Szóval nem kell féljek semmitől. De azért... Josh-ban nem bízom meg. Damien... Damien pedig teljesen elvesztette a fejét miattam. Annyira félek.. Lysander és Castiel remélem megtalálnak valaha is, mert... Nem akarok itt meghalni lekötözve...
Teljesen le vagyok gyengülve... Szomjas vagyok.. Éhes vagyok.. Szédülök. Meddig kell még ezt bírnom.. Mióta lehetek vajon bezárva? Két napja? Vagy még csak egy napja? Még azt sem tudom, hogy nappal van vagy éjszaka. Nem tudom, hogy milyen nap van... Félek... Mindenkitől.. Ezentúl senkiben nem tudok megbízni, úgy mint régen. Mi lesz velem? Egyszer ki kell szöknöm.. Nincs rá nagy esély, hogy Castiel és Lysander megtalálnak..
Az ajtó ismét kinyílt előttem. Nem kaptam fel rá a fejemet. Ugyanúgy lehajtva hagytam. Josh megemelte az államat, így a szemébe néztem.
- Miért sírsz? - Húzta fel a szemöldökét. Tényleg sírnék? Észre sem vettem.. Elengedte az államat, majd leült mellém. Nemsokkal később Damien is bejött az ajtón, egy kisebb szatyorral a kezében. Szintén leült mellém, csak ő a jobb oldalamra. Elkezdett kipakolni belőle. Kaja volt benne. Meg egy-két flakon üdítő. Persze azonnal felkaptam rá a fejemet. Josh kioldotta rólam a kötéseket.
- Tessék! - nyomott Damien a kezembe egy nagy csokis kalácsot. Azonnal nekiestem. Pár perc múlva már el is tűnt. Most egy egész flakon Coca Cola-t nyomott a kezembe. Szintén azonnal elkezdtem inni. Mivel szénsavas volt és gyorsan is ittam, bekönnyeztem tőle, de nemérdekelt ittam tovább. Teljesen kiittam a műanyag flakont. Hogy őszinte legyek, jól esett. Most már nem szédültem, és nem voltam legyengülve. Én hol Josh-t, hol pedig Damient néztem. Mindkettőjüknek le volt hajtva a fejük. Damien hirtelen felkapta, majd rám nézett. Nagy mosolyra húzta a száját.
- Mi az? - Nevettem én is.
- Tiszta csoki a képed.. Pfff. - Röhögött.
- Jól van naa.. - Töröltem le az arcomat az egyik kezemmel. Miután sikerült leszednem a csokit, Damien már nem nevetett, csak simán engem nézett. Josh hirtelen felállt, majd kiment. Damien felemelt a székből, majd leült velem egy kanapéra. Az ölébe ültetett. Te jó ég... Elvörösödtem.
- Már megint min pirultál így ki? - Röhögött.
- Hát.. Kicsit zavarba ejtő amit csinálsz... - Hangsúlyoztam ki a "kicsit" szót.
- Miért? - Húzta vigyorra a száját.
- Mert...
- Milyen jó okod van mit ne mondjak! - Csodálkozott.
- Jól van naa.. Csak ennyire futotta. - Nevettem el magamat. Leemelt magáról, majd maga mellé ültetett. A vörös szemeit néztem. Ő is a szemeimbe nézett. Megfogta az arcom, majd megcsókolt. Ismét kikerekedtek a szemeim, de kis hezitálás után lehunytam.. Tudom.. Nem jó ötlet ezt csinálni, de nem akarom, hogy Damien is olyan legyen, mint Josh.. Tényleg.. Josh azt mondta, hogy ne törjem össze Damien szívét, mint ahogy neki tettem.. Hát.. Igen kicsit durván dobtam.. Mert egyrészt féltem tőle, másrészt, meg állandóan le akart velem feküdni, amit persze soha sem hagytam. Egyszer Josh-al felmentünk egy szobába a régi bandájának a "bázisára". Iszogattunk. Akkor ott aludtam nála. Egyfolytában azzal rágott, hogy feküdjünk le... Én persze mindig nemet mondtam. Egyrészt, mert alig töltöttem be akkor a 15-öt, másrészt, mert nem ismertem annyira, hogy ez megtörténjen.
Csak néztem Damienre. Ő szintén nézett rám. Hirtelen nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét.
- Mi a baj? - Néztem rá értetlenül.
- Csak.. Nem kéne ezt csinálnom.. Neked ott van Lysander..
- Damien.. Nincs semmi..
- Dehogynincs! - Kezdett el zokogni.
- De hát.. - Én is elkezdtem sírni. - B*sszameg.. - Haraptam be az ajkaimat. A szemeimet is lehunytam - B*SSZAMEG! - ismételtem meg hangosabban. A kezeimmel a hajamba túrtam. Damien elhúzta onnan a kezeimet, majd mélyen a szemeimbe nézett. Az arcát könnyek áztatták.
- Ennyire még senkit sem sze-...szerettem.. - Fordította el a fejét. De.. Én Lysandert szeretem.. De, ha Damient visszautasítom, akkor belőle is az válik, mint amilyen Josh.. Mégis.. Mihez kezdjek? Teljesen összezavarodtam.. Lehet, hogy Lysanderrel szakítanom kell? De én nem akarom! Lehet, hogy nem kellett volna dobnom Josh-t? Akkor most nem lennék itt... Félek, ha Lysanderék megmentenek és megölik őket? Főleg, hogy Castiel Billt is majdnem megölte amikor engem majdnem megölt. Nem is akarnám, hogy megmentsenek? Jobban magamba kell, hogy nézzek..
Csak bámultam más irányba a könnyes szemeimmel. Damien, pedig engem nézett elkeseredve. Megfogta a kezeimet és az övéi közé fogta. Azonnal ránéztem. Rám pillantott. A szemembe nézett. Én teljesen megnyugodtam. Odahajoltam hozzá, majd a melkasára fektettem a fejemet. Elengedte a kezeimet. Átölelt. Én egyre csak zokogtam a karjai közt... A fejemet simogatva, nagy levegőket vett. Pár perccel később abbamaradt a sírásom. Lehunytam a szememet. Beszívtam mélyen az illatát. Elaludtam. Tényleg beleszerettem volna? Ha igen, akkor mihez kéne kezdenem? Nem állhatok csak úgy Lysander elé, hogy Csá! Mást szeretek.. Úgyhogy ennyi.. Kicsit se lenne köcsögség.. Ááá..
Mikor felkeltem, már nem ültünk, hanem feküdtünk. Damien velem szemben volt. Átkarolta a derekamat. A másik keze a szája előtt volt. Horkolt... Én elmosolyodtam rajta. Most vettem észre, hogy mekkora szempillái vannak. Elmerülve azt bámultam. Közelebb kucorodtam hozzá. Ismét a mellkasára fektettem a fejemet. Hallottam, ahogyan levegőt vett. Ahogyan az erős szíve dobogott. Jó volt hallgatni. Egy kicsit rajtamaradtam, majd feláltam. Ő horkolva a nyaka mögé hajtotta a karjait. Ráálltam az ágyra, majd rádőltem. A földetérésemtől Damien nagyot nyögve átölelt. Én mosolyogva hozzábújtam. Tényleg beleszerettem... Idióta vagyok..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése