Egészen estik játszottunk Lysanderrel. Mikor ránéztem a telómra, hogy mennyi az idő letettem a konzolt.
- Lysander, most már hazamegyek ok? Majd legyél fent facebook-on.
- Oké. - Nyomtam egy puszit a szájára, majd kiléptem a házból. Elindultam hazafelé. Miközben mentem haza olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. A hátam mögé néztem hunyorogva és jó alaposan átvizsgáltam a területet. Senkit sem láttam. Bár korom sötét van.. A lámpák fénye sz*rt sem ér.
Visszafordultam, majd ismét elindultam. Még mindig olyan érzésem volt... Gyorsítottam. Kezdtem lépéseket hallani magam mögül. Megálltam, majd megint körbenéztem. Ismét nem volt sehol sem senki... Megint elindultam és a lépések egyre csak közeledtek és gyorsultak felém. Futni kezdtem. A lépések is futásra gyorsultak. Futottam, ahogyan csak tudtam. Épp befordultam az utcánkba mikor valaki hátulról leütött. Elájultam.
Castiel szemszögéből:
Már besötétedett, és Michie még most sincs sehol.. Ennyi ideig tart leadni egy sz*ros leckét vagy mi?
Úgy döntöttem, hogy megcsörgetem telefonon.
*két perc múlva*
Hmm.. Nem veszi fel. Mit csinálhat, hogy nem veszi fel? Pedig kicsöngött... Lehet el kéne mennem Lysékhez?
Felvettem a kabátomat és a tornacipőm, majd kiindultam az ajtón. Becsöngettem hozzájuk. Lys anyja nyitott ajtót.
- Hát te Castiel?
- Heló.. Lys itthon van?
- Igen persze.. Gyere be! - Csukta be utánam az ajtót. Felmentem a szobája elé, majd bekopogtam. Egy "gyere" hallatán benyitottam. Össze-vissza forgolódtam, hogy hátha Michie itt van. Nem volt sehol.
- Balettozol, vagy mi? - Nevetett.
- Nem.. Hol van Michie?
- Már hazament.
- Haza nem jött...
- Akkor.. Hol a fenében van?
- Nem tudom, de a telefonját sem veszi fel...
- B*sszameg! - Szorította ökölbe a kezét Lysander.
- Az! Öltözködj! Megyünk megkeresni.. Van egy tippem, hogy ki áll az egész mögött..
- Nekem is... - vette fel a cipőjét.
Michie szemszögéből:
Egy székben ülök. Le vagyok kötözve. A szobát nem látom, ugyanis még a szemem is be van kötözve... A kezeimet próbálom mozgatni. De nem megy... Túl szoros a kötés... A lábaim is le vannak kötözve. Azokat szinte már elszorította a kötés... Nagyon fájt. A tarkóm is zsibbadt. A fejem is le van hajtva.
Ajtónyitódást hallottam meg. Azonnal felkaptam a fejemet. Valaki megemelte az állam.
- Ugye nem tudod, hogy ki vagyok? - Kérdezte egy mély és rekedtes hang. Megráztam a fejemet, mert a sokktól bizonyára nem lennék képes beszélni.
- Hmm.. Akkor gondolkodj egy kicsit. - Elengedte az államat, majd kiment. A fejemet ismét lehajtottam. Sírni kezdtem. Persze nem hangosan, mert mi van, ha ez az illető meghallja? A fogaimat is összeszorítottam. Olyan volt, mintha valaki vagy valakik romboltak volna valamit egy másik szobában, ugyanis egyfolytában kopácsoltak valamit. Ismét bejött valaki. Megint megemelte az államat.
- Még most sem jut eszedbe, hogy ki lehetnék? - Mondta nevetve egy mély hang.
- Bill? - Mondtam rekedtesen.
- Mmm-mmm.. - Engedte el az államat. Ha nem ő hát ki? Más ellenségem nincs... Vagyis nem tudok róla. Ismét kiment. Próbáltam kiszedni a kezeimet a kötés fogságából, de... nem jutottam sokra. Meguntam, majd ismét lehajtottam a fejemet. Hangosan felsóhajtottam. Fogalmam sincs ki lehet. De többen vannak. Egy kicsit elnyomott a tudatlanság, de nem sokáig, mert az ajtónyitódásra felkaptam a fejemet. Megemelte az államat, majd lassan lehúzta a szememről a kötést. Egy darts tűt forgatott a kezében, majd rám nézett.
Vele még nyolcadikos koromban voltam együtt... Ő volt a suli "Menő csávója". Akkoriban még rövidebb haja volt. A neve Josh Raising. De egy beteg, perverz és pszichopata állat volt. Castiellel is verekedtek, persze miattam.
- Jo-Josh?
- Eltaláltad cica! - Vigyorodott el gonoszan.
- Mit akarsz tőlem?! - Üvöltöttem rá.
- Hmm.. Lássuk csak.. Először azt beszéltük az embereimmel, hogy megölünk, de... Abba mi élvezetes van? - Emelte fel a kezét.
- Te beteg állat! Engedj el!
- Inkább nem... - Megfordult, majd kiindult a helyiségből.
- Ne fordíts nekem hátat te beteg agyú! - Üvöltöttem utána. A fejem mellé szúródott az a darts tű, amit a kezében forgatott. Felsíkoltottam.
- Hmm.. Elhibáztam. - Fordította hátra a fejét. Visszafordította, majd kiment. Én csak ültem ott ledermedve... A könnyeim is elkezdtek folyni, hiába akartam visszatartani. Előtte mindig erősnek mutattam magamat. De nem vagyok az.. főleg most nem. Ilyen is csak velem történik meg. Egy ex úgy akar visszavágni, mert nem vagyok vele, hogy ki akar csinálni... Ez fantasztikus! Rohadtul félek. Mi van, ha itt halok éhen? Bár inkább hamarabb lelő vagy valami hasonló.. Ugyanis amikor együtt voltam vele, már akkor is volt egy úgy nevezett "Black Sister" nevezetű, maffiára hasonlító bandája. De én láttam benne egy olyan személyiségű embert, hogy képes lenne megváltozni. Csak hát... Egy igazi pszichopata állat. Ezért képtelen megváltozni. Azt egyszer elmesélte, hogy ő már ilyen bandákban nőtt fel. Már akkor éreztem, hogy nem volt jó ötlet vele összejönni. Én is benne voltam ebben a bandában. Azért is tudok verekedni, mert kiképeztek. Azért tudtam Billt is megverni, mikor eljött a házunkba "beszéllgetni". Szóval nem vagyok gyenge. De fegyver ellen nem lennék képes harcolni. Nem sokkal később egy fekete hajú fiú lépett be az ajtón. Leült vigyorogva az előttem lévő ülő helyre. Hasonlított Josh-ra. Neki egy sakk bábú volt a kezében. Tuti, hogy ő is vagy pszichopata, vagy valami gond biztos van a fejével, mert olyan beteg vigyor ül a képén.
- Mi ez a pofa? - Kérdezte nevetve. Hát.. biztos érdekes képem lehet most. Könnyáztatta és düh, kétségbeesés van rajta. Megfogta az egyik kezével az arcom.
- C-c-c-c-c...
- Mit ciccegsz?! Nem vagyok macska! - Löktem le a kezét, úgy hogy elrántottam a fejemet egy másik irányba.
- Hát pedig egy vadmacska szokott ilyen képet vágni. - Vigyorodott el még jobban. Elkezdtem sírni.
- Nem engednétek el?! - Mondtam zokogva.
- Hé! A főnök azt mondta, hogy te erős vagy és soha nem sírsz. Ehhez képest meg könyörögsz, hogy engedjelek el.. Amúgy is. Ha elakarnálak is engedni, nem áll a hatalmamba. - Állt fel, majd kiment. Ismét lehajtottam a fejemet. Mi lesz velem? Hogy fogok innen egyszer megszökni? És ami a legfontosabb... Mit akar velem csinálni Josh és a hülye bandája... Félek. Ismét elnyomott a tudatlanság. Üvöltözésre keltem fel. Pisztoly lövések is hallhatók voltak. Megtámadták őket?
Ám ez lehetetlen... Mivel nevettek is közben. Bizonyára csak szórakoznak. Sikoltást hallottam, majd egy lövést... Megöltek valakit? Benyitott az a fekete hajú fiú.
- Most te jössz! - Vigyorodott el. Eszembe jutott egy terv, bár nem tudom biztosan, hogy hányan vannak, de talán beválik. A kötelek eltűntek rólam. A nyakamnál fogva vezetett. Kiértünk. Vérszag volt. Jobbra néztem és ott volt egy rózsaszín hajú lány holtteste. Csak bámultam rá kikerekedett szemekkel. Épp elengedett. A könyökömmel belevertem egyet a fejébe, mire a felnyögött. Elkezdtem futni, de jött utánam. A sarkamban van. Ablakot, vagy valami járatot kerestem. Valahogy ki kell jutnom... Kezdtem elfáradni. Mögülem üvöltött folyamatosan, hogy "Állj meg, vagy megöllek!" meg "Mikor adod már fel végre?" Lihegett. Én szintúgy. A hátam mögé néztem. Beleütköztem valakibe. Ránéztem és Josh állt előttem beteg vigyorral a képén.
- Na mi van? Megszökünk, megszökünk?
- Visszavigyem?
- Nem.. Ha már így kijött akkor - Elkapta a nyakamat, majd magával kezdett húzni. - vigyük el.
- Ok. - Egész végig le volt hajtva a fejem. Ismét bezártak egy szobába. Ezzel a fekete hajú fiúval zárt be ráadásul.
- Damien, te maradj vele! Nem akarom, hogy megint elszökjön.. - Csukta be az ajtót Josh.
Szó szerint "ledobtam" magamat egy székre. Damien csak nevetett rajtam.
- Vicces vagy.. - Mondta, miközben engem nézett nevetve.
- Mégis mi a franc vicces van abban amit csinálok?!
- Minden... - Vigyorgott még őrültebben. Csak felsóhajtottam. Elegem van. Miért kell nekem ilyen embereket ismernem?! Látszik, hogy tök hülye voltam... Kellett nekem ilyen arcokkal lógnom.. Tudtam, hogy nem kellett volna. Lehajtottam a fejemet és elkezdtem megint sírni. Úgy próbáltam magamat nyugtatgatni, hogy hátha valaki felfigyel arra, hogy eltűntem... Remélem így is lesz. Nem akarok megint ezekkel a betegekkel lenni... Elég volt nekem 15 éves koromban... Nagyon remélem, hogy ha meg is ölnek akkor gyorsan fogják csinálni. Nem akarok szenvedni egy ilyen szemétláda előtt, mint amilyen Josh.
Csak ülök lehajtott fejjel, sírva ezen a széken. Annyira rossz ez az egész. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is Josh majd megjelenik valaha is még egyszer az életemben. És mégis itt vagyok ebben a lepratelepben... Meddig fogom ezt bírni?
- Meddig fogsz még itt mellettem hisztizni? - Sóhajtott fel Damien.
- Damien... Inkább fogd be a szádat!
- Mer' ha nem akkor mi lesz? - Nevetett fel gúnyosan.
- *morgás* Csak egy kicsit maradj csendben létszíves... - Sóhajtva ránéztem Damienre. Csak felhúzta a szemöldökét. El is mosolyodott megint. Annyira nem hulladék mint Josh... Sőt még jobban is néz ki... Mikre gondolok te jó isten!!! Elvörösödtem.
- Mire gondolsz te, hogy vörös vagy? - Röhögött Damien.
- Semmire sem..
- Persze... - Fordította el a fejét más irányba. Csak néztem rá. A könnyeim is elálltak már. El is mosolyodtam.
- Mit vigyorogsz?
- Se-semmit... - Hajtottam le a fejemet.
- Hm..
- Mi van? - Kaptam fel a fejemet.
- Fura vagy.
- Mert?
- Mert.. A lányok mikor elvörösödnek és utána mondják, hogy "semmi", akkor valami biztos, hogy van... - Ez meg..
- Miből gondolod?
- Nem csak gondolom, hanem tudom. - Mosolyodott el. - Akár hiszed, akár nem, nekem is volt már csajom. - Nevetett, miközben az egyik kezét a derekára tette.
- Neked? - Lepődtem meg.
- Igen. Miért? Nem nézek ki jól? - Nevette el magát.
- Ömm.. De. - Elpirultam.
- Hahahahaha! Na látod! - Ütötte meg barátilag a hátam. Elmosolyodtam. A végén még össze haverkodok Damiennel... fura. Soha nem számítottam erre, hogy majd egy gyilkos banda tagjával haverkodok.
Visszaütöttem a hátára, mire leesett a székéről. Felnevettem. Josh hirtelen benyitott.
- Itt meg mi folyik? - Hirtelen eszembe jutott,hogy hol vagyok és hogy ki juttatott ide... A mosoly azonnal eltűnt az arcomról. Megint hatalmába kerített a félelem. Kétségbeesett arcom lehetett. Azzal bámultam Josh-ra. Elkezdtek megint folyni a könnyeim.
- Most minek csináltad ezt? Tök jól volt addig, amíg nem jöttél be! - Üvöltötte Damien.
- Nem is baj... - Kiment. Lerogytam a földre. Megint lehajtottam a fejemet. Csak ültem sírva a földön. Érdekes... Damiennel elhülyültem, és teljesen megfeledkeztem erről az egészről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése