39.Rész Kérlek

    Mikor abbahagytuk, elhúzódtam tőle. Eléggé hülyén érzem magam. Hogy tehetem ezt?
Lehajtottam a fejemet. A járdát nézem, mintha olyan érdekes lenne. A szám elé kaptam a kezemet. Elkapott a sírás. Egyszerűen nem bírtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Megállíthatatlanul egymás után folytak le az arcomról.
- Michie...
- Hagyj! - üvöltöttem zokogva. Ha nem történt volna ez az egész... Ha ez a rohadék Josh nem teszi azt amit tett... Akkor nem... Szerettem volna bele Damien-be. Ekkora egy balf*szt, amekkora én vagyok még nem hordott a világ a hátán. Egyszerűen fel sem fogtam, hogy mit tettem az elmúlt napokban. Át sem futott az agyamon, hogy Lys és Castiel mit csinálhatnak. Hogy Lysander mit érez. Egyszerűen csak...
Megfordultam, majd futni kezdtem. Lehajtott fejjel futottam. Elkezdett szakadni az eső. De nem érdekelt. Legalább az emberek nem látják, hogy sírok. Elemeltem a kezemet a szám elől. Az arcomat nem töröltem meg. Felesleges ugyanis az eső úgy is eláztatja az arcomat.
Egészen a házunkig futottam. Nyitva volt az ajtó. Beérve levettem magamról a szétázott gatyát és a szétázott pulcsit. Pólóban és bugyiban vagyok. De ki látna meg? Castiel már látott nem egyszer...
Felmentem a szobámba. A kezembe fogtam a törölközőm, majd a fürdő felé vettem az irányt. Résnyire nyitva volt, ezért bementem. Bezártam az ajtót, majd azonnal megszabadultam a ruháimtól. Beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a csapot, de nem figyeltem, hogy hogyan. Ugyanis én hülye a jéghideg vizet engedtem magamra. - ÁÁ! Ez hideg b*szod! - üvöltöttem. Megnyitottam a másik csapot, ami most már a meleg volt, majd elkezdtem magamra folyatni a vizet. Vagy fél óráig álltam a zuhany alatt. Mindvégig folyt rám a forró víz. Elgondolkodtam.
Mikor végeztem, magamra tekertem egy rövidebb törölközőt, és visszaindultam a szobámba. Kikaptam a fiókomból egy alsóneműt, majd magamra kaptam. Egy hosszabb pólót vettem fel rá, majd alóla kihúztam a törölközőt. Rádobtam a székemre, majd bevetődtem az ágyamba. A telefonomért akartam nyúlni, aztán eszembe jutott, hogy azt még Josh elvette, mikor Castiel....
- Basszus... - emeltem a fejemhez a kezemet. - Nincs telefonom és... WÁ! - üvöltöttem fel. Tényleg nincs telefonom. De, ha a telefonom Josh-nál volt, akkor a zsaruk... Lehet, hogy megtalálták nála, sőt! Biztos! És, ha lenyomozzák, hogy az enyém, akkor rohadt nagy bajban leszek... Én leszek az első számú gyanúsított!
Azonnal felálltam. Kimentem a szobámból.
- Castiel! Itthon vagy? - üvöltöttem, miközben a szobája elé álltam. Léptek közeledtek az ajtóhoz. Kinyílt.
- Na miva'? - dőlt nekí az ajtófélfájának.
- Csak... A-a.. t-telefonom nem került elő i-igaz? - Meg vagyok zavarodva. Bepánikoltam...
- De. Lysandernek nemrég lepasszolta egy fekete hajú csávó. Azt mondta neki, hogy valami közeli barátod. - vonta meg a vállát. Odaadta Lysandernek? Mégis mikor?
- És Lys hol van?
- Honnan tudjam?!
- Komolyan... A legjobb haverod, és nem tudod, hogy merre megy?
- Mi pasik nem olyanok vagyunk, mint ti. Nem osztunk meg egymással olyan dolgokat, mint a csajok.
- Ahh...
- Amúgy is.. Miért nem mész fel hozzájuk, ha ennyire érdekel?
- Én? Oda?
- Most mit izélsz... - Forgatta a szemeit.
- Jó. - mentem el onnan. Bementem a szobámba. Remélem nem mondott semmit Damien Lysandernek.
Felöltöztem, majd elindultam Lysanderhez. Mikor odaértem, becsöngettem. Az anyja nyitott ajtót. Azonnal beengedett.
- Michie. Lysandert keresed?
- I-igen. - Bólintottam.
- Fent van a szobájában. Ahogy hazajött, meg sem szólalt. Lehet, hogy veled beszél. - Mosolyodott el. Végigsimította a hátamat, majd bement a konyhába. Álltam ott egy helyben. Lysandernek annyira aranyos az anyukája. Intett, hogy menjek fel nyugodtan. Így is tettem. Felmentem. Bekopogtam.
- Ki az? - olyan komor a hangja.
- Michie. - Pár másodperccel később az ajtó már nyitva is állt. "Berántott" az ajtón, majd bezárta azt. Értelmetlenül néztem rá. Ő pedig dühösen. Tuti, hogy Damien mondott neki valamit...
- Lys.. Mi a baj? - ültem le az ágyára. - Nem válaszolt. Sóhajtva leült mellém.  
- Ki az a Damien? - kérdezte lágyan, de még is éreztem benne a dühöt.
- Egy barátom.
- Csak barátod? - hangsúlyozta ki a "csak" szót. Felém fordult.
- I-igen.... - lesütöttem a szemeimet.
- Ajánlom is. - Még mindig olyan a hangja. Érzem, hogy engem néz. Elpirultam.
- Lysander...
- Mi az?
- Ugye... Nem beszélt veled? - Lehet, hogy eléggé gyanússá válok így...
- Nem. Miért, kellett volna? - húzta fel a szemöldökét. BASSZUS! Összeráncoltam a szemöldökömet. A szemeimet jó erősen összeszorítottam. - Gyanús vagy Michie. - Állt fel. Kinyitottam a szememet. Ránéztem. A székében ült. Lehajtotta a fejét. - Michie.. Őszintén. Van közted és a között a srác között valami?
- Nincs. - vágtam rá a hazugságot. Elpirultam.
-  Michie! ŐSZINTÉN! - üvöltött. Banyek.. Most mi a francot tegyek?!
- Lysander... - néztem rá. Elkezdett könnyezni a szemem. - Damien és köztem... - Lehunytam a szemeimet és a könnyek egymás után folytak le az arcomról. - Basszus... - törölgettem a szemeimet a kezemmel. Nem bírom megtenni. Nem vagyok rá képes. Egyszerűen nem tehetem...
- Michie... - ült mellém. - Mi a baj, hogy így sírsz?
- Semmi érted?! - kaptam fel a fejemet. - Egyszerűen csak... - Hangom elcsuklott. Sírtam tovább.
- Beleszerettél igaz? - ismét olyan a hangja.
- N-nem... - megint elpirultam. A Francba! Tök elárulom magamat! Hogy lehetek ennyire béna?!
- Michie... - emelte a fejéhez a kezét. - Látom rajtad, hogy te szereted őt. - elemelte onnan. - Tessék. - nyomta a kezembe a telefonomat. - Fogd és menj innen.
- De...
- Menj! - Lehajtotta a fejét.
- Lysander... - még jobban sírni kezdtem. - Kérlek...
- MENJ EL! - üvöltötte. Így tettem. Lerohantam, majd kimentem a házból. Sírva rohantam az utcán. Hogy lehettem ekkora idióta?!
Hazaértem. Beérve a lakásba felmentem Castiel szobájába. Benyitottam.
- Mi az? - nézett értetlenül Cast rám. - Nem válaszoltam. A nyakába ugrottam zokogva, halkan azt mondva: Segíts...