maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. Könnyes és kerek szemekkel néztem rá. Hirtelen megcsókolt. Nem viszonoztam, de lehunytam a szemem, amiből még mindig folyt a könnyem. Elhúzódott tőlem és szorosan magához ölelt. A szakadó esőben ácsorogtunk. 

- Ne menj el.. - ismételte meg, és szorosabban ölelt magához. Kis hezitálás után én is átöleltem. Lehunytam a szemeimet és hozzábújtam. Besétált velem a házba és elhúzódott. Halványan elmosolyodott és engem nézett. Én csak elpirultam, majd oldalra kaptam a fejem. Felfutottam a fürdőbe két törölközőért és az egyiket a kezébe adtam. Bementünk a konyhába és csináltunk egy-egy csésze teát, majd megittuk. El sem hiszem, hogy Lyysander nem utál engem. Mindvégig tévhitben voltam.

44.Rész Sosem fogom megérteni

   Egészen addig magam elé meredtem nyöszörögve, - mert iszonyatos fájdalom nyilallt percről-percre a hasamba - míg fel  nem kelt a nap. Az ablakra néztem. Nyögésekkel kísérve felálltam és oda sétáltam. Bámultam a kocsikat, és az elhaladó embereket. Csak bámulok komoran az emberekre. El sem hiszem, hogy megint ide jutottam. Azt hittem a Bill-es eset után, hogy soha többé nem találkozom majd ilyen nyomorultakkal. Erre van még egy ember akiben még meg is bíztam és majdnem sírba juttatott. Még bele is szerettem a legelején egy szörnyetegbe. Fogalmam sincs, hogy kiben is bízzak meg. Az egyetlen embert is elvesztettem aki minden volt számomra.

Egy ápoló nő jött be egy kisebb tálcával a kezében. Letette a mellettem lévő szekrényre. Azonnal észrevette a sebemet és kicserélte rajta a kötést. Felültem és magam elé meredtem. A nő leült az ágy végébe, így szembe kerültem vele. Ránéztem.
- Hogy érzi magát?
- Nem épp a legjobban. - halványan elmosolyodtam. Oldalra pillantottam és az ablakot bámultam. A kórházzal szemben van egy kisebb játszótér, ami miatt gyerek visongást lehetett hallani. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta.

Az ápoló nő kiment. Ismét magamra maradtam. Ki akarok végre menni innen. Mindig van valaki aki ide juttat... A múlt kori alkalommal mikor hazajöttem Lysander megcsókolt. Azt a napot sosem fogom elfeledni. Bár nem is áll szándékomban elfelejteni egy ilyen napot. Ugyancsak nem szeretném Lysandert elveszíteni. Nélküle unalmas és hiányos az életem. Régóta ismerjük egymást de csak három hónapig voltunk együtt. És magamnak és a hülyeségemnek köszönhetem mindezt. Fáj a múlt és elakarom feledni... Ha így menne akkor már a gyerek korom is elfelejtettem volna. Sosem fogom megérteni, hogy miért pont velem történnek ilyen dolgok. Remélem pár nap és kimehetek innen..

 8 NAPPAL KÉSŐBB

Egy kocsi hangját hallottam, ahogyan a parkolóba áll. Az ajtó felé fordítottam a fejemet, ami pont ki is nyílt. Anyu és Castiel álltak ott.
- Jól vagy?! - rohant hozzám anyu. Elmosolyodtam és bólintottam. Castielre néztem. Engem nézett és elvigyorodott, majd kezeit karba tette. Felültem és felváltva hol a anyura, hol pedig Castielre néztem.
- Mondjátok légyszi, hogy hazamehetek...
- Az orvos azt mondta, hogy már semmi komolyabb bajod nincs ezért hazajöhetsz. - ezt meghallva elvigyorodtam mint valami kisgyerek. Felpattantam az ágyról és anyuhoz siettem. Egy kisebb szatyrot nyújtott felém. Elvettem és belenéztem. Egy-két ruhám volt benne. Elfordultam és magamra kapkodtam őket. Visszafordultam és a anyura mosolyogtam. Castiel hátára ugrottam és úgy sétáltunk hazáig. Bizonyára csak elhozatták magukat a kocsival, ezért nem azzal jöttünk haza.

Castiel felcipelt a szobámba és az ágyra fektetett. Én nevetve alig akartam elengedni a kezét, mire ő felsóhajtott.

- Meddig akarod buzerálni a kezem?

- Sokáig~ - röhögtem el magam. Az ujjait mozgattam és kuncogtam. Elrántotta a kezét és kiment. Elterültem az ágyon és a plafont bámultam. Pár nap múlva mehetek is suliba. Hogy őszinte legyek, nem akarok. Nem merek még csak ránézni sem Lysanderre, nem hogy egy légtérben lenni vele... Tuti azt gondolja rólam, hogy egy nyomorult szajha vagyok...

LYSANDER

Egész nap csak a szobámban gubbasztottam. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor Michiet üvöltve zavartam ki innen... Így visszagondolva rá, túl kegyetlen voltam. De végső soron megérdemelte. Nem tudom, hogy valaha is megtudnám ezt bocsájtani neki.

Felültem és vettem egy mély levegőt. A hajamba beletúrva, felálltam az ágyról. Némán felsóhajtottam és kiléptem a szobám ajtaján. Még suliba sincs kedvem menni, ami igen ritka. Sosem volt velem még hasonló. Bele sem mertem gondolni, hogy egyszer Michie meg fog csalni. Ráadásul egy olyannal, aki majdnem megölte. Legalább tette volna boldoggá.

A konyhába siettem, ahol anyu főzött. Egyből kiszúrt és rám nézett.

- Lizibizi... Napok óta komor fejet vágsz és csak a szobádban gubbasztasz.. Mi aggaszt ennyire?

- Semmi. - sóhajtottam és a nappaliba sétáltam. A kanapéra dőltem és bekapcsoltam a TV-t. Anyu a nappali ajtajában állt és engem nézett aggódóan.

- Mondtam, hogy nincs semmi... - néztem rá.

- De biztos hogy van. Nem tudsz hazudni...

- De minden oké. - Túrtam bele a hajamba. Anyu felsóhajtott és kiment. Én tovább bámultam üveges tekintettel a TV-t. Folyamatosan ez a múlt kori jelenet fut végig az agyamon. Az a rohadék képes volt az iskola WC-jében majdnem megölni... Nem más mint egy közönséges mészáros.

Addig bámultam a képernyőt, amíg el nem nyomott az álom. Reggel anyu lökdösésére keltem. Nyökögve kinyitottam a szemem és felültem. 

- El fogsz késni... - nézett anyu aggódóan. Felálltam és dülöngélve a szobámba sétáltam. Nem érzem magamat épp a legfényesebben. Gyorsan felöltöztem és megfésülködtem, mivel a hajam szanaszét állt. Felkaptam dzsekim és a cipőm, majd a táskámat az egyik vállamra dobtam és elindultam a suliba. Egész úton a lábaimat és az aszfaltot bámultam komor tekintettel. Nem akarok iskolába menni. Egyedül csak Castiellel tudok valamilyen szinten kommunikálni. Nem vagyok képes elfogadni a jelent, ami most van. Túl kegyetlen ahhoz, hogy igaz legyen.

Bementem a termünkbe, majd ledobtam a táskámat a helyemre. Némán felsóhajtottam és leültem. Bámultam a padot üveges tekintettel. A többiek is beszállingóztak a terembe, majd nemsokkal utánuk a tanár is bejött, becsukva maga után az ajtót. Észre sem vettem, de Castiel már mellettem ült. Ránéztem és némán felsóhajtottam. Ő nyomkodta a telefonját. A tanár rászólt, hogy tegye el, majd elkezdte tartani az órát. Nem mindent írtam le. Szinte egész órán csak a füzetemet bámultam és néha felnéztem a tábla felé.

Nagy szünetben Castiel és én kimentünk az iskola háta mögé. Ő meggyújtott egy cigit és szívni kezdte. Én előhúztam a telefonom és mindent összenyomogattam, mert nem tudtam rajta mit csinálni, ezért elraktam. Castielre néztem, aki még mindig cigizett. Bámult maga elé.
- Michie hogy van? - nyögtem ki nagy nehezen.
- Holnap után már jöhet suliba. Miért?
- Csak kérdeztem. - vállat vontam. Ő csak felvonta a szemöldökét. Szóval holnap után...

MICHIE

  Egészen addig döglöttem az ágyamban, amíg Castiel haza nem jött. Lementem, ám ott volt mellette Lysander is. Azonnal sarkon pördültem és a szobámba siettem. Nem akarok vele találkozni. Még csak rá sem merek nézni.
Az ágyamba vetődtem és a takarómat magamra húztam. - Miért van itt? Miért? - kérdezgettem magamtól és jobban összehúztam magamat. El akarom felejteni azt a napot. Hülyeség volt...

Nem tudom meddig feküdhettem így, de már be is sötétedett. Felültem és kikukucskáltam az ajtómon. Síri csend van, ezért a konyhába siettem és csináltam magamnak két szendvicset, majd a kezemben velük, felsiettem a szobámba. Benyomtam a tévémet és enni kezdtem. A TLC-n néztem a 'mondj igent a ruhára!'. Sosem értettem, hogy hogyan érhet meg több milliót egy kibaszott esküvői ruha. Én személy szerint úgy házasodnék, hogy fekete ruhákba vagyok burkolva és tornacipő mind ehhez. De így sajnos nem lehet, pedig sokkal jobb lenne.

Miután végeztem a kajálással, kikapcsoltam a tévém és kimentem a szobámból. Castiel szobája elé léptem, és a fülemet az ajtóra tettem. Meg akarok bizonyosodni, hogy ő nincs itt, ám az ajtó hirtelen kinyílt, ami jól hátra is lökött. Megszeppenve felnéztem és Lysanderrel találtam magam szembe. Kikerekedtek a szemeim és felpattantam. Gyors befutottan a szobámba és magamra zártam az ajtót.
- Miért van még itt...? - motyogtam. Az ajtóm felé lépések közeledtek. Elhátráltam onnan és az ágyamba bújtam. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörtént. Úgy elfutottam előle, akár egy gyáva nyúl.

Kopogtattak az ajtómon, de nem válaszoltam. Meglepetésemre Castiel szólalt meg.
- Michie... - nem fejezte be a mondatát. Felültem az ágyon és üvegesen az ajtóra meredtem.
- Hagyj békén... - döntöttem oldalra a fejem. Hallottam ahogyan felsóhajtott és elment. Lysander miért van még itt ilyenkor? Csak nem... itt alszik?...
Megint bebújtam a takaróm alá és úgy aludtam el. Reggel 9-kor keltem fel. Be van állva a derekam, mert én hülye kuporodva aludtam el.
Nagy nehezen felegyenesedtem, mire reccsent egyet a hátam. Felnyögtem és az ágyba borultam. A hátamra fogtam és nyökögtem. Óvatosan kikeltem az ágyból és a fürdőbe siettem. Megszabadultam a ruháimtól és a zuhany alá álltam. Sokáig csak folyattam magamra a forró vizet, majd elkezdtem ténylegesen mosakodni.
Mikor végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt és visszasiettem a szobámba. Gyors felöltöztem és lementem kaját csinálni magamnak.

Elkészítettem és az asztalhoz ültem vele, majd enni kezdtem. Folyamatosan a tegnap esti jelenet futott át az agyamon. A telefonomért felrohantam, majd visszaültem. Evés közben azt nyomkodtam. Sóhajtottam és felálltam az asztaltól. Elmostam a tányért, amin ettem és a telefont nyomkodva felindultam a szobámba. Egy kemény mellkasba ütköztem. Az orromhoz kaptam a kezem és felnéztem. A látványtól kikerekedett a szemem, ugyanis Lysander állt előttem. A szobámba nem tudok futni, így sarkon pördültem és lefutottam a nappaliba.
- H..Hogyan?.. Iskola van nem?! - fogtam meg a fejem. Mit keres itt?! Nem akarom ezt elhinni...

A kanapé mögé bújtam. Kikukucskáltam mögüle. Ott állt az ajtóban. Ismét kikerekedtek a szemeim.
Elkezdett felém jönni, mire hátrálni kezdtem. Ha így folytatom el fogom törni a telefont, ugyanis nagyon erősen szorítom a kezemben.
Még hátráltam volna, ám a fal elállta az utamat. Csak néztem rá kikerekedett szemekkel. Ő engem csak jegesen nézett, mintha nem lenne benne semmiféle érzés sem. Egy lépést közeledett hozzám. Szinte már test közelben vagyok vele. Oldalra kaptam a fejem és összeszorítottam a szemeim. Bár csak ez egy rossz álom lenne.. Ám ez a szörnyű valóság. Nem akarom, hogy ez történjen.
Kikerültem és felfutottam a szobámba. Az ajtómat bezártam, majd háttal nekidőltem. Zihálok és remegek. Ez olyan akár egy rém álom. Minden megtörténik, amitől félek. Miért nem ment iskolába? És Castiel? Ő is itt lenne?

Egy lépést előre tettem, de összeestem. Bizonyára a sokk hatása miatt. Magam elé néztem és hirtelen - még én magam sem tudom, hogy miért - elkezdtek potyogni a könnyeim. Ökölbe szorítottam a kezem és még jobban sírtam. A könnyeim vízesés szerűen folytak a szememből. A fogaimat is összeszorítottam. A padlóba karmoltam, majd a földre ereszkedtem, így már feküdtem. Úgy zokogtam. Egy pillanatra az ablakom felé pillantottam. Az eső is eleredt. Pont jókor mondhatom...

43.Rész Váratlan fordulat

    Csak bámulom üveges tekintettel a plafont. Egyszerűen nem hiszem el ami történt. Nem tudom feldolgozni. Képtelennek érzem magamat rá. Talán már sosem lesz semmi sem a régi, sőt, ez biztos. Elvesztettem mindent és mindenkit. Viszont azt nem értem, hogy hogyan menekültem meg. Erre nem emlékszem. Mielőtt elájultam, valaki a nevemet kiáltotta. Emlékszem, hogy utána Damien ledobott. De, hogy ki lehetett az, azt végképp nem tudom. Talán Castiel? Vagy Lysander? Bár azt kötve hiszem, hogy megmentene azok után, amiket tettem vele.

Mikor már teljesen belemerültem a plafon bámulásába, zajt hallottam az ablak felől. Odakaptam a fejem. Egy varjú kopogtatott az ablaküvegen. Értetlen arccal meredtem a madárra. Lehunytam a szemeimet és elnyomott a tudatlanság.

Arra keltem, hogy zsibbasztó és szúró érzés hasított a karjaimba. Odakaptam a fejem. Az infúzió mellett kifolyt a vér. Gondolom elmozdult a helyéről. Halkan felszisszentem, majd megpróbáltam felülni. Nagy nyögésekkel kísérelve sikerült. Magam elé meredek. Hogyan történhetett mindez? Miért pont velem történik ilyesmi?

Egészen ilyen kérdések kavarogtak bennem, mikor egy ápolónő nyitott be a szobába. Gondolom kiszúrta, hogy valami gáz van az infúziómmal, mert azonnal megigazította. A fogaimat jó erősen összeszorítottam. Elém lépett. Sóhajtva ránéztem.
- Meddig tartanak bent?
- Amint az állapota túllép a kritikuson, lehet róla szó, hogy kiengedjük, de ez a főorvostól függ.
- Értem... - visszadőltem az ágyra. Nem akarok itt lenni. Legszívesebben szidnám és ajnároznám magam, azért amit Lysanderrel tettem. Eldobtam egy hulladékért, aki miatt most kórházban fekszek. Olyan idióta vagyok.

Az ápolónő megkérdezte, hogy érzek e valahol szúró, vagy görcsölő fájdalmat, majd kiment. Ismételten magamra maradtam. Belefogok halni az unalomba...
Oldalra néztem, és láttam, hogy a kis éjjeliszekrényen ott hever a telefonom. Azonnal elkaptam onnan, majd nyomogatni kezdtem. Kezdek aggódni Acacia miatt. Ő mindenről lemarad. Bár szerintem most sejti, hogy Damien miatt kötöttem ki a kórházban. Hiszen ő is látta mit tett velem az osztály előtt. De én akármilyen erős is vagyok, nem tudtam magamtól eltaszítani. Ha abban a pillanatban erős lettem volna és felülkerekedtem volna Damienen, nem feküdnék most itt.

Kis idő múlva a telefonom buzerálását is meguntam. Visszatettem oda, ahonnan elvettem, majd oldalra fordítottam a fejem és elaludtam.

 Lysander szemszögéből:

 Ránéztem a rajtam nevető haveromra. Én is elvigyorodtam. Komolyan még én magam sem értem, hogy miért nem tudok lemondani Michie-ről.
 - És?
- Mi van?
- El akarod neki mondani, hogy még mindig szeretet?
- Nem hiszem hogy el kellene neki mondani. Rá fog jönni ő magától is.
- Mondjuk az is igaz. Elvégre te mentetted meg. Te vagy a 'hőse'! - vágott hülye pofát Castiel. Csak nevettem rajta, hogy mekkora egy ökörállat. Lementem a konyhába, majd a hűtőbe dugtam a fejem. Valami ehetőt kerestem. Kivettem egy doboz tojást, majd a gázhoz léptem. Kivettem a szekrényből egy serpenyőt, majd egyszerre két tojást törtem fel. Elkezdtem sütni. Castiel is mellém lépett.
- Mit főzöl anyu~? - vigyorodott el mellettem. Csak elmosolyodtam rajta.

Mikor megsütöttem magunknak a kaját, az asztalhoz vittem két tányéron két-két tükörtojást. Castiel leült és enni kezdett. Én szintén.
- Ma itt alszol?
- Szerintem ja. - harapott bele a zsömléjébe.
- Ok. - ettem meg az utolsó falat tojást. Felálltam és elmostam a tányért. - A sajátodat te mosod el! - vigyorogtam rá hátra.
- Jó anyuci~! - nevette el magát. Én szintén elnevettem magam rajta. Lassú léptekkel felmenetem a szobámba. Benyomtam a tévémet, majd bevetődtem az ágyamba és bámulni kezdtem, az értelmetlennél értelmetlenebb műsorokat. Minden csatornáról olyan 10-15 perc után elkapcsoltam. Castiel is bekullogott a szobámba. Leült az ágyam másik felébe. Szintén a tévét bámulta.

Lentről ajtócsapódást hallottam. Lerohantam és anyu jött be.
- Szia Lizi~ - mosolygott rám. Castiel a hátam mögül nevetett.
- Ez sokadjára is haláli! - röhögött jobban. Sóhajtva hátrafordultam, majd felmentem Castiel mellett a szobámba. Utánam sétált. Bevetődtem az ágyamba, majd a plafont kezdtem bámulni. Lehunytam a szemem. Hirtelen Castiel a gyomromba vetődött. Fájdalmasan felnyögtem, majd lelöktem magamról.
- BAROM!! - ültem fel a hasamat fogva. Megint csak jókat nevetett. Azon gondolkoztam, hogy leüssem-e vagy sem. Nem tettem. Dühös sóhajjal kísérve felálltam az ágyból. Castiel csak nézett rám. Próbálta visszafojtani a nevetését, de nem nagyon sikerült neki. Beültem a gépem elé. Az interneten mindenféle hülyeséget néztünk Castiellel.

 Michie szemszögéből:

  Az éjszaka közepén arra keltem, hogy nagyon fáj a hasam. Ráfektettem mindkét karomat, de a fájdalmaim egyre csak felerősödtek. Halkan felnyögtem, majd felültem. A hasamra pillantottam. A kötés teljesen átvérzett. A kezem is véres lett. Magam elé meredtem a korom sötétségben. 

 

   Olyan szinten fájt már, hogy a szemeim is könnybe lábadtak. Csak anyura, Castielre és Lysanderre tudtam gondolni. Nem bírom ezt. Lehet, hogy itt és most véget ért az életem?

42.Rész Nem akarom

     Lehajtottam a fejemet. A combjaimra fektettem a kezeimet. Azt néztem, mintha olyan érdekes lenne. Összeszorítottam a szemeimet. Átfutott az agyamon az, ahogy Lysander üvöltött velem. Ahogyan sírva lerohantam. Nem tudom visszatartani a könnyeimet. Megállíthatatlanul vízesés szerűen ömlöttek ki a szemeimből. Acacia csak nézett. Megfogta a vállam.
- Michie... - Nem válaszoltam. Szipogva ránéztem. A pad felé fordultam.
- Jól vagyok. - lehajtottam a padra a fejem. Próbáltam megnyugodni, de nem ment. A könnyeim még mindig folytak, hiába nem akartam. Nem tudok megnyugodni. Hogy is nyugodhatnék meg? Elvesztettem a legfontosabb embert, akit szerettem.

Acacia is befordult a pad felé. Éreztem, hogy közelebb húzódott hozzám. szintén lehajtotta a fejét a padra. Közel tolta a fejét az enyémhez.
- Michie... Ne bánkódj miatta. - megölelt. Szipogva én is átöleltem. Lehunytam a szemem. Felfigyeltem a túl nagy csendre. Mindenki sugdolózott. Kinyitottam a szemem. Nem akartam elhinni, amit láttam. Elhúzódtam Acacia-tól. Először lehunytam jó szorosan a szemeimet, hogy csak képzelődök. De nem így volt. Mikor kinyitottam, ott volt. Acacia is odanézett. Szintén lesokkolt. Ő ugyan nem ismeri, de szerintem látja rajta, hogy nem normális. Elindult felém. Kikerekedtek a szemeim. Levegőt is alig kaptam. Ő vigyorogva közelített felém. Acacia kapkodta a fejét. Hol engem, hol pedig Damient nézte. Hátrálni kezdtem. A padra is felmásztam. Mindenki minket nézett.
- Ne közelíts... - hátráltam tovább. Még mindig jött felém. Még hátráltam volna, de a fal elállta az utam. Mindenki sugdolózott. Némelyiket hallottam is. Olyanokat sugdolóztak, hogy Ki ez a srác? Miért megy oda Michie-hez? 
- Hagyj... - testközelbe jött. A falhoz nyomott. Elfordítottam a fejem. Jó szorosan összeszorítottam a szemeim. Lenéztem. Láttam, hogy a zsebébe ott egy kisebb kés. Kikerekedtek a szemeim.
- Most kijössz velem.... - megragadta a karom. Kullogtam utána. A sírás kerülget. Ismét összeszorítottam a szemeim. A következő pillanatban, nekilökött a falnak. Halkan felszisszentem. Bezárta a vécé főbejáratát. Elém jött, így nem rogytam a földre. Nincs itt senki. Őrülten vigyorog. Kivette a kést a zsebéből. Kikerekedtek a szemeim.
- M...Mit akarsz? - Elfordítottam oldalra a fejem. Nem válaszolt. A késsel levágta rólam a pólóm. Szerencse, hogy takarja a melleimet a melltartóm. A nyakamtól a mellemig lehúzta. Hagyott maga után egy kis sebet. Felszisszentem. Odahajolt. Lenyalta a vért. Csípett. Nem is kicsit.- Damien... - remeg a hangom. Felemelte a fejét. Őrült vigyorral az arcán, engem nézett. - Miért? - kicsordult egy könnycsepp a szememből. Nem válaszolt. Éreztem, hogy a sebemből folyik ki a vér. Lecseppent a földre is. A földre rogytam. Összekuporodtam. Sírni kezdtem. Damien elém guggolt. Megemelte az állam, de én kirántottam onnan. Leengedte a kezét. Most a késsel fordította oda a fejem. Az államat is megkarcolta vele. Még őrültebben vigyorog. Onnan is folyni kezd a vérem. Szintén a padlóra cseppent. Megint a falhoz nyomott. A fejemet feltolta. Az államról is lenyalta a vért. Szintén rohadtul csípett. Hangosan felnyögtem. Elakartam magamtól lökni, de nem ment. Sokkal erősebb nálam. Reménytelen ez az egész. De csak azt nem értem, hogy miért csinálja...
Elengedett. Hátrált tőlem egy lépést. Remegve ránéztem. Még mindig őrülten vigyorog. A melleimet nézi. Lehajtottam a fejem.
- Damien... Miért? - ránéztem könnyes szemekkel.
- Hogy miért? Kíváncsi vagyok valamire.
- Mégis mire? - gonoszan felnevetett, majd beszédre nyitotta a száját.
- Majd meglátod. - megint közel hajolt hozzám. Elfordítottam oldalra a fejem. A nyakamhoz szegezte a kést. Kicsit beleszúrta. Hangosan felsikoltottam, de szinte azonnal befogta a számat.
- Halkabban... Nem akarom, hogy megzavarjanak. - tette a szája elé a vér áztatta kést. Megnyalta. Annyira undorító. Ki is rázott tőle a hideg. Erősen összeszorítottam a szemeimet. Megfogta a nyakam. Feltolt a falon. Őt néztem. Őrülten mosolyog.
- Na most mi lesz? - nevetett. A hasamhoz szegezte a kést. Oda is beleszúrta kicsit. Felüvöltöttem. A könnyeim szinte ömlöttek a szemeimből. Kezdett minden elhomályosodni. Már majdnem elájultam, mikor ledobott a földre. A nevemet üvöltötte egy másik hang. Nem ismerem fel. Kicsit kinyújtottam a kezem. Éreztem, hogy vérben ázik. Alattam van egy hatalmas vértócsa. Mosolyogva elájultam.

 Lysander szemszögéből 

  
   Pont bementem a terembe, mikor mindenki hangosan Michie nevét üvöltötték. Odamentem Acacia-hoz.
- Mi történt?
- Michie-t.... - Remeg. - E-elvitte egy fekete hajú srác...
- MI?!
- Nagyon ijesztő volt... Csak úgy a falhoz nyomta, majd kivitte.
-  Hova mentek?!
- Nem tudom... Kivitte a teremajtón... - Ahogy ezt meghallottam, ledobtam a táskám és kirohantam. Kapkodtam a fejem, hogy hova induljak el. Végigfutottam a folyosón. Benéztem mindegyik terembe, de nem volt sehol. Nekidőltem a folyosó falának.
- Michie... Miért kell mindig ilyen helyzetekbe kerülnöd? - A fejemhez emeltem a kezem. A plafont bámulom. Hirtelen egy rövid sikoltást hallottam meg a WC felől. Elemeltem a kezem. A hang irányába kezdtem futni. Beakartam menni, de hiába. Zárva volt. Most is hallottam, csak most hosszan üvöltött. Berúgtam az ajtót. Ez a rohadék... Felém fordult. Ledobta őt a földre. Őrülten rám vigyorgott. Egy kést húzott ki Michie hasából.
- Michie!! - szorult ökölbe a kezem. Kinyújtotta a karját a vérbe. Mosolyog. Elájult. - Te rohadék! - nekilöktem a falnak. Kiejtette a kést a kezéből. Nekem esett. Bevert egyet. Félrefordítottam a fejem. Kiköptem a vérem. Ránéztem. Nevetve széttárta a karjait.
- Na erre voltam kíváncsi! Ha nem szeretnéd őt, akkor most nem mentenéd meg!
- Fogd be te nyomorult féreg!
- Mi van? Fáj az igazság? Hogy belém szeretett?
- Ezek után ne számíts arra, hogy szóba áll veled.
- Miért? Honnan veszed, hogy amíg velem volt, nem bántottam?
- Hulladék vagy... Ha már hagytad magadba bolondítani, nem kéne így bánnod vele!
- Michie-nek mellettem a helye! Nem pedig egy olyan pincsi mellet, mint amilyen te vagy!
- "Pincsi"?!
- Az vagy... Nézz magadra! Még meg sem tudod védeni őt! - Mögé futottam. A körülfontam a nyakát a kezeimmel.
- Ne becsülj alá... - mosolyogtam. - Ha még tovább jártatod a pofád, egy mozdulattal eltöröm a nyakad.
- Nekem... Már úgy is... Mindegy...
- Miért is? - ellöktem. Előre esett. A földön kötött ki.
- Mert Michie... Megölte az egyetlen élő rokonomat... - állt fel. - Többek között ezért is teszem vele ezt... - roppantotta ki a nyakát. Megindult felém. Megakart ütni, de kikerültem, majd megfogtam azt a kezét és eldobtam. Ismét a földön kötött ki. Felállt. Csak nézett engem. Michie-re pillantott, majd rám. Őrülten elmosolyodott.
- Biztos, hogy megtudod menteni? Nézz csak rá! A saját vérében ázik. Percek kérdése és meghal... - Ökölbe szorult a kezem. Bevertem neki egyet. Michie-hez guggoltam. Megnéztem, hogy van-e még pulzusa. Éreztem, hogy lüktet még a vére. Felkaptam, majd rohanni kezdtem vele. Mindenki engem nézett, de nem érdekelt. Futottam ahogy a lábaim bírták.
- Csak tarts ki Michie... - néztem rá. A szájából is ömlik a vér.

Már az utcán voltam. Ott alig voltak emberek. Akik voltak, azok nem bámultak meg. Botladozva futok. Kezdek elfáradni, de nem állhatok meg. Ha így teszek, lehet, hogy a karjaimba veszítem el őt. Azt nem akarom.

A kórházba érve, Michie-t azonnal elvitték. Persze néztek rám, hogy miért így hoztam be, de nem nagyon foglalkoztak vele. Leültem a műtőterem mellé. Feszülten vártam és vártam.
A telefonomat bújtam, mikor egy orvos elém lépett.
- Ön kísérte el Michie Maddox-ot?
- Igen.
- Akkor az állapotáról... - letette az űrlapot. - Nos. Nagyon sok vért vesztett. Hajszál híján múlott az élete. Ha később hozza be. Akár csak egy perccel is később. Ő már nem lenne az élők sorában.
- Értem. - felvette az űrlapot. Elindult. Lehajtottam a fejem.
  Kimentem a kórházból. Hazafelé vettem az irányt. Most nem megyek vissza a suliba. Mindenki csak Michie-ről és arról a rohadékról kérdezgetnének.
Mikor hazaértem, gyorsan írtam gy üzentetet Castielnek.

Ha végeztél a suliba gyere át!!

                        Lys

Ok.

    Cast

Bementem a nappaliba. anyu tévézett.

- Mi az kicsim, hogy hogy már itthon vagy?

- Semmi... - ültem le mellé.

- Beszélj csak! - fordult felém.

- Mit beszéljek?

- Hogy mit keresel itthon ilyenkor!

- Ahj... Történt valami a suliban... - elfordultam.

- Micsoda?

- Michie-t... Majdnem megölték...

- MI?!

- Jól hallottad... Az a rohadék... - ökölbe szorult a kezem. Felkeltem anyu mellől. Bementem a szobámba. Az ablakomon át bámultam az utcát. Néztem az elhaladó gyalogosokat. Egy kislány futott a kutyájával. Elmosolyodtam rajta. Lehunytam a szemem. 

- HÉ! - ütötte meg valaki a fejem.

- Áucs... - nyitottam ki a szemem. Castiel állt mellettem. - Elaludtam? 

- Szerinted? - röhög. - Na? Miért hívtál ide? A suliban mindenki tök furcsa volt... 

- Észrevetted, hogy Michie nincs bent, ugye?

- Ja. Miért?

- Damien... Majdnem megölte...

- Az a kis... - ökölbe szorult a keze.

- Hagyd.. Elintéztem.

- Te?

- Miért?

- Mindig olyan kis "jófiú" vagy. Nem nézném ki belőled...

- Nem érdekel... Ha bántják Michie-t... Azt nem tűröm el...

- Akkor te még szereted, igaz?

- Egyértelmű... 

- Akkor miért dobtad? - sóhajtva beletúrtam a hajamba.

- Nem tudom... 

- Idióta vagy. - Röhög. Nem válaszoltam. 

  Michie szemszögéből:    

 Kinyitottam a szemem. Hófehér plafon. Hófehér falak. Ez biztosan a kórház. Oldalra néztem. Egy infúzió van bekötve a jobb kezembe. A másikba vér fut. A hasam rohadtul fáj. A nyakam szintén. Miért tette ezt velem Damien? Mi oka volt rá? És hogy jutottam ide be? Annyira nem értek semmit. Még egy ember akitől félhetek. Fasza!

https://www.youtube.com/watch?v=sRMvXUTtqDc&feature=youtu.be 

41.Rész Hiány

  Lassan sétálok. Elgondolkodtam ezen az egészen. Hátranéztem. Lys lassan halad. Megálltam. Őt néztem. Kis idő után befordult, de felém nézett. Azonnal visszafordultam. Ismét elindultam. Egészen a házunkig le volt hajtva a fejem. Beakartam menni, de meglepetésemre az ajtó zárva volt. Kihalásztam a táskámból a lakáskulcsomat, majd kinyitottam az ajtót. Bementem. Felsiettem a szobámba. Bent ledobtam magamról a dzsekim és a cipőmet. A táskámat lelöktem a vállamról, majd az ágyamba vetődtem. A plafont bámulom. Hiányzik. Egyszerűen nem tudom semmivel pótolni. Minderről csakis én tehetek. Nem gondoltam át, hogy mit is tettem. Eldobtam a számomra legfontosabb embert, egy hulladékért. Idióta vagyok...

A könnyeimmel birkózok. Nem tudom őket visszatartani. Patakokban hagyták el a szemem. A szám résnyire nyitva volt. A fogaim összeszorítva. A fejemhez emeltem a kezem. Nagyokat szipogva felültem. Hallottam, hogy valaki hazajött. Az ajtóhoz siettem. Kinyitottam, majd kikukucskáltam. Castiel épp jött fel a lépcsőn. Nyögött egy "csá"-t, majd bement a szobájába. Lehajtott fejjel, felvettem a dzsekim és a cipőm. Kicsit összekaptam magam, majd lementem. Füttyentettem egyet. Démon szinte azonnal odarohant a pórázzal a szájában. Ráakasztottam a nyakörvére, majd kimentem a házból. Elindultam a közeli park felé. Lehajtott fejjel haladtam. Démon hátsó lábát figyeltem, ahogy eltűnik, majd megint előbukkan. Egy könnycsepp ismét legörbült az arcomon. Feltettem a kapucnimat. Úgy haladtam tovább.

Mikor a parkba értünk, ledobtam magam egy padra. Démon elém ült. Engem nézett. nyüszíteni kezdett. Ránéztem. Mosolyogtam, majd elengedtem, de nem ment el. Ugyanúgy ült. Megsimogattam a feje tetejét.
- Nem kell aggódnod. Jól vagyok. - Ugyanúgy ült előttem. Nem mozdult. Oldalra kapta a fejét. Kilógatta a nyelvét és csóválni kezdte a farkát. Odanéztem.Kikerekedtek a szemeim. Még a kapucnim is leesett a fejemről. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy megláttam. Levegőt is alig kaptam. A telefonját nyomkodta és zenét hallgatott. Tudomást sem véve a külvilágról. Csak őt bámultam. Démon odarohant hozzá. Utánakiabáltam, de mit sem ért. Rohant felé tovább. Lysander észrevette. Felém nézett. Megindult felém. Még mindig őt néztem. Mikor elém ért, csak fapofával nézett.
- Jobban vigyáznod kéne rá... - vakarta meg a tarkóját.
- Jól van... Nem szeretem pórázon tartani. - hajtottam le a fejem.
- De így bárkihez odarohanhat.
- Nem igaz. Csak azokhoz akiket szeret. - Néztem rá. Engem nézett ugyanolyan fapofával.
- Érdekes egy kutya.
- Ne szóld le... - halványan mosolyogtam. - Leguggolt hozzá. Elkezdte simogatni. Háttal volt nekem. Folyamatosan csak őt néztem. Démon a hátára feküdt. Lysander motyogott valamit, majd elkezdte Démon hasát vakargatni. Démon kalimpálni kezdett a lábával. Elmosolyodtam. Lys is felnevetett.
- El vagy a kutyával... - motyogtam.
- Még szép! - nevet. Olyan, mintha megint csak barátok lennénk. Direkt csinálná? Akkor most tényleg.. Vége köztünk mindennek?
Lehajtottam a fejem. Megint sírni kezdtem. A kapucnit visszatettem a fejemre. Lysander felállt démontól. Rám nézett értetlenül.
- Mi az?
- Semmi... - töröltem meg a szemem. Felálltam. - Démon! Gyere! - erőltetett mosollyal az arcomon, rátettem a pórázt. - Szia Lysander... - Gyors léptekkel elindultam. Démon futólépésekkel jött utánam. Már az utcánkba értünk. Kicsit megálltam szusszanni, hogy ne lihegve menjek haza.

Mikor hazaértem, Démont elengedtem. Felrohant. Levetkőztem és szintén felmentem. Bementem a szobámba. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Lysander... Bár el tudnám neked mondani, hogy mennyire hiányzol nekem...

Kordult egyet a gyomrom. Lementem a konyhába. Benéztem a hűtőbe. Kivettem a tojást, majd megsütöttem. Mikor kész lett leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Egész végig Lysanderen járt az eszem. Az együtt töltött emlékek sorra rám törtek. Mikor kibékültünk Acacia-val, az pont a születésnapján volt, ezért ketten csináltuk neki a sütit. Emlékszem, hogy mennyire örült neki. Annyira hiányzik...
Csak turkálom a villámmal a megmaradt tojás darabokat. A koncertre is emlékszem. Olyan jó volt velük énekelni. Hiányzik is. Tényleg... Ha most nem vagyunk jóba, akkor a banda is feloszlik? Remélem nem... Annyit igyekeztek ketten, hogy befussanak. Én meg csak nagy ritkán énekelgetek.

Miután meguntam, elmosogattam. Felmentem a szobámba. A fiókomból kikaptam egy bugyit, majd kimentem a fürdőbe. Levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá.

Miután megmosakodtam, nyúltam volna a törölközőmért, de az nem volt ott.
- Ah... Nem lehet igaz... - Elhúztam magam mellett a függönyt.  - CASTIEL! - üvöltöttem. Hallottam, hogy kijön, majd az ajtó elé lép.
- Mi va'?
- Behozol egy törölközőt?
- Már megint...?
- Nem tök mindegy? Csak hozz be egyet... - sóhajtva elment. Kis idő múlva visszajött.
- Takard magad... - bejött. Letette, majd kiment. Elhúztam a függönyt, majd kiléptem. Megtörölköztem, majd magamra tekertem. Felhúztam a bugyimat, majd visszamentem a szobámba. Felvettem a pizsamámat. A törölközőmet ledobtam a széktámlámra. Befeküdtem az ágyba. Kivettem a párnám alól a távirányítót, majd bekapcsoltam a tévém. A TLC-re kapcsoltam. Addig néztem, míg le nem ragadt a szemem.

Reggel a telefonom ébresztője keltett. /Muse - Supermassive Black Hole/ Kinyomtam. Kómás fejjel felültem az ágyon. Kikapcsoltam a tévét. A kezeimmel takartam az arcom. Megdörzsöltem a szemeim.
- Mmmmmm... - nyújtottam ki a karjaim. Lassan kikeltem az ágyból. A szekrényemhez léptem. Kikaptam egy farmert és egy sima pólót. Felvettem a melltartóm, majd a pólóm. Bugyit is váltottam, majd a gatyámat is felvettem. Egy bokazoknit kikaptam a fiókomból, majd azt is felvettem. Dudorászva kimentem a fürdőbe. Megcsináltam a hajam, majd feltettem egy kis sminket is. Nézegettem magam egy kicsit a tükörben, majd kimentem. Lementem a konyhába. Csináltam magamnak kaját, majd azt eltettem a táskába. Felkaptam a dzsekimet és a cipőmet. Az egyik vállamra dobtam a táskám, majd felkopogtam Castielhez.
- Cast! Jössz suliba?
- Mindjárt... - nekidőltem az ajtó melletti falnak. Kis idő múlva kijött. Lementünk. Kimentünk a házból. Bezártam az ajtóm, majd elindultunk a suliba.

Mikor beértünk Castiel elment valami haverjához. Így egyedül sétáltam a terembe. Már mindenki bent volt. Acacia is. Azonnal leültem mellé.
- Michie!
- Szia.
- Mi történt?
- He?
- Castiel írta, hogy te és Lysander...
- Az a kis...
- Min vesztetek össze?
- Hagyjuk...
- Mondd el!
- Nem. Nem akarom átélni újra azt a pillanatot, amikor üvöltött, hogy menjek ki... - megint könnyek szöktek a szemembe. Acacia-nak hála most végig futott az agyamon az a jelenet. Nem akarom... Hiányzik. Nagyon hiányzik. Akkora hülyeséget csináltam... Ilyet ember a földön még nem csinált...

40.Rész Kibírom

    Az ugrásom lendülete miatt Cast eldőlt. Összeszorítottam a szemeimet. A könnyek patakokban hagyták el az arcomat. Castiel ugyanúgy maradt.
- Michie...
- Castiel... Segítened kell... - Zokogtam, és szorítottam a pólóján. Kis idő után magához ölelt. A karjai közt csak sírtam. Démon is odajött hozzánk. Ránéztem, majd magamhoz öleltem. Ő nyalogatni kezdett. Annyira sz*rul esik mindez. De minek siránkozom?! Hiszen én tehetek róla... Mindenről csakis én tehetek.
Castiel eltolt magától.
- Michie. Mi történt?
- Én és Lysander... - szipogtam. Nem tudtam folytatni, mert megint elkezdtem sírni.
- Mi történt? Csak nem... - Kapta az állához a kezét. -  Szakítottatok?!
- Olyasmi... - Vontam meg a vállamat. Csak értetlenül nézett rám. Magam elé bámultam. Soha, még csak feltételezni sem mertem volna, hogy én és Lys... Egyszerűen bele sem gondoltam, mi lehet ebből. Én egy idióta vagyok...
Megfordultam, majd visszaindultam a szobámba. Bedőltem az ágyamba, majd magamra húztam a takarót. Szipogva a telefonom kijelzőjét bámultam. Felléptem facebook-ra. Nyolc üzenet, és 34 értesítő. Látszik, hogy jó ideje nem léptem fel.
Megnéztem az értesítőket. Mindegyik like-olgatás és megjelölés. Nem foglalkoztam vele. Az üzeneteket megnéztem. Acacia, Iris és Kim-től volt a legtöbb. Lejjebb görgettem. Volt egy... Lysandertől is. Gyorsan feljebb görgettem és rámentem Acacia üzeneteire.

Acacia Campbell: Szia:) Szóval ugye mondtam, hogy majd elmondom mi történik Kentin és köztem. Én és ő.. Kissé "összehaverkodtunk". Jóarc. Soha nem ilyennek képzeltem...
 Január. 02.
 Acacia Campbell: Hali... Miért nem írsz? 
 Január. 07.
 Acacia Campbell: Figyu... Tuti valami gond van.. Mi az?!?!? -.-
 Január 12.   

  Úristen... Remélem ő nem hiszi azt, hogy vele lenne valami bajom. És most? Mit kéne neki írnom? Elraboltak és nem tudtam írni?! Ah... Nem lesz egy könnyű menet...

Nem válaszolok. Majd suliba beszélek vele. Számítok egy nagyobb ráncigálásra tőle. A lányok üzeneteit nem nézem meg. Bizonyára csak rám írtak, hogy miért nem járok suliba. Rámentem nagy nehezen Lysander üzeneteire. Amikor még küldtem neki azt a képet, arra válaszolt. Most épp fent van. Visszaolvasgattam a beszélgetéseinket. Elsírtam magamat. A telefont is kiejtettem a kezemből, ami a parkettán landolt. 
- Hogy lehettem ekkora idióta? - emeltem a szemeim elé a kezemet. Zokogva elnyomott a tudatlanság.

A suliban vagyok. Sötét van. Nincs kivilágítva sem a folyosó, sem pedig az utca. Elindultam egyenesen a sötét folyosón. A teremhez értem. Ott égett a villany. Benyitottam. Mindenki bent volt az osztályban. Mikor beértem, mindenki rám meredt. 
- HAZUG! - üvöltötte Acacia.
- UNDORÍTÓ! - vágta hozzám a mappáját Viola.
- SZÁNALMAS DÖG... - ingatta a fejét Rosalia. 
- Mi bajotok van?! - dobtam le a mappát.
- Halljátok?! Még azt sem tudja mi bajunk van... Ilyen szánalmas egy embert... - röhögött Amber. Hozzám vágta a sminkkészletét. Lysander hátul ült. Ő nem üvöltözött. Nem szidalmazott. Csak bámult rám. De nem akárhogyan. Az arcán düh volt. De ilyennek sosem láttam. Annyira más... 
Hirtelen felállt és Acacia-t maga elé fordított, majd megcsókolta. Közben pedig rám nézett és vigyorgott. 

Kipattantak a szemeim. Lihegek. A szívem a torkomban dobog. Ez az álom... Annyira valóságos volt... Mi van, ha hasonló történik ma?!
Felkeltem az ágyamból. A szekrényem elé léptem, majd kikaptam belőle a ruháimat. Magamra kapkodtam, majd bementem a fürdőbe. Megmostam a fogamat, majd a hajamat is megcsináltam. Visszamentem a szobámba, majd bepakoltam. Felvettem a dzsekimet és a cipőmet, majd kiindultam. Egész úton arra gondoltam, hogy mi van, ha most Lysander bosszúból összejön Acacia-val?! Jó... Nem hiszem, hogy Acacia képes lenne megtenni. De tény, hogy Lys tetszik Acacia-nak. Bár, ha most Kentinnel van folyton, akkor lehet, hogy már nem. 
Beérve a suliba, a szekrényemhez mentem. Betettem a dzsekim, majd a termünk elé sétáltam. Nagy levegőt vettem, majd bementem. Köszöntem és leültem a helyemre. Alig vannak bent. Alexy és Armin hátul PSP-n játszanak valamit. Amber és a többi liba a telefonjukon fotózgatták magukat. 
Lehajtottam a padra a fejemet. Pihentem... Illetve pihentem volna. Ugyanis Amberék visongásától nem tudtam. Már ott tartok, hogy mindjárt rájuk borítom a padot. De idebent az iskolában nem tehetem meg. 
Felemeltem a fejemet a padról. Az ajtó felé pillantottam. Kikerekedtek a szemeim. Ashley sétált be a terembe. 
- Sziasztok! - az a hang... Olyannyira irritál a hangja, hogy leütném. Leült Amberék mögé. A buta libák egyből körbe ugrálták. Gyűlölöm ezt a lányt...
- Nocsak! - fordult hátra hozzám. - Te is ebbe az osztályba jársz Michie? - Itt nyalizik. Úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Láttam a monokliját. Elégülten elmosolyodtam. 
- Igen. Ebbe. - Túrtam bele a hajamba. A szememmel ölni tudnék. A mosolyommal viszont elterelem erről a figyelmet. 
Ashley visszafordult. Mindenki bent volt már, kivéve Acacia-t. Cast és Lys leghátul beszélgettek. Lysander egyszer rám nézett. Azonnal magam elé kaptam a fejemet. Éreztem a hátamon a tekintetét. A tanár is betántorgott a terembe. Elkezdte tartani az órát. A cerkámmal szórakoztam. Pörgettem, gurítgattam ide-oda. Egyszer kétszer írtam is. De nem az egészet írtam le. Csak egy-két mondatot. 

Szünetben a folyosón Ashley utánam üvöltött. Hátrafordultam.
- Miva'? 
- Nem tudod, hogy... - nyomott neki a falnak. - Castiel miért nem áll velem szóba?! 
- Te.. - őrült vigyorra húztam a számat. Ellöktem. Hátraesett. Mindenki, aki a folyosón volt, nevetni kezdtek. - Én honnan tudjam, hogy mi baja van? Nem látok bele a fejébe. - vontam meg a vállamat. Elsétáltam onnan. Bementem a büfébe. Vettem magamnak egy csokis csigát. Azonnal enni kezdtem. A terem előtti radiátoron támaszkodtam és "falatoztam". Elment előttem Lysander. Rám sem nézett. Csak sóhajtott. Höhh.. Ez aztán sz*rul esett... Amint meglát sóhajt. Ez tök rosszul esik. 
A csöngő hangjára én is besétáltam a terembe. Leültem, majd előpakoltam. Még mindenki hangosan beszélgetett. Kentin mögöttem ül. Hátrafordultam hozzá.
- Figyelj... Acacia miért nem jön suliba?
- Beteg... - vonta meg a vállát.
- Ok.. - visszafordultam. 
A tanár elkezdte tartani az órát. Életem leghosszabb 45 perce...

Mikor kicsöngettek az utolsó óráról is, a szekrényemhez mentem. Kivettem a dzsekimet, majd felvettem. A suli bejárata felé vettem az irányt. Lysander előttem ment.  Lehajtottam a fejemet, majd elmentem mellette. Hihetetlen milyen hamar válik két emberből idegen...