38.Rész Megbánás 38.rész

     Lementem a konyhába. Lysander jött utánam, mint valami kiskutya. Kivettem a hűtőből valami kajának valót. Párizsit és tojást. Úgy döntöttünk, hogy azt eszünk.
Miután elkészítettük a reggelinket, visszamentünk a szobámba. Én a laptopomat a hasamra tettem. Evés közben játszottam. Lys pedig engem nézett.

Mikor végeztünk a reggelivel, lementem, hogy elmosogassak. Lysander segített. hiába mondtam neki, hogy boldogulok.
- Nem megyünk el valahová?
- M-most? - Miért akar, pont ma...
- Hát nem most azonnal gondoltam. De mondjuk délután.
- Okés. - Felmentünk a szobámba. Én felöltöztem. Lysander egyfolytában bámult... Ő szintén felöltözött.

Délután kettő van. Úgy döntöttünk, hogy lemegyünk Démonnal a parkba. Össze-vissza üldöztük, mert ránk nem hallgat úgy, mint Castielre. Miért is hallgatna?
Sok futkosás után elkaptuk. Ráakasztottam a nyakörvére a pórázt, majd elindultunk. Én vittem Démont. a másik kezemmel, pedig Lysander kezét fogtam. A parkba érve elengedtem. Mi pedig leültünk egy padra. Össze-vissza hempergett a fűben. Olyannyira aranyos volt, hogy már nevetséges.
Oldalra néztem. Castielt pillantottam meg, ahogyan egy barna bőrű, fekete hajú lánnyal sétál. Ez a lány... ASHLEY!

 ( ezzel a zenével szerintem jobb olvasni innentől kezdve C: )

https://www.youtube.com/watch?v=2GLe6hEC0zg 

- Lysander! Nézz oda!
- Mi a... - Felálltam. Oda sétáltam hozzájuk. - Michie... - Nem érdekelt Lysander..
Mikor odaértem, Castiel eléggé meglepődött. Ashley meg csak jókat vigyorgott.
- Mi a francot művelsz ezzel a szukával?!
- Na... Tudod kivel beszélsz kis anyám?
- Tudom... Egy buta kis ribanccal...
- Haha.. Röhög a vakbelem. - Elengedte Castiel karját. - Mutasd mit tudsz te RIBI! - Üvöltött.
- Egyszer már megvertelek... Nem volt elég? - Röhögtem.
- De azóta kiképeztem magam.
- Húha.. Akkor mutasd mit tudsz! - Höhh.. Rohadtul kiképezte magát mondhatom. A hajamat kezdte tépni. Én a gyomrába ütöttem egyet. Azonnal elengedte a hajamat. - Ennyire vagy csak képes?! - Tártam szét a karjaimat. Elkezdett felém jönni. - Gyere csak... - Motyogtam. Ahogy közelebb ért hozzám, bevertem neki. Nem is egyet. Kettőt. A földre rogyott. Én elégülten mosolyogtam rá. Meg akart rúgni, de elkaptam a lábát. Megrántottam, majd eldobtam. Lysander és Cast nem csináltak semmit. Furcsa... Csak összesúgnak folyamatosan a hátam mögött. Ashley-hez sétáltam. Belerúgtam a fejébe. Elájult.
Hátrafordultam. Lys ingatta a fejét. Castiel szintén.
- Nem vagy különb Josh-nál... - Sétált el mellettem Castiel. Lysander megállt mellettem. Nem vagyok nála különb... DEHOGYISNEM VAGYOK! Én nem bántok ok nélkül embereket... *ráébred* Banyek... Tényleg nem vagyok nála különb... 
- WÁÁÁ!! - Fogtam meg a fejemet. A földre rogytam. A szám elé kaptam a kezemet.  Mit művelek? Én nem vagyok ilyen.. Nem tett jót, hogy Josh-ék bezártak. Visszanyertem az akkori énemet... Ez így nem lesz jó. Az az énem Pszichopata volt. És annyit tettem, hogy ne legyek többé az. Mégis... Újra az vagyok...
Felálltam, majd futni kezdtem. Egy csendes helyet szeretnék, ahol elgondolkozhatok. Egy sikátorban lekuporodtam. Sírni kezdtem. - Én nem akarok újra ilyen lenni... Nem.. - zokogtam. Léptem közeledtek hozzám.
- Miért nem? - Ez...Felemeltem a fejemet.
- Damien... - Még jobban sírni kezdtem. Hirtelen magához ölelt. Csak sírtam a mellkasán. Lehet, hogy én tényleg nem Lysanderhez, hanem Damienhez tartozom? Elvégre Damien ugyanolyan pszichopata, mint én. Lysander pedig... Teljesen más, mint én. Nem tudom, mihez kezdjek.
- Michie... Nyugodj meg...
- N-nem tudok... - zokogtam.
- Miért? Mi bajod van a régi éneddel? Nekem pont, hogy az tetszik.
- Az lehet... De nekem rohadtul nem tetszik ez az oldalam. - Húzódtam el tőle. Elnéztem más irányba.
- Ha ez a rosszabbik oldalad, és nem tudod megszüntetni sem, akkor okkal vagy ilyen. - Okkal? Bár... Jó érzés volt Josh-t megölni... És Ashley-t is jó érzés volt eszméletlen állapotra verni.
- Damien... te ugye még nem tudod, hogy meghalt a bátyád?
- De tudom, hogy meghalt. Csak azt nem, hogy hogyan... - Elmerjem neki mondani? De mi van, ha nekem jön? Egy próbát megér... Meg amúgy is megérdemelném...
- Elmondjam, hogyan halt meg?
- Hmm? - Nyeltem egy nagyot.
- Én öltem meg... - Csak kikerekedett szemekkel rám nézett.
- Hogy m-mi? - Fogta meg a két vállamat. - Ezt ugye nem komolyan mondtad?!
- De... - Felkapott, majd a falhoz nyomott. Halkan felszisszentem. Nagyon dühös az arckifejezése. A vörös szemei szinte izzanak a sötétben.
- Damien... Sajnálom.. - Sütöttem le a szemeimet.
- Ha egy sajnálom elég lenne, nem kellenének rendőrök... - Felsóhajtottam. A fejem mellé ütött egyet. Kikerekedtek a szemeim. Minden joga meg van ahhoz, hogy megüssön. Elvégre megöltem a testvérét.
- Mégis... Hogy tehetted?! Mégis csak a testvérem volt! Nem érdekel, hogy hányszor bántott téged... - Megfogta a nyakamat. Kicsit megszorította a kezét. De még kaptam levegőt. Nehezen, de kaptam. Nem ellenkeztem.
Már alig kaptam levegőt, mikor hirtelen elengedett. Hátrált tőlem egy lépést. Én a földre rogytam. Megfogtam a nyakam. Köhögtem.
- Nem megy... Hogyan tudnálak megölni... - Hirtelen hozzám jött, majd megcsókolt. Meg fogom bánni ezt az egészet...