Lehunytam a szemeimet. Már majdnem elnyomott a tudatlanság.
- Michie.. - Felemeltem a mellkasáról a fejem.
- Mi az?
- Ugye tudod, hogy ez nem helyes amit csinálunk? - Leszálltam róla.
- Most meg...
- Neked ott van Lysander... Ne dobd miattam...
- Mmmm.. - Elfordítlottam más irányba a fejemet. Igaza van. Hiszen nekem itt van Lys.. Nem dobhatom csak úgy Damien miatt.. Én Lyshez tartozom. Hiányzik is.. Damien pedig csak elterelte a gondolataimat, erről az egészről, ezért zavaraodtam úgy össze...
Felálltam. A fejemet lehajtva, leguggoltam. A térdemre hajtottam a fejemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy Lysander jól van-e és, hogy mit csinál.
Hangosan sírni kezdtem. A fogaimat jó erősen összeszorítottam. A kézfejeimmel belemarkoltam jó erősen a hajamba. Hirtelen két kar magához ölelt. Egyre jobban csak sírtam. Nem akart abbamaradni a sírásom.
A kezeimet kiszedte a hajamból. Az arcomat felemelte. Pontosan a vörös szemébe néztem. Épp beszédre nyitotta a száját, mikor Josh benyitott.
- Damien... Gyere csak velem... - Hangja halk és gyanakvó. Damien szinte azonnal kint volt Josh-al a szobából. Kintről üvöltözést lehetett hallani. Veszekszenek...
Kicsit később már nevetve lövőldöztek.. Ismét egy sikojt, majd egy lövést lehetett hallani. Josh bejött.
- Na most mutasd, hogy mit tudsz cica! - Megfogta a karom, majd elkezdett magával cibálni. Pár méterrel később ledobott a földre. Ahogy földetértem, reccsent egyet a vállam. Nagyot nyögve felültem. Damien és Josh is fegyvert szegeztek rám... Josh a lábával ellökött. Egyenesen a fejemre célzott. Hátrahúzta a kallantyút. Damien hirtelen ellökte.
- Minek kell ezt csinálnod?! Nincs értelme tovább itt tartani!
- Nincs? Szerintem annak nincs értelme, hogy - Damienhez lépett. - fölöslegesen jártatod a pofádat! - Leütötte Josh Damient... Hozzám lépett. Elkezdtem hátrafele kúszni. Felálltam, majd futni kezdtem. Pisztoly lövést hallottam meg magam mögül. Majdnem eltalált... Pár centi kellett volna. Hirtelen Josh utolért. Elkapta a nyakamat. A karját köré fonta. Leütött...
Megint le vagyok kötözve... A szám nincs beragasztva. Viszont nem látok semmit. Bizonyára a szemem is be van kötve. A fejemet ide-oda mozgattam. Fáj a tarkóm. Szerencsémre lecsúszott a szememről a kötés. Körbenéztem. Damien ült mellettem. Kicsit előrehajoltam, hogy lássam eszméleténél van-e. Le volt hajtva a feje. Nagyokat sóhajtozott.
- Damien.. - Hangom halk. Felkapta a fejét. Felállt, majd elém lépett. Aggódóan rám nézett.
- Michie. Igérem kiszöktetlek. Csak várj addig még egy kicsit.. - Tette vissza rám a szemkötőt. Hallottam ahogyan kiment. Lehajtottam a fejemet. Meg akar menteni?
Elnyomott a tudatlanság. Arra keltem fel, hogy nagyon megfájdult a jobb kézfejem. Éreztem, hogy valami végigfolyik rajta. Csíp és zsibbad. Bizonyára a szoros kötéstől vérezni kezdett a kezem. Pisztoly lövéseket hallottam. Kinyílt az ajtó. Valaki elém rohant. A kötelek eltűntek rólam. Két kar felemelt, majd vinni kezdett. A szél megcsapta az arcom. A levegő friss volt. És még az esőt is éreztem. Ezek szerint kint vagyok. A szemkötőt leszedte. Letett.
- Damien...
- Megnondtam, hogy kiszöktetlek nem? - nevetett. Csak elmosolyodtam rajta. Elindultunk. Esőben sétáltunk. Egy motelhez értünk.
- Minek jöttünk ide? - Néztem rá értetlenül.
- Mivel nincs kedvem esőben és sötétben kovályogni, és gondolom neked sem, ezért úgy döntöttem, hogy itt megszállhatnánk éjjelre.
Damien kivette a szobát. A második szinten van. A szobába két ágy van. Az egyikre vetődtem. Damien a fürdőben volt. Engem hirtelen elkapott a síró görcs. Damien elém lépett.
- Mi a baj? - Fogta meg az arcom.
- Semmi. - Szipogtam.
- Biztos?
- Igen.
- Nem úgy látszik. - Nevette el magát.
- Ki nem sz*rja le, hogy mi minek látszik?! - Üvöltöttem. Meglepődve lehajtotta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott, miközben engem nézett a vörös szemeivel.
- Mi olyan rohadt vicces?!
- Tetszik, hogy ilyen forrófejű vagy.. - Vigyorodott el mégjobban. Ledobta magát a kanapéra és engem nézett.
- Ne nézz már rám.
- Miért? - Nevetett.
- Mert ne. - Mosolyogtam, miközben felálltam. Hirtelen mellém állt, majd megfogta a kezemet. Elrántottam.
- Mégis mit művelsz?!
- Szerinted? - Mosolygott. Komolyan.. Úgy kezel, mint valami kis k*rvát aki alig várja, hogy az ágyba menjünk.
Csak értetlenül néztem rá, miközben ő csak mosolygott. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Kiment. Kinéztem az ajtón. Vigyorogva beszélt a mobilba. Hallgatózni kezdtem.
- Igen, itt van velem. - Egy kisebb szünet után folytatta. - Azt próbáld meg! - Üvöltötte, majd letette. Épp visszaakartam menni, mikor észrevett.
- Inkább meg se szólalj! - Emelte az egyik kezét a fejéhez. Csak értetlenül néztem rá. Ő a szája elé tartotta a kezét és más irányba nézett. Annyira érdekel, hogy ki volt az a telefonban. De, ha megkérdezem tuti, hogy idegbeteg lesz...
- Damien... - szóltam félve.
- Mi az?
- Ki volt az a telefonban? - Ijesztően rám nézett.
- Ha nem tudsz mást kérdezni inkább kussolj!! - Örjöngött.
- HÉ! Tudjad ám hány kiló vagy! Velem te így nem beszélsz!
- Miért mi vagy te királynő? - Flegmán arrébb lökött, majd kiment. Höhh.. Hulladék..
Később Josh jött be az ajtón. Egy fegyvert szegezett rám.
- Ne! - Üvöltötte Damien. Josh háta mögül dobott egy fegyvert. Elkaptam, majd szinte azonnal Josh-ra szegeztem.
- Gyerünk cica! Ölj csak meg! Majd Damien bosszút áll!
- Nem öllek meg, ha eltakarodsz innen. - Vigyorodtam el gonoszan.
- Téveszmében élsz! Ugyanis Damien hívott ide.
- Mi?! - Elejtettem a fegyvert. Josh háttahúzta a kallantyút a fegyverén. Lehunytam a szemeimet. Hallottam a hangot. De akkor.. Ugye nem?!
- NE! - melléguggoltam. A karjaim közé fogtam. Zokogtam. A sebére szorítottam a kezemmel a kezét.
- Michie... - Hangja halk és rekedt.
- Shh! Nem kell semmit mondanod Damien.
- Dehogy.. Nem. Öld... meg... Josh-t.
- Meggyógyulsz. - Váltottam témát.
- Te is tudod, hogy nem így lesz... - Vigyorogva megfogta az arcomat.
- De meggyógyulsz... - A kezeim közé fogtam Damien telefonját, majd tárcsáztam a mentőket.
Mikor kiérkeztek elvitték Damient. Megvártam amíg elmentek a mentősök, majd Josh keresésére indultam. Megölöm...
A fegyvert előre tartva járkáltam a lépcsőn. A fölfszinten megláttam. Mivel észrevett, futni kezdett.
- Állj meg te hulladék! - Elkezdtem utána rohanni. Utolértem. Ellöktem.
- Miért tetted?! - Zokogtam a fegyvert rá szegezve.
- Azért, hogy érezd milyen elveszíteni valakit.
- De ő az öcséd! Képes lennél megölni?
- Nekem aztán mindegy... - Hátrahúztam a fegyveren a kallantyút.
- Ölj csak meg... Elvégre egy szörnyeteggé váltam. Nincs értelme tovább élnem.
- Nem. - Engedtem le a fegyvert. - Ennyiben azért különbözök tőled. Nem ölök meg senkit hidegvérrel.
- Hmm.. Igaz. - A fegyveréhez nyúlt. Le akart lőni, ám én gyorsabb voltam. Meghuztam a ravaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése