Csak ültem lehajtott fejjel Damien mellett. Olyan furcsa. Most ez sokáig csengeni fog a fülemben. "Enyém leszel!" Hangosan felsóhajtottam. A combjaimra fektettem a kezeimet. Azt néztem, mintha olyan érdekes lenne. Damien hirtelen felállt, majd kilépett az ajtón. Hallottam, ahogyan a zár kattant. Bezárt... Nem érdekel. Gyűlölöm Magamat.. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ilyenekkel haverkodtam, mint Josh... Félek csak a gondolatától is, hogy Josh belép, majd fejbelő. Mi van, ha ez megtörténik? Nem akarok itt lenni.. Haza akarok menni. Hiányzik mindenki. De főleg Lys és Castiel. Hiányzik a hangjuk. Hiányzik Lysander nevetése. Hiányzik a mosolya. Az illata. Az érintése. És ami a legfontosabb, a hülye perverz beszólásai is hiányoznak. Egy kicsit elnyomott a tudatlanság. Otthon vagyok. Cast és Lys Démonnal hülyülnek. Anyu és apu nincsenek itt. Lysander kiszúrt, majd ellezdett felém jönni. Egy pisztoly volt a kezében. Azthittem, hogy rám szegezi a fegyvert, de magam mögé néztem. Josh és Damien fegyvert szegeztek a hátamnak. Épp visszaakartam fordulni, mikor valamelyikük hátulról meglőtt. A pólómat beborította a vér. A földre rogytam. Lysandert és Castielt is lelőtték.
Hirtelen felkaptam a fejemet. Zihálok, és levagyok izzadva. Körbenéztem, hogy nincs e bent valaki. Se Josh, se Damien nem volt itt. Ismét lehajtottam a fejemet. Remélem Castiel vagy valaki hamarosan megment.. Kezdek begolyózni.
Castiel szemszögéből:
Szinte futólépésben léptünk ki a ház ajtaján. Lys anyja utánunk kiabált, hogy hova megyünk.
- Mégis hova mentek ti ilyenkor?!
- Anya.. Michie eltűnt. Meg kell keresnem. - Szorult ökölbe a keze. Hátatfordított, majd elindult. Elkoszöntem Lys anyjától, majd a haverom után futottam.
- Na és akkor most hova? - Nézett rám.
- Egyértelmű.. Billhez. Biztos, hogy ő áll az egész mögött.. - Csak mentünk a koromsötétben. Bill házához érve bedörömböltem az ajtón. Ő nyitott ajtót.
- Hol a hugom?!
- Én tudjam? - Húzta fel a vállát nevetve.
- Ne szórakozz már! Tuti, hogy nálad van!
- Nálam ugyan nincs.. Csak nem eltűnt? Jajj.. És? Engem ez mégis hol érdekel?! - Röhögött.
- Mi az, hogy nincs nálad? - Szólalt meg Lys.
- Miért? Nálam jó helyen lenne, vagy mi?
- Akkor még is hol a francba lehet? - Dünnyögtem, miközben a hajamba túrtam.
- Mindegy csá! - Húzott el onnan Lysander. Mikor eltávoldtunk a háztól, mind a ketteb azon agyaltunk, hogy hol lehet Michie.
- Miért nem próbálod meg felhívni?
- Már egyszer próbáltam.. Nem vette fel.
- De lehet, hogy most felveszi..
- Hát oké. Egy próbát megér. - Vettem ki telefonomat a zsebemből. Ismét kicsöngöt. Felvette.
*a telefonban*
- Haló? - Szólt bele Michie kétségbeesetten.
- Michie! Cast vagyok! Hol vagy?!
- Én.. - Elkezdett sírni.
- Michie..
- Nem tudom, hogy hol vagyok.. - Zokogott. Hirtelen semmit sem hallottam. Elemeltem a fejemtől a telefont. Megszakadt...
- Na?
- Nemsokkal lettem okosabb.. De sírt.
- Csak tudjam meg, hogy ki az aki bezárta. - Szorult Lys keze ökölbe.
Michie szemszögéből:
Csak ülök kikerekedett szemekkel. Nem jut más az eszembe, csak az, hogy Castiel és Lysander a szemem láttára haltak meg az álmomban.
Hirtelen a zsebemben elkezdett zizegni valami. Nálam van a telefonom? A zsebemhez nyúltam. Kivettem onnan. Habozás nélkül felvettem.
- Haló? - Szóltam bele félve.
- Michie! Cast vagyok! Hol vagy?
- Én.. - Ez most tényleg megtörténik? Hirtelen elkapott a sírógörcs.
- Michie... - Szólt bele Cast.
- Nem tudom, hogy hol vagyok.. - Zokogtam a telefonba. Észre sem vettem, de Josh bejött. Kikapta a kezemből a telefont, majd kinyomta. Zsebre vágta.
- Meggondoltad te ezt? - Emelte meg az államat. Én csak sírtam. Elengedett, majd hátrált egy lépést. Kiment a szobából. Lehajtottam a fejemet. Egy kicsit felnéztem, majd felálltam. Az ajtó hirtelen kinyílt. Josh és Damien jöttek be. Josh-nak kötél volt a kezében.
- Damien! Üsd le! - Parancsolt rá Josh. Én ellenkezni próbáltam, de nem sok sikerrel. Sikoltoztam. Damien a nyakamhoz hajolt azt belesúgva, hogy Sajnálom.
Leütött. Azonnal elájultam. Mikor felkeltem, ugyanúgy levoltam kötözve mint legutóbb. Semmit sem láttam. Hangosan felnyögtem, ugyanis a kezem nagyon szorosan le van kötözve. A lábaim szintúgy. Még a szám is be van ragasztva. Lehajtottam a fejemet. Fáj a tarkóm.. A kezeim és a lábaim is fájnak. Megpróbáltam kiroppantani a kezeimet, úgy hogy megforgattam a csuklóimat, ha ment volna. A kötés nem engedte. Ajtónyitódást hallottam magam elől. Azonnal felkaptam a fejemet.
- Mivel rossz kislány voltál, kénytelen voltalak ismét lekötözni. - Emelte meg az államat. - Ja tényleg! - Engedett el. - Miért mondtad azt Damiennek, hogy öljön meg? - Rúgott a lekötözött lábamba egyet. Nem nyögtem fel. Magamban persze sikoltottam. De nem hangosan, hogy meghalja Josh.
- Ha? - Rúgott még egyet belém. Fájt. De nem fogok a szemében gyengének látszódni, mert nem vagyok az... Kiment. Várjunk... Damien mielőtt leütött, azt mondta, hogy Sajnálom? Vagy csak rosszul emlékszem? De ez az utolsó emlék, mielőtt leütött volna... Akkor valóban mondta. De miért? Josh rákényszerítené, vagy mi?
Csak ilyen kérdések kavarogtak bennem. Ajtónyitódást hallottam. Hallottam, ahogyan nagyokat sóhajtva leül mellém egy székbe valaki.
- Figyelj.. Sajnálom csak.. - Mondta Damien. Ha megtudnék szólalni, mondanám neki, hogy ne magyarázkodjon. De nem tudok.
- Michie.. Amit korábban kérdeztél, hogy miért mondtam azt.. Nem tudom. Csak, az érzéseimet teljesen felforgattad. Soha nem fordultam ellen a saját bátyámnak egy csaj miatt. De te erre kényszerítessz. - Elkezdett sírni. Inkább már zokogott. Hirtelen lehúzta a szememről a kötést.
- Látod mit teszel velem? - Az arcát és a szemeit kömnyek áztatták. Ezt én csinálom? A számról letépte a szigetelő szalagot. Közel hajolt hozzám, majd megcsókolt. Kikerekedtek a szemeim. De hát.. Istenem.. De hisz nekem itt van Lysander.. De Damien iránt is érzek szerelemre hasonlító dolgot.. Most mégis. Mit csináljak?!
Elhúzódott tőlem. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Látod? - Túrt bele a hajába. - Teljesen megváltoztatsz.. Soha nem tettem volna ilyet. De.. - Megint elkezdett zokogni. - Te más vagy..
- Damien... - Szólaltam meg. Rám nézett a könnyes szemeivel. Én is elkezdtem sírni.
- Te most mégis miért sírsz?
- Csak.. Nem jó ez az egész.. Teljesen összezavartál. Nekem van barátom.. De most.. - Lehajtottam a fejemet.
- Jól tudom, hogy van barátod.. Tőle indultál haza, mikor leütöttelek..
- Az te voltál?! - Kaptam fel a fejemet.
- Parancsot kaptam.. Azt, hogy hozzalak ide.. De fogalman sem volt, hogy ez fog történni.. - Ismét beletúrt a hajába. A sötétségben szinte világított a vérvörös szeme, ahogyan rám nézett. Gyönyörű a szeme... Nem tudom, hogy most mit csináljak..
- De miért halgattál Josh-ra?
- Mert ő nevelt fel. A szüleinket megölte egy ellenséges banda. Azért lett Josh-nak is egy bandája már 14 éves korában. Mikor veled összejött, azt tervezte, hogy beállsz közénk. Azért is képzett ki. De... Te dobtad. Teljesen összetörted akkor. Azóta lett csak ilyen pszichopata... Előtte normális volt. Ugyanúgy megváltoztattad, ahogyan engem... De én nem lennék képes téged bántani.. Ő sajnos ilyen.. Jó. Én is szerettem gyilkolni, de.. Amióta idekerültél.. - Megint beletúrt a hajába. - Teljesen más ember vált belőlem..
- Damien...
- Mindegy.. Majd a pasid egyszer úgy is megtalál.. Majd kiment és lehettek együtt.. - Hátatfordított, majd kiépett az ajtón. Hallottam, hogy belevert egyet a falba. Utána a lépései eltávolodtak. Most mégis mit akar mit reagáljak erre? Én.. Nem szerethettem bele.. Bár.. Nem utálom.. De én Lysanderhez tartozom.. Nem Damienhez.. Most választanom kéne?
Josh lépett be az ajtón. A szemkötést visszatette. A számat ismát beragasztotta. Nem ellenkeztem.. Minek? Felesleges..
- Mitől vagy te ilyen nyugodt? Csak nem bevallotta Damien neked az érzelmeit? - nevetett. Bólintottam. De őt ez azért nem zavarja, mert már nem önmaga vagy mi?
- Hát.. Akkor fogadd el.. Neki ne törd úgy össze a szívét, mint ahogy azt velem tetted.. - Simogatta meg a fejemet. Kikerekdtek a szemeim. Josh tud ilyen is lenni?
- Nem szeretném, hogy belőle is ez váljon... - Hangsúlyozta ki az "ez" szót. Josh elkezdett sírni. Leszedte a számról a szalagot.
- Te.. Mi a bajod?
- Meglep, hogy tudok ilyen is lenni igaz?
- Hát igen.. - Mosyodtam el.
- Ez a pszichopataság, csak is a hiányod miatt volt..
- Öhmm.. - Hiányoztam neki?
- Igen jól hallottad.. - Ölelt magához. Kikerekdtek a szemeim. Szóval.. Mindvégig nem bántani akart, csak viszont látni? Elengedett. Hátatfordított, majd kiment. Most már nincs mitő féljek.. De... Lysanderék ezt nem fogják elhinni HA egyszer is megtalálnak..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése