35.Rész A koncert

REKLÁM: Kedves olvasók! Belelezdtem egy új blogba.
Egy fiú szemszögéből van az egész. Előre is jó olvasást kívánok!
Link:
http://komikoblog.blogspot.hu/?m=1


Csak bámultam, ahogyan Josh elvérzik. Mosolygott rám. Jó érzés volt megölni. De... Én nem vagyok ilyen.. Hogy tehettem ezt meg?! Ez nem én vagyok... Nem ismerek magamra. Teljesen más lettem.
Lehunyta a szemeit. A fegyveremet az egyik kezébe nyomtam. A rendőrök szirénázására lettem figyelmes. Azonnal sarkonpördültem, majd rohanni kezdtem. A hátsókijáraton mentem ki. Csak futok, amerre látok. Fogalmam sincs, hogy merre kellene menni, hogy hazajussak... Eltévedtem. Ezt a részét a városnak egyáltalán nem ismerem. Életemben nem jártam még itt. Félek... Mi van, ha nem jutok soha haza?
Miközben futottam, egy ismerős hangot hallottam meg, ahogyan a nevemet kiáltja. Azonnal megálltam, majd hátrafordultam. Rohanni kezdtem feléjük.
- Ááá! - Sikoltottam, miközben Lys nyakába ugrottam. Nevetve átkarolt. Kicsivel később letett.
- Hiányoztál Michie. De nagyon... - Súgta a fülembe. Beletúrva a hajamba, szorosan magához ölelt. Lehunytam a szememet.
Mikor elengedett, Cast szinte azonnal magához rántott.
- Ha megtudom, hogy ki az aki elrabolt... Megölöm!
- Öhm.. Castiel... - Húzódtam el tőle. - Már megtettem.
- Mi? - Fogta meg a vállamat, és értetlenül rám meredt. Hát igen... Embert öltem. Ki sem néztem volna magamból.
- Jól hallottad.. - Hajtottam le a fejemet.
- És... Ki volt az?
- Az exem Josh... - Egy ideig értetlen fejjel nézett rám, mintha azt mondaná Ki?! De kis idő után rájött, hogy kiről van szó.
- Szerintem menjünk haza. - Szólalt meg Lys.
- Egyet értek! - Ragadta meg a karomat Castiel. Elkezdett magával húzni. Egészen hazáig így mentünk.
    Mikor hazaértünk, üres volt a ház. Mármint nem volt otthon senki. Mind a hárman bementünk a nappaliba.
- Figyeljetek. Elég sokáig be voltam zárva. És hát le vagyok izzadva... Szóval, ha megbocsátotok, elmegyek fürdeni. - Indultam ki a nappali ajtaján. Beléptem a fürdőbe és szinte azonnal megszabadultam a ruháimtól. Beálltam a zuhany alá. Elgondolkodtam a történteken. Eszembe jutott Damien. Elém vetette magát, hogy megmentsen. Nem semmi. És még csak meg sem tudom hálálni, mert ha a kórházba mennék meglátogatni, kissé feltűnő lenne. Azt sem tudom, hogy él-e egyáltalán... Mi van, ha már nem?
Sírni kezdtem a zuhany alatt. Csak folyt rám a víz. Az arcomon eggyé olvadt a könnyeimmel.
Elzártam szipogva a csapot. Magamra tekertem egy törölközőt. A tükörről letöröltem a kezemmel a párát, majd megnéztem, hogy mennyire látszik rajtam, hogy sírtam. A szemeim feldagadtak. Megmostam hideg vízzel az arcomat, majd bementem a szobámba. A fiókomból kikaptam egy alsóneműt, majd magamra kaptam. Egy hosszabb itthoni pólót vettem fel, majd bevetődtem az ágyamba. Szétterpeszkedtem. Annyira hiányzott már ez. Hiányzott az itthoni illat. Az ágyam puhasága. Szóval minden hiányzott.
Kopogtatott valaki az ajtómon.
- Gyere! - Ültem fel az ágyon. Az ajtó már ki is nyílt.
- Nem jössz le? - Nézett rám Lys. Becsukta maga után az ajtót, majd leült mellém.
- Most nem...
- Mi a baj?
- Semmi.
- Valami van. Látom rajtad. - Vigyorodott el.
- Mondom, hogy semmi bajom nincs. - Hangosítottam egy kicsit a hangomon. Hirtelen ellökött. Rám mászott. Nem engedte rám magát. A kezeivel megtámasztotta magát. A kezeimet lefogta. Szószerint letepert. Értetlenül néztem rá.
- Mit csiná... - Nem tudtam befejezni, mert az ajkait az enyémre tapasztotta.
- Szerinted? - Az a perverz vigyora...
- Meg ne próbáld! - Nevetve próbáltam kiszabadulni a kezei fogságából. Nem ment. Túl erős. Elkezdett össze-vissza csikizni.
- Ne! - Sikoltottam. Már könnyeztem a nevetéstől. - Ne! Fáj a hasam! - De csak nem hagyta abba. Csikizett tovább... - Rádpisilek, ha nem hagyod abba! - megfordultam, leesve az ágyamról. Végre... Nagyokat lihegve fogtam a hasamat. Lysander csak röhögve engem nézett.
- Te akkora egy hülye vagy. - Röhögött.
- Te meg egy perverz állat vagy... - Húztam el a számat. Kis idő után felkeltem a földről.
- Ma itt alszol?
- Ha akarod cica, akkor igen.
- Ok. Neked hála mindgyárt bepisilek, szóval... - Kiindultam a fürdőbe. Épp léptem ki az ajtón, mikor egy kar visszahúzott.
- Be fogok pisilni, ha nem engedsz ki...
- Nembaj. - vonta meg a vállát. Közel hajolt hozzám. A homlokunk összeért. Az ajkaink is már majdnem. Lehunytam a szememet és vártam, hogy Lysander megcsókoljon. Ám csók.helyett a nevetését hallottam meg. Kinyitottam a szememet.
- Mi olyan vicces? - hangom nyugodt.
- Olyan cuki vagy, amikor várod, hogy megcsókoljalak... - Csipkedte az arcomat, mint valami vénasszony.
- Hmm... De a csók unkkal mi lesz? - háborodtam fel. A kezeimet karba tettem. Lysander közelebb lépett hozzám. A fejét kicsit oldalra billentette, majd a két kezével megfogta az arcomat és megcsókolt. Gyengéden beszívta az alsó ajkaimat. A nyelvét a nyelvem hegyéhez érintette.
Mikor már nem csókolóztunk, Lys megint nevetni kezdett.
- Már nem kell pisilned?
- De. Megyek is. - Kimentem a fürdőbe. Mikor végeztem és megmostam a kezeimet is, visszamentem a szobámba. Lysander kezében egy telefon volt. Az én telefonom.
- Add ide. - ültem le mellé. Hangom komoly.
- Vedd el, ha tudod! - Nevetett.
- Hat jó! - Abban a pillanatban rámásztam és próbáltam kivenni a telefonomat a kezéből. Berakta a hátsó farzsebébe. Odanyúltam.
- Ha te is fogdosol, akkor én is. - megfogta a melleimet. Érzem, higy az arcom ég. Viszont a telefont kiszedtem. Elengedte a melleimet.
- Ezt mégegyszer meg ne próbáld... - Parancsoltam kipirulva. Válasz gyanánt felnevetett. Felálltam, ám ő magára rántott.
Ismét elpirultam. Nevetve magához ölelt. Az állát a fejem búbjára tette.
- Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? - röhögött hátamat simogatva. Nem válaszoltam. Mosolyogva hozzá bújtam. Már nagyon hiányzott ez a perverz majom.
- Tényleg, Lys! Hány napig tüntem el?
- Egy hétig... - ennyi idejig? Sokkal kevesebbnek tünt.

Eljött az este. A gépem elött ültünk Lysanderrel.  Esküvöi bakikat néztünk. Egyfolytában azt hajtogattam, hogy Te is ezt fogod csinálni! Csak nevetett rajtam. A szemeink is könnybe lábadtak a sok nevetéstöl.
Mikor meguntuk, kikapcsoltam a laptopomat. Kivettem egy hosszab pólót a szekrényemből, majd magamra kaptam. Átmentem Castielhez, és kértem tőle egy pólót Lysandernek. Egy törölközőt is csortam Casttól, majd visszamentem a szobámba. Lysander kezékezébe nyomtam a cuccokat, azt mondva, Nesze! Ki is ment a fürdőbe. Én bevetődtem az ágyamba. A kezembe fogtam a telefonomat. Elkezdtem játszani rajta. Annyira elmerültem benne, hogy észre sem vettem, hogy Lysander bejött. A fejem búbját megpuszilta. Letettem a telefonomat. Lys ,agára kapta azt a pólót, amit Castiel adott. Befeküdt mellém. Lekapcsoltam a villanyt. Lysanderhez bújtam. A derekamat átkarolva ránkhúzta a takarót. Kicsit elnyomott a tudatlanság. Valamire megébredtem. Korom sötét van. Az orrom hegyét sem látom... Csak hallom, ahogyan Lysander szuszog mellettem. Néztem egy idejig, majd visszaaludtam.
Reggel arra keltem, hogy Lysander nem volt mellettem. Felültem, majd az éjjeliszekrényemre pillantottam. Egy zöld centli volt ráragasztva a telefonomra. Azonnaal a kezeim közé fogtam és olvasni kezdtem.

Michie! 

Elmentünk hozzánk Castiellel, mert próbálnunk kell. Arra 

kérlek, hogy énekeld át párszor azt a dalt, amit régen te és én

énekeltünk a bandában. 

 Ui: 17:45-re gyere át hozzánk! 

                                   Lys

Mit terveznek vajon? Mimdegy... Bizonyára majd elmondják. 

Lysander kérésére áténekeltem a dalt. Annyiszor, hogy kívűlről tudjam. Fél négykor végeztem. Ezért készülődni kezdtem. Mikor felöltöztem és megcsináltam a hajamat, dobtam magamra egy kis sminket is. Negyed hatkor végeztem. Felvettem a dzsekim és a cipőmet. A hátamra kaptam a gitáromat, majd kiléptem a ház ajtaján, bezárva azt. Mikor Lys házához értem, bekopogtam. Cast nyitott ajtót. Felmentünk Lysander szobájába. Letettem a gitáromat, Castielé mellé.

- Na meséljetek! Miért kell ez az egész?

- Egyértelmű nem? Koncertünk lesz. - nevetett Cast.

- A dalt azért kellett átismételnem, mert... - Forgattam a kezemet.

- Mert te fogsz énekelni... Lysander is fog, de nem annyit. És én meg te fogunk gitározni.

- És dobolni ki fog? Csak azt ne mond, hogy Viktor... 

- De ő... - Gúnyosan felnevettem. - Na de mindegy... Próbáljunk! 

El is próbáltuk. Viktor, majd csak a helyszínen lesz ott. A koncert helyszínére mentünk. Már most vannak úgy százan... És folyamatosan csak jönnek és jönnek... Ennyi ember előtt, nem biztoy menni fog.

Bementünk egy öltözőre hasonlító helyiségbe. Chips és kóla volt kipakolva egy asztalra. Nemsokkal később Viktor is megjött. 

Eljött a fellépés időpontja. Nagyokat sóhajtva magamra kaptam a gitármat és kimentem Castiel mögött. Ahogy kiléptünk, elkezdtek sikoltozni. Cast és én behangoltuk a gitárjainkat. A szívem a torkomban dobogott. De elkezdtük. Viktorbelkezdett dobolni. 

Do what you, what you want 
If you have a dream for better 
Do what you, what you want 
'til you don’t want it anymore (remember who you really are) 

Do what you, what you want 
Your world’s closing in on you now (it isn’t over) 
Stand and face the unknown (got to remember who you really are) 

Every heart in my hands 
Like a pale reflection 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 
We can break through 

Do what you, what you want 
You don’t have to lay your life down (it isn’t over) 
Do what you, what you want 
‘til you find what you’re looking for (got to remember who you really are) 

But every hour slipping by 
Screams that I have failed you 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

There’s still time 
Close your eyes 
Only love will guide you home 
Tear down the world and free your soul 
‘Til we crash 
We’re forever spiraling 
Down, down, down, down 

Hello, hello 
It’s only me infecting everything you love 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to learn forgiveness 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 
We can break through 

Remember who you really are 
Do what you, what you want

                                                   (Evanescence- What you want)

(Michie [bocsi a lány hajáért...])

(Castiel)

(Lysander)

34.Rész Memenekültem! Vagy mégse?

Lehunytam a szemeimet. Már majdnem elnyomott a tudatlanság.
- Michie.. - Felemeltem a mellkasáról a fejem.
- Mi az?
- Ugye tudod, hogy ez nem helyes amit csinálunk? - Leszálltam róla.
- Most meg...
- Neked ott van Lysander... Ne dobd miattam...
- Mmmm.. - Elfordítlottam más irányba a fejemet. Igaza van. Hiszen nekem itt van Lys.. Nem dobhatom csak úgy Damien miatt.. Én Lyshez tartozom. Hiányzik is.. Damien pedig csak elterelte a gondolataimat, erről az egészről, ezért zavaraodtam úgy össze...

Felálltam. A fejemet lehajtva, leguggoltam. A térdemre hajtottam a fejemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy Lysander jól van-e és, hogy mit csinál.
Hangosan sírni kezdtem. A fogaimat jó erősen összeszorítottam. A kézfejeimmel belemarkoltam jó erősen a hajamba. Hirtelen két kar magához ölelt. Egyre jobban csak sírtam. Nem akart abbamaradni a sírásom.
A kezeimet kiszedte a hajamból. Az arcomat felemelte. Pontosan a vörös szemébe néztem. Épp beszédre nyitotta a száját, mikor Josh benyitott.
- Damien... Gyere csak velem... - Hangja halk és gyanakvó. Damien szinte azonnal kint volt Josh-al a szobából. Kintről üvöltözést lehetett hallani. Veszekszenek...
Kicsit később már nevetve lövőldöztek.. Ismét egy sikojt, majd egy lövést lehetett hallani. Josh bejött.
- Na most mutasd, hogy mit tudsz cica! - Megfogta a karom, majd elkezdett magával cibálni. Pár méterrel később ledobott a földre. Ahogy földetértem, reccsent egyet a vállam. Nagyot nyögve felültem. Damien és Josh is fegyvert szegeztek rám... Josh a lábával ellökött. Egyenesen a fejemre célzott. Hátrahúzta a kallantyút. Damien hirtelen ellökte.
- Minek kell ezt csinálnod?! Nincs értelme tovább itt tartani!
- Nincs? Szerintem annak nincs értelme, hogy - Damienhez lépett. - fölöslegesen jártatod a pofádat! - Leütötte Josh Damient... Hozzám lépett. Elkezdtem hátrafele kúszni. Felálltam, majd futni kezdtem. Pisztoly lövést hallottam meg magam mögül. Majdnem eltalált... Pár centi kellett volna. Hirtelen Josh utolért. Elkapta a nyakamat. A karját köré fonta. Leütött...
Megint le vagyok kötözve... A szám nincs beragasztva. Viszont nem látok semmit. Bizonyára a szemem is be van kötve. A fejemet ide-oda mozgattam. Fáj a tarkóm. Szerencsémre lecsúszott a szememről a kötés. Körbenéztem. Damien ült mellettem. Kicsit előrehajoltam, hogy lássam eszméleténél van-e. Le volt hajtva a feje. Nagyokat sóhajtozott.
- Damien.. - Hangom halk. Felkapta a fejét. Felállt, majd elém lépett. Aggódóan rám nézett.
- Michie. Igérem kiszöktetlek. Csak várj addig még egy kicsit.. - Tette vissza rám a szemkötőt. Hallottam ahogyan kiment. Lehajtottam a fejemet. Meg akar menteni?
Elnyomott a tudatlanság. Arra keltem fel, hogy nagyon megfájdult a jobb kézfejem. Éreztem, hogy valami végigfolyik rajta. Csíp és zsibbad. Bizonyára a szoros kötéstől vérezni kezdett a kezem. Pisztoly lövéseket hallottam. Kinyílt az ajtó. Valaki elém rohant. A kötelek eltűntek rólam. Két kar felemelt, majd vinni kezdett. A szél megcsapta az arcom. A levegő friss volt. És még az esőt is éreztem. Ezek szerint kint vagyok. A szemkötőt leszedte. Letett.
- Damien...
- Megnondtam, hogy kiszöktetlek nem? - nevetett. Csak elmosolyodtam rajta. Elindultunk. Esőben sétáltunk. Egy motelhez értünk.
- Minek jöttünk ide? - Néztem rá értetlenül.
- Mivel nincs kedvem esőben és sötétben kovályogni, és gondolom neked sem, ezért úgy döntöttem, hogy itt megszállhatnánk éjjelre.
Damien kivette a szobát. A második szinten van. A szobába két ágy van. Az egyikre vetődtem. Damien a fürdőben volt. Engem hirtelen elkapott a síró görcs. Damien elém lépett.
- Mi a baj? - Fogta meg az arcom.
- Semmi. - Szipogtam.
- Biztos?
- Igen.
- Nem úgy látszik. - Nevette el magát.
- Ki nem sz*rja le, hogy mi minek látszik?! - Üvöltöttem. Meglepődve lehajtotta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott, miközben engem nézett a vörös szemeivel.
- Mi olyan rohadt vicces?!
- Tetszik, hogy ilyen forrófejű vagy.. - Vigyorodott el mégjobban. Ledobta magát a kanapéra és engem nézett.
- Ne nézz már rám.
- Miért? - Nevetett.
- Mert ne. - Mosolyogtam, miközben felálltam. Hirtelen mellém állt, majd megfogta a kezemet. Elrántottam.
- Mégis mit művelsz?!
- Szerinted? - Mosolygott. Komolyan.. Úgy kezel, mint valami kis k*rvát aki alig várja, hogy az ágyba menjünk.
Csak értetlenül néztem rá, miközben ő csak mosolygott. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Kiment. Kinéztem az ajtón. Vigyorogva beszélt a mobilba. Hallgatózni kezdtem.
- Igen, itt van velem. - Egy kisebb szünet után folytatta. - Azt próbáld meg! - Üvöltötte, majd letette. Épp visszaakartam menni, mikor észrevett.
- Inkább meg se szólalj! - Emelte az egyik kezét a fejéhez. Csak értetlenül néztem rá. Ő a szája elé tartotta a kezét és más irányba nézett. Annyira érdekel, hogy ki volt az a telefonban. De, ha megkérdezem tuti, hogy idegbeteg lesz...
- Damien... - szóltam félve.
- Mi az?
- Ki volt az a telefonban? - Ijesztően rám nézett.
- Ha nem tudsz mást kérdezni inkább kussolj!! - Örjöngött.
- HÉ! Tudjad ám hány kiló vagy! Velem te így nem beszélsz!
- Miért mi vagy te királynő? - Flegmán arrébb lökött, majd kiment. Höhh.. Hulladék..
Később Josh jött be az ajtón. Egy fegyvert szegezett rám.
- Ne! - Üvöltötte Damien. Josh háta mögül dobott egy fegyvert. Elkaptam, majd szinte azonnal Josh-ra szegeztem.
- Gyerünk cica! Ölj csak meg! Majd Damien bosszút áll!
- Nem öllek meg, ha eltakarodsz innen. - Vigyorodtam el gonoszan.
- Téveszmében élsz! Ugyanis Damien hívott ide.
- Mi?! - Elejtettem a fegyvert. Josh háttahúzta a kallantyút a fegyverén. Lehunytam a szemeimet. Hallottam a hangot. De akkor.. Ugye nem?!
- NE! - melléguggoltam. A karjaim közé fogtam. Zokogtam. A sebére szorítottam a kezemmel a kezét.
- Michie... - Hangja halk és rekedt.
- Shh! Nem kell semmit mondanod Damien.
- Dehogy.. Nem. Öld... meg... Josh-t.
- Meggyógyulsz. - Váltottam témát.
- Te is tudod, hogy nem így lesz... - Vigyorogva megfogta az arcomat.
- De meggyógyulsz... - A kezeim közé fogtam Damien telefonját, majd tárcsáztam a mentőket.

Mikor kiérkeztek elvitték Damient. Megvártam amíg elmentek a mentősök, majd Josh keresésére indultam. Megölöm...
A fegyvert előre tartva járkáltam a lépcsőn. A fölfszinten megláttam. Mivel észrevett, futni kezdett.
- Állj meg te hulladék! - Elkezdtem utána rohanni. Utolértem. Ellöktem.
- Miért tetted?! - Zokogtam a fegyvert rá szegezve.
- Azért, hogy érezd milyen elveszíteni valakit.
- De ő az öcséd! Képes lennél megölni?
- Nekem aztán mindegy... - Hátrahúztam a fegyveren a kallantyút.
- Ölj csak meg... Elvégre egy szörnyeteggé váltam. Nincs értelme tovább élnem.
- Nem. - Engedtem le a fegyvert. - Ennyiben azért különbözök tőled. Nem ölök meg senkit hidegvérrel.
- Hmm.. Igaz. - A fegyveréhez nyúlt. Le akart lőni, ám én gyorsabb voltam. Meghuztam a ravaszt.

33.Rész Szerelem és félelem

Szóval nem kell féljek semmitől. De azért... Josh-ban nem bízom meg. Damien... Damien pedig teljesen elvesztette a fejét miattam. Annyira félek.. Lysander és Castiel remélem megtalálnak valaha is, mert... Nem akarok itt meghalni lekötözve...
Teljesen le vagyok gyengülve... Szomjas vagyok.. Éhes vagyok.. Szédülök. Meddig kell még ezt bírnom.. Mióta lehetek vajon bezárva? Két napja? Vagy még csak egy napja? Még azt sem tudom, hogy nappal van vagy éjszaka. Nem tudom, hogy milyen nap van... Félek... Mindenkitől.. Ezentúl senkiben nem tudok megbízni, úgy mint régen. Mi lesz velem? Egyszer ki kell szöknöm.. Nincs rá nagy esély, hogy Castiel és Lysander megtalálnak..

Az ajtó ismét kinyílt előttem. Nem kaptam fel rá a fejemet. Ugyanúgy lehajtva hagytam. Josh megemelte az államat, így a szemébe néztem.
- Miért sírsz? - Húzta fel a szemöldökét. Tényleg sírnék? Észre sem vettem.. Elengedte az államat, majd leült mellém. Nemsokkal később Damien is bejött az ajtón, egy kisebb szatyorral a kezében. Szintén leült mellém, csak ő a jobb oldalamra. Elkezdett kipakolni belőle. Kaja volt benne. Meg egy-két flakon üdítő. Persze azonnal felkaptam rá a fejemet. Josh kioldotta rólam a kötéseket.
- Tessék! - nyomott Damien a kezembe egy nagy csokis kalácsot. Azonnal nekiestem. Pár perc múlva már el is tűnt. Most egy egész flakon Coca Cola-t nyomott a kezembe. Szintén azonnal elkezdtem inni. Mivel szénsavas volt és gyorsan is ittam, bekönnyeztem tőle, de nemérdekelt ittam tovább. Teljesen kiittam a műanyag flakont. Hogy őszinte legyek, jól esett. Most már nem szédültem, és nem voltam legyengülve. Én hol Josh-t, hol pedig Damient néztem. Mindkettőjüknek le volt hajtva a fejük. Damien hirtelen felkapta, majd rám nézett. Nagy mosolyra húzta a száját.
- Mi az? - Nevettem én is.
- Tiszta csoki a képed.. Pfff. - Röhögött.
- Jól van naa.. - Töröltem le az arcomat az egyik kezemmel. Miután sikerült leszednem a csokit, Damien már nem nevetett, csak simán engem nézett. Josh hirtelen felállt, majd kiment. Damien felemelt a székből, majd leült velem egy kanapéra. Az ölébe ültetett. Te jó ég... Elvörösödtem.
- Már megint min pirultál így ki? - Röhögött.
- Hát.. Kicsit zavarba ejtő amit csinálsz... - Hangsúlyoztam ki a "kicsit" szót.
- Miért? - Húzta vigyorra a száját.
- Mert...
- Milyen jó okod van mit ne mondjak! - Csodálkozott.
- Jól van naa.. Csak ennyire futotta. - Nevettem el magamat. Leemelt magáról, majd maga mellé ültetett. A vörös szemeit néztem. Ő is a szemeimbe nézett. Megfogta az arcom, majd megcsókolt. Ismét kikerekedtek a szemeim, de kis hezitálás után lehunytam.. Tudom.. Nem jó ötlet ezt csinálni, de nem akarom, hogy Damien is olyan legyen, mint Josh.. Tényleg.. Josh azt mondta, hogy ne törjem össze Damien szívét, mint ahogy neki tettem.. Hát.. Igen kicsit durván dobtam.. Mert egyrészt féltem tőle, másrészt, meg állandóan le akart velem feküdni, amit persze soha sem hagytam. Egyszer Josh-al felmentünk egy szobába a régi bandájának a "bázisára". Iszogattunk. Akkor ott aludtam nála. Egyfolytában azzal rágott, hogy feküdjünk le... Én persze mindig nemet mondtam. Egyrészt, mert alig töltöttem be akkor a 15-öt, másrészt, mert nem ismertem annyira, hogy ez megtörténjen.

Csak néztem Damienre. Ő szintén nézett rám. Hirtelen nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét.
- Mi a baj? - Néztem rá értetlenül.
- Csak.. Nem kéne ezt csinálnom.. Neked ott van Lysander..
- Damien.. Nincs semmi..
- Dehogynincs! - Kezdett el zokogni.
- De hát.. - Én is elkezdtem sírni. - B*sszameg.. - Haraptam be az ajkaimat. A szemeimet is lehunytam - B*SSZAMEG! - ismételtem meg hangosabban. A kezeimmel a hajamba túrtam. Damien elhúzta onnan a kezeimet, majd mélyen a szemeimbe nézett. Az arcát könnyek áztatták.
- Ennyire még senkit sem sze-...szerettem.. - Fordította el a fejét. De.. Én Lysandert szeretem.. De, ha Damient visszautasítom, akkor belőle is az válik, mint amilyen Josh.. Mégis.. Mihez kezdjek? Teljesen összezavarodtam.. Lehet, hogy Lysanderrel szakítanom kell? De én nem akarom! Lehet, hogy nem kellett volna dobnom Josh-t? Akkor most nem lennék itt... Félek, ha Lysanderék megmentenek és megölik őket? Főleg, hogy Castiel Billt is majdnem megölte amikor engem majdnem megölt. Nem is akarnám, hogy megmentsenek? Jobban magamba kell, hogy nézzek..

Csak bámultam más irányba a könnyes szemeimmel. Damien, pedig engem nézett elkeseredve. Megfogta a kezeimet és az övéi közé fogta. Azonnal ránéztem. Rám pillantott. A szemembe nézett. Én teljesen megnyugodtam. Odahajoltam hozzá, majd a melkasára fektettem a fejemet. Elengedte a kezeimet. Átölelt. Én egyre csak zokogtam a karjai közt... A fejemet simogatva, nagy levegőket vett. Pár perccel később abbamaradt a sírásom. Lehunytam a szememet. Beszívtam mélyen az illatát. Elaludtam. Tényleg beleszerettem volna? Ha igen, akkor mihez kéne kezdenem? Nem állhatok csak úgy Lysander elé, hogy Csá! Mást szeretek.. Úgyhogy ennyi.. Kicsit se lenne köcsögség.. Ááá..
Mikor felkeltem, már nem ültünk, hanem feküdtünk. Damien velem szemben volt. Átkarolta a derekamat. A másik keze a szája előtt volt. Horkolt... Én elmosolyodtam rajta. Most vettem észre, hogy mekkora szempillái vannak. Elmerülve azt bámultam. Közelebb kucorodtam hozzá. Ismét a mellkasára fektettem a fejemet. Hallottam, ahogyan levegőt vett. Ahogyan az erős szíve dobogott. Jó volt hallgatni. Egy kicsit rajtamaradtam, majd feláltam. Ő horkolva a nyaka mögé hajtotta a karjait. Ráálltam az ágyra, majd rádőltem. A földetérésemtől Damien nagyot nyögve átölelt. Én mosolyogva hozzábújtam. Tényleg beleszerettem... Idióta vagyok..

32.Rész Mi jöhet még?

Csak ültem lehajtott fejjel Damien mellett. Olyan furcsa. Most ez sokáig csengeni fog a fülemben. "Enyém leszel!" Hangosan felsóhajtottam. A combjaimra fektettem a kezeimet. Azt néztem, mintha olyan érdekes lenne. Damien hirtelen felállt, majd kilépett az ajtón. Hallottam, ahogyan a zár kattant. Bezárt... Nem érdekel. Gyűlölöm Magamat.. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ilyenekkel haverkodtam, mint Josh... Félek csak a gondolatától is, hogy Josh belép, majd fejbelő. Mi van, ha ez megtörténik? Nem akarok itt lenni.. Haza akarok menni. Hiányzik mindenki. De főleg Lys és Castiel. Hiányzik a hangjuk. Hiányzik Lysander nevetése. Hiányzik a mosolya. Az illata. Az érintése. És ami a legfontosabb, a hülye perverz beszólásai is hiányoznak. Egy kicsit elnyomott a tudatlanság. Otthon vagyok. Cast és Lys Démonnal hülyülnek. Anyu és apu nincsenek itt. Lysander kiszúrt, majd ellezdett felém jönni. Egy pisztoly volt a kezében. Azthittem, hogy rám szegezi a fegyvert, de magam mögé néztem. Josh és Damien fegyvert szegeztek a hátamnak. Épp visszaakartam fordulni, mikor valamelyikük hátulról meglőtt. A pólómat beborította a vér. A földre rogytam. Lysandert és Castielt is lelőtték.
Hirtelen felkaptam a fejemet. Zihálok, és levagyok izzadva. Körbenéztem, hogy nincs e bent valaki. Se Josh, se Damien nem volt itt. Ismét lehajtottam a fejemet. Remélem Castiel vagy valaki hamarosan megment.. Kezdek begolyózni.

Castiel szemszögéből:

Szinte futólépésben léptünk ki a ház ajtaján. Lys anyja utánunk kiabált, hogy hova megyünk.
- Mégis hova mentek ti ilyenkor?!
- Anya.. Michie eltűnt. Meg kell keresnem. - Szorult ökölbe a keze. Hátatfordított, majd elindult. Elkoszöntem Lys anyjától, majd a haverom után futottam.
- Na és akkor most hova? - Nézett rám.
- Egyértelmű.. Billhez. Biztos, hogy ő áll az egész mögött.. - Csak mentünk a koromsötétben. Bill házához érve bedörömböltem az ajtón. Ő nyitott ajtót.
- Hol a hugom?!
- Én tudjam? - Húzta fel a vállát nevetve.
- Ne szórakozz már! Tuti, hogy nálad van!
- Nálam ugyan nincs.. Csak nem eltűnt? Jajj.. És? Engem ez mégis hol érdekel?! - Röhögött.
- Mi az, hogy nincs nálad? - Szólalt meg Lys.
- Miért? Nálam jó helyen lenne, vagy mi?
- Akkor még is hol a francba lehet? - Dünnyögtem, miközben a hajamba túrtam.
- Mindegy csá! - Húzott el onnan Lysander. Mikor eltávoldtunk a háztól, mind a ketteb azon agyaltunk, hogy hol lehet Michie.
- Miért nem próbálod meg felhívni?
- Már egyszer próbáltam.. Nem vette fel.
- De lehet, hogy most felveszi..
- Hát oké. Egy próbát megér. - Vettem ki telefonomat a zsebemből. Ismét kicsöngöt. Felvette.
*a telefonban*
- Haló? - Szólt bele Michie kétségbeesetten.
- Michie! Cast vagyok! Hol vagy?!
- Én.. - Elkezdett sírni.
- Michie..
- Nem tudom, hogy hol vagyok.. - Zokogott. Hirtelen semmit sem hallottam. Elemeltem a fejemtől a telefont. Megszakadt...
- Na?
- Nemsokkal lettem okosabb.. De sírt.
- Csak tudjam meg, hogy ki az aki bezárta. - Szorult Lys keze ökölbe.

Michie szemszögéből:

Csak ülök kikerekedett szemekkel. Nem jut más az eszembe, csak az, hogy Castiel és Lysander a szemem láttára haltak meg az álmomban.
Hirtelen a zsebemben elkezdett zizegni valami. Nálam van a telefonom? A zsebemhez nyúltam. Kivettem onnan. Habozás nélkül felvettem.
- Haló? - Szóltam bele félve.
- Michie! Cast vagyok! Hol vagy?
- Én.. - Ez most tényleg megtörténik? Hirtelen elkapott a sírógörcs.
- Michie... - Szólt bele Cast.
- Nem tudom, hogy hol vagyok.. - Zokogtam a telefonba. Észre sem vettem, de Josh bejött. Kikapta a kezemből a telefont, majd kinyomta. Zsebre vágta.
- Meggondoltad te ezt? - Emelte meg az államat. Én csak sírtam. Elengedett, majd hátrált egy lépést. Kiment a szobából. Lehajtottam a fejemet. Egy kicsit felnéztem, majd felálltam. Az ajtó hirtelen kinyílt. Josh és Damien jöttek be. Josh-nak kötél volt a kezében.
- Damien! Üsd le! - Parancsolt rá Josh. Én ellenkezni próbáltam, de nem sok sikerrel. Sikoltoztam. Damien a nyakamhoz hajolt azt belesúgva, hogy Sajnálom.
Leütött. Azonnal elájultam. Mikor felkeltem, ugyanúgy levoltam kötözve mint legutóbb. Semmit sem láttam. Hangosan felnyögtem, ugyanis a kezem nagyon szorosan le van kötözve. A lábaim szintúgy. Még a szám is be van ragasztva. Lehajtottam a fejemet. Fáj a tarkóm.. A kezeim és a lábaim is fájnak. Megpróbáltam kiroppantani a kezeimet, úgy hogy megforgattam a csuklóimat, ha ment volna. A kötés nem engedte. Ajtónyitódást hallottam magam elől. Azonnal felkaptam a fejemet.
- Mivel rossz kislány voltál, kénytelen voltalak ismét lekötözni. - Emelte meg az államat. - Ja tényleg! - Engedett el. - Miért mondtad azt Damiennek, hogy öljön meg? - Rúgott a lekötözött lábamba egyet. Nem nyögtem fel. Magamban persze sikoltottam. De nem hangosan, hogy meghalja Josh.
- Ha? - Rúgott még egyet belém. Fájt. De nem fogok a szemében gyengének látszódni, mert nem vagyok az... Kiment. Várjunk... Damien mielőtt leütött, azt mondta, hogy Sajnálom? Vagy csak rosszul emlékszem? De ez az utolsó emlék, mielőtt leütött volna... Akkor valóban mondta. De miért? Josh rákényszerítené, vagy mi?
Csak ilyen kérdések kavarogtak bennem. Ajtónyitódást hallottam. Hallottam, ahogyan nagyokat sóhajtva leül mellém egy székbe valaki.
- Figyelj.. Sajnálom csak.. - Mondta Damien. Ha megtudnék szólalni, mondanám neki, hogy ne magyarázkodjon. De nem tudok.
- Michie.. Amit korábban kérdeztél, hogy miért mondtam azt.. Nem tudom. Csak, az érzéseimet teljesen felforgattad. Soha nem fordultam ellen a saját bátyámnak egy csaj miatt. De te erre kényszerítessz. - Elkezdett sírni. Inkább már zokogott. Hirtelen lehúzta a szememről a kötést.
- Látod mit teszel velem? - Az arcát és a szemeit kömnyek áztatták. Ezt én csinálom? A számról letépte a szigetelő szalagot. Közel hajolt hozzám, majd megcsókolt. Kikerekedtek a szemeim. De hát.. Istenem.. De hisz nekem itt van Lysander.. De Damien iránt is érzek szerelemre hasonlító dolgot.. Most mégis. Mit csináljak?!
Elhúzódott tőlem. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Látod? - Túrt bele a hajába. - Teljesen megváltoztatsz.. Soha nem tettem volna ilyet. De.. - Megint elkezdett zokogni. - Te más vagy..
- Damien... - Szólaltam meg. Rám nézett a könnyes szemeivel. Én is elkezdtem sírni.
- Te most mégis miért sírsz?
- Csak.. Nem jó ez az egész.. Teljesen összezavartál. Nekem van barátom.. De most.. - Lehajtottam a fejemet.
- Jól tudom, hogy van barátod.. Tőle indultál haza, mikor leütöttelek..
- Az te voltál?! - Kaptam fel a fejemet.
- Parancsot kaptam.. Azt, hogy hozzalak ide.. De fogalman sem volt, hogy ez fog történni.. - Ismét beletúrt a hajába. A sötétségben szinte világított a vérvörös szeme, ahogyan rám nézett. Gyönyörű a szeme... Nem tudom, hogy most mit csináljak..
- De miért halgattál Josh-ra?
- Mert ő nevelt fel. A szüleinket megölte egy ellenséges banda. Azért lett Josh-nak is egy bandája már 14 éves korában. Mikor veled összejött, azt tervezte, hogy beállsz közénk. Azért is képzett ki. De... Te dobtad. Teljesen összetörted akkor. Azóta lett csak ilyen pszichopata... Előtte normális volt. Ugyanúgy megváltoztattad, ahogyan engem... De én nem lennék képes téged bántani.. Ő sajnos ilyen.. Jó. Én is szerettem gyilkolni, de.. Amióta idekerültél.. - Megint beletúrt a hajába. - Teljesen más ember vált belőlem..
- Damien...
- Mindegy.. Majd a pasid egyszer úgy is megtalál.. Majd kiment és lehettek együtt.. - Hátatfordított, majd kiépett az ajtón. Hallottam, hogy belevert egyet a falba. Utána a lépései eltávolodtak. Most mégis mit akar mit reagáljak erre? Én.. Nem szerethettem bele.. Bár.. Nem utálom.. De én Lysanderhez tartozom.. Nem Damienhez.. Most választanom kéne?
Josh lépett be az ajtón. A szemkötést visszatette. A számat ismát beragasztotta. Nem ellenkeztem.. Minek? Felesleges..
- Mitől vagy te ilyen nyugodt? Csak nem bevallotta Damien neked az érzelmeit? - nevetett. Bólintottam. De őt ez azért nem zavarja, mert már nem önmaga vagy mi?
- Hát.. Akkor fogadd el.. Neki ne törd úgy össze a szívét, mint ahogy azt velem tetted.. - Simogatta meg a fejemet. Kikerekdtek a szemeim. Josh tud ilyen is lenni?
- Nem szeretném, hogy belőle is ez váljon... - Hangsúlyozta ki az "ez" szót. Josh elkezdett sírni. Leszedte a számról a szalagot.
- Te.. Mi a bajod?
- Meglep, hogy tudok ilyen is lenni igaz?
- Hát igen.. - Mosyodtam el.
- Ez a pszichopataság, csak is a hiányod miatt volt..
- Öhmm.. - Hiányoztam neki?
- Igen jól hallottad.. - Ölelt magához. Kikerekdtek a szemeim. Szóval.. Mindvégig nem bántani akart, csak viszont látni? Elengedett. Hátatfordított, majd kiment. Most már nincs mitő féljek.. De... Lysanderék ezt nem fogják elhinni HA egyszer is megtalálnak..

31.Rész "Enyém leszel!"

   Csak bámultam az ajtóra, amin Josh bejött. A könnyeim egymás után potyogtak le az arcomról.
- Minek sírsz miatta? - Guggolt le mellém Damien.
- Nem miatta sírok.. - mondtam remegő hangon. - Hanem mert rohadtul félek tőletek. - Pillantottam rá.
- Tőlem is? - Fogta meg az egyik kezével az arcomat, így egyenesen a vörös szemébe néztem. Letörölte az egyik ujjával az arcomról a könnyeimet. Már nem sírtam. Csak néztem rá. Olyan szép a szeme... Mi?! Mit mondtam?! Észbe kaptam, majd felálltam. "Kicsit" elpirultam.
- Mi van vöröske? - nevetett fel.
- Semmi.. - Fordítottam el szipogva egy másik irányba a fejemet. Josh megint benyitott.
- Damien!  - Biccentett Damienre Josh.
- Miva'? - Biccentett ő is egyet.
- Fogd meg ezt és - Nyomot egy kisebb méretű zacskót a kezébe. - azt ajánlom, hogy jól használd!
- Mi ez? - Nyitotta szét a zacskót.
- Majd meglátod öcsi! - Nevetett fel, miközben kiment. Damien kivette a táska tartalmát. Egy kisebb doboz volt benne. Azt is elkezdte kibontani. Leemelte a tetejét. Meglepődött arca volt, majd gonoszan elmosolyodott.
- Mi-mi az? - Kérdeztem félve.
- Gyere, azt nézd meg.. - Huppant le egy székbe.
- Ok.. - Álltam fel. Odamentem hozzá. Melléhajoltam, majd belenéztem a dobozba.
- Egy.. Dessert Eagle?
- Aha.. Már tök régóta akartam egyet.. - Vette a kezébe mosolyogva.
- Te?
- Mér' tán nem jó? - Röhögte el magát.
- Hozzád inkább az AK47-es illik.. - Húztam el a számat.
- Az már kifogyott... Kéne bele töltény.
- Ah értem... - Léptem el mellőle egy lépéssel. Leültem én is egy székbe. A combjaimat néztem, mintha olyan érdekes lenne. Damien odahajolt hozzám.
- Nem akarsz valamit csinálni? - Emelte meg az állam.
- Mégis mit? - Nevettem fel.
- Hmm.. Gyere! - Fogta meg a karomat, majd elkezdett magával húzni. Szépen kullogtam utána. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy benne meglehet bízni... Kimentünk a szobából. Egy kis elkerített kertbe ráncigált. Szép volt. A nap már majdnem lement, így a fák aranybarnák voltak.
- Na?
- Szép... - néztem körbe-körbe. Felnevetett. Elém jött. Engem bámult.
- Mi van? - Kérdeztem nevetve.
- Mit csináljunk?
- Én tudjam? - húztam fel a vállamat.
- Akkor játszunk olyat, hogy melyikünk mit tenne meg egymásért. - Mosolyodott el perverzen.
- Ez meg mi?
- Na már!
- Ahj.. Jó.
- Na akkor kezd te!
- Ok.. hát.. Nemigazán ismerlek, de te nem tűnsz olyan beteg agyúnak, mint amilyen Josh. Szóval, én érted megtenném mondjuk azt, hogy ha te elmész valami veszélyes helyre, akkor én is mennék veled, hogy megtudjalak védeni. - Hajtottam le a fejemet.
- Hűha.. Amúgy.. Abban igazad van, hogy nem vagyok olyan beteg agyú mint a bátyám.
- Oké.. Na! Te jössz!
- Hmm.. Én bármit megtennék neked. - vigyorgott rám.
- Mindent? - Mosolyodtam el.
- Mindent.
- Akkor.. - Hajoltam a füléhez. - Öld meg Josh-t.... - Teljesen ledermedt tőlem.

 Ellökött magától. Megijedtem. Ám közel jött hozzám, majd megemelte az államat.

- Ha azt akarod, hogy öljem meg Josh-t, ígérd meg, hogy az enyém leszel... - ?!!

- Öömm.. Mi? - Vörösödtem el. Hirtelen magához ölelt. 

- Csak ígérd meg kérlek... - Mondta zokogva.

- Damien... Te sírsz?

- Ne azzal törődj... 

- Öhm.. Izé.. - Mégis mit mondhatnék.. Nem csalhatom meg Lysandert. Elengedett, majd hátrált tőlem egy lépést. Még a fejét is lehajtotta. Fogta magát és leült a macskakőre. Én csak meredtem magam elé. "Ígérd meg, hogy az enyém leszel!" Mégis miért akarja ezt? Belém szeretett vagy mi? Ennyi idő alatt? Josh kinyitotta az ajtót amin Damiennel bejöttünk. Csak nézett rám értetlenül. Cigi lógott ki a szájából. 

Egymásra pillantottak Damiennel. A hátam mögül nevetés hallatszódott.  Azonnal hátrakaptam a fejemet, és Damien gonosz mosolyra húzta a száját.   

Rám pillantottak mind a ketten. Megijedtem nagyon tőlük. Josh egy fegyvert szegezett rám. Damien szinte azonnal elém vetette magát. Azt a Dessert Eagle-t amit josh adott neki, rá szegezte.

- Hmm.. Tudhattam volna, hogy beleszeretsz Michie-be... 

- Fogd be a szád! Egyáltalán miért  kell neki itt szenvednie? Miért nem engedjük el a fenébe?! - Üvöltött Josh-ra.

- Ezt csak azért mondod, mert beleszerettél, és nem akarod látni, hátha elmúlik az érzés.. Csak mondom.. Nem fog elmúlni ez az érzés.. - Nevetett fel.

- És ha így is lenne akkor mi van?! 

- Hahahahahahaha! Te olyan naiv voltál mindig is Damien. Mindenkiben megbíztál. Soha nem voltál jó a gyilkolásban sem.. Mindig csak szórakoztál az áldozatokkal, de megölni őket soha nem voltál képes. 

- Fogd be! - Húzta hátra a kallantyút a fegyverén.

- Óóó.. Most mi van? Megölsz? Jajj jajj... Tudom, hogy nem vagy rá képes. - Röhögött. Damien mögé lépett, majd a tarkójára szegezte fegyvert. Csak néztem őket kikerekedett szemmel.  Josh láthatóan meglepődött...

- Ha így folytatod valószínű, hogy meglőlek... - Vigyorodott el gonoszan. Josh nem válaszolt. Csak kikerekedtek a szemei. 

- Befogod a szádat és elmész innen. Világos? - Josh nem válaszolt. - Mondom, VILÁGOS?! - Üvöltötte, miközben a fegyveren megakarta húzni a ravaszt, de Josh ellökte mahától, majd elment. 

- Jól vagy? - Fordult hátra hozzám Damien a fegyvert lógatva a kezében. 

- Pe-persze...

- Biztos? - Vizslatta a tekintetem, ugyanis lehajtottam a fejemet.

- Igen biztos...

- Akkor oké.. - Megragadta a karomat, majd ismét magával kezdett húzni. Visszamentünk abba a szobába, ahová Josh bezárt minket. Leültem egy székre. Damien mellém ült, majd lehajtotta a fejét. 

- Damien...

- Mi az.. - sóhajtott.

- Miért mondtad azt, hogy a "tied legyek"? - Annyira érdekel... Bár, sejtem, hogy miért..

- Mmmmm... - Vörösödött el. - Mindegy. Felejtsd el! - Túrt bele a hajába. 

- Öhm.. Oké.. - Hajtottam le a fejemet. Mégis miért kell, hogy ilyenek történjenek? Josh egy igazi hulladék. De Damien... Ő teljesen más. Bár ő is gondolom benne volt egy-két gyilkossági ügyben.. Minek is lenne akkor benne ebben a bandában, ha nem lett volna benne ilyen ügyekben.. viszont kicsit félek is tőle, de megbízom benne. 

 ÚJ SZEREPLŐK

Név: Josh Raising                                    

Kor: 19 év

Szülinap: 1995. Március 24.     

Csillagjegy: Kos

Testvér: Damien Raising

Hajszín: Szürke

Szemszín: Kék

Név: Damien Raising

Kor: 17 év

Szülinap: 1997. November 09.

Csillagjegy: Skorpió

Testvér: Josh Raising

Hajszín: Fekete

Szemszín: Vérvörös

30.Rész Michie katasztrofális állapota

Egészen estik játszottunk Lysanderrel. Mikor ránéztem a telómra, hogy mennyi az idő letettem a konzolt.
- Lysander, most már hazamegyek ok? Majd legyél fent facebook-on.
- Oké. - Nyomtam egy puszit a szájára, majd kiléptem a házból. Elindultam hazafelé. Miközben mentem haza olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. A hátam mögé néztem hunyorogva és jó alaposan átvizsgáltam a területet. Senkit sem láttam. Bár korom sötét van.. A lámpák fénye sz*rt sem ér.
Visszafordultam, majd ismét elindultam. Még mindig olyan érzésem volt... Gyorsítottam. Kezdtem lépéseket hallani magam mögül. Megálltam, majd megint körbenéztem. Ismét nem volt sehol sem senki... Megint elindultam és a lépések egyre csak közeledtek és gyorsultak felém. Futni kezdtem. A lépések is futásra gyorsultak. Futottam, ahogyan csak tudtam. Épp befordultam az utcánkba mikor valaki hátulról leütött. Elájultam.

 Castiel szemszögéből:
  
   Már besötétedett, és Michie még most sincs sehol.. Ennyi ideig tart leadni egy sz*ros leckét vagy mi? 
Úgy döntöttem, hogy megcsörgetem telefonon. 
*két perc múlva*
Hmm.. Nem veszi fel. Mit csinálhat, hogy nem veszi fel? Pedig kicsöngött... Lehet el kéne mennem Lysékhez? 
Felvettem a kabátomat és a tornacipőm, majd kiindultam az ajtón. Becsöngettem hozzájuk. Lys anyja nyitott ajtót. 
- Hát te Castiel?
- Heló.. Lys itthon van?
- Igen persze.. Gyere be! - Csukta be utánam az ajtót. Felmentem a szobája elé, majd bekopogtam. Egy "gyere" hallatán benyitottam. Össze-vissza forgolódtam, hogy hátha Michie itt van. Nem volt sehol.
- Balettozol, vagy mi? - Nevetett. 
- Nem.. Hol van Michie?
- Már hazament.
- Haza nem jött... 
- Akkor.. Hol a fenében van?
- Nem tudom, de a telefonját sem veszi fel...
- B*sszameg! - Szorította ökölbe a kezét Lysander.
- Az! Öltözködj! Megyünk megkeresni.. Van egy tippem, hogy ki áll az egész mögött..
- Nekem is... - vette fel a cipőjét.

Michie szemszögéből:
  
 
Egy székben ülök. Le vagyok kötözve. A szobát nem látom, ugyanis még a szemem is be van kötözve... A kezeimet próbálom mozgatni. De nem megy... Túl szoros a kötés... A lábaim is le vannak kötözve. Azokat szinte már elszorította a kötés... Nagyon fájt. A tarkóm is zsibbadt. A fejem is le van hajtva. 
Ajtónyitódást hallottam meg. Azonnal felkaptam a fejemet. Valaki megemelte az állam. 
- Ugye nem tudod, hogy ki vagyok? - Kérdezte egy mély és rekedtes hang. Megráztam a fejemet, mert a sokktól bizonyára nem lennék képes beszélni. 

- Hmm.. Akkor gondolkodj egy kicsit. - Elengedte az államat, majd kiment. A fejemet ismét lehajtottam. Sírni kezdtem. Persze nem hangosan, mert mi van, ha ez az illető meghallja? A fogaimat is összeszorítottam. Olyan volt, mintha valaki vagy valakik romboltak volna valamit egy másik szobában, ugyanis egyfolytában kopácsoltak valamit. Ismét bejött valaki. Megint megemelte az államat. 

- Még most sem jut eszedbe, hogy ki lehetnék? - Mondta nevetve egy mély hang. 

- Bill? - Mondtam rekedtesen. 

- Mmm-mmm.. - Engedte el az államat. Ha nem ő hát ki? Más ellenségem nincs... Vagyis nem tudok róla. Ismét kiment. Próbáltam kiszedni a kezeimet a kötés fogságából, de... nem jutottam sokra. Meguntam, majd ismét lehajtottam a fejemet. Hangosan felsóhajtottam. Fogalmam sincs ki lehet. De többen vannak. Egy kicsit elnyomott a tudatlanság, de nem sokáig, mert az ajtónyitódásra felkaptam a fejemet. Megemelte az államat, majd lassan lehúzta a szememről a kötést. Egy darts tűt forgatott a kezében, majd rám nézett. 

  Vele még nyolcadikos koromban voltam együtt... Ő volt a suli "Menő csávója". Akkoriban még rövidebb haja volt. A neve Josh Raising.  De egy beteg, perverz és pszichopata állat volt. Castiellel is verekedtek, persze miattam. 

- Jo-Josh?

- Eltaláltad cica! - Vigyorodott el gonoszan. 

- Mit akarsz tőlem?! - Üvöltöttem rá.

- Hmm.. Lássuk csak.. Először azt beszéltük az embereimmel, hogy megölünk, de... Abba mi élvezetes van? - Emelte fel a kezét.

- Te beteg állat! Engedj el!

- Inkább nem... - Megfordult, majd kiindult a helyiségből. 

- Ne fordíts nekem hátat te beteg agyú! - Üvöltöttem utána. A fejem mellé szúródott az a darts tű, amit a kezében forgatott. Felsíkoltottam. 

- Hmm.. Elhibáztam. - Fordította hátra a fejét. Visszafordította, majd kiment. Én csak ültem ott ledermedve... A könnyeim is elkezdtek folyni, hiába akartam visszatartani. Előtte mindig erősnek mutattam magamat. De nem vagyok az.. főleg most nem. Ilyen is csak velem történik meg. Egy ex úgy akar visszavágni, mert nem vagyok vele, hogy ki akar csinálni... Ez fantasztikus! Rohadtul félek. Mi van, ha itt halok éhen? Bár inkább hamarabb lelő vagy valami hasonló.. Ugyanis amikor együtt voltam vele, már akkor is volt egy úgy nevezett "Black Sister" nevezetű, maffiára hasonlító bandája. De én láttam benne egy olyan személyiségű embert, hogy képes lenne megváltozni. Csak hát... Egy igazi pszichopata állat. Ezért képtelen megváltozni. Azt egyszer elmesélte, hogy ő már ilyen bandákban nőtt fel. Már akkor éreztem, hogy nem volt jó ötlet vele összejönni. Én is benne voltam ebben a bandában. Azért is tudok verekedni, mert kiképeztek. Azért tudtam Billt is megverni, mikor eljött a házunkba "beszéllgetni". Szóval nem vagyok gyenge. De fegyver ellen nem lennék képes harcolni. Nem sokkal később egy fekete hajú fiú lépett be az ajtón. Leült vigyorogva az előttem lévő ülő helyre. Hasonlított Josh-ra. Neki egy sakk bábú volt a kezében. Tuti, hogy ő is vagy pszichopata, vagy valami gond biztos van a fejével, mert olyan beteg vigyor ül a képén.

    
- Mi ez a pofa? - Kérdezte nevetve. Hát.. biztos érdekes képem lehet most. Könnyáztatta és düh, kétségbeesés van rajta. Megfogta az egyik kezével az arcom.
- C-c-c-c-c...
- Mit ciccegsz?! Nem vagyok macska! - Löktem le a kezét, úgy hogy elrántottam a fejemet egy másik irányba. 
- Hát pedig egy vadmacska szokott ilyen képet vágni. - Vigyorodott el még jobban. Elkezdtem sírni.  

- Nem engednétek el?! - Mondtam zokogva.
- Hé! A főnök azt mondta, hogy te erős vagy és soha nem sírsz. Ehhez képest meg könyörögsz, hogy engedjelek el.. Amúgy is. Ha elakarnálak is engedni, nem áll a hatalmamba. - Állt fel, majd kiment. Ismét lehajtottam a fejemet. Mi lesz velem? Hogy fogok innen egyszer megszökni? És ami a legfontosabb... Mit akar velem csinálni Josh és a hülye bandája... Félek. Ismét elnyomott a tudatlanság. Üvöltözésre keltem fel. Pisztoly lövések is hallhatók voltak. Megtámadták őket? 
Ám ez lehetetlen... Mivel nevettek is közben. Bizonyára csak szórakoznak. Sikoltást hallottam, majd egy lövést... Megöltek valakit? Benyitott az a fekete hajú fiú. 
- Most te jössz! - Vigyorodott el. Eszembe jutott egy terv, bár nem tudom biztosan, hogy hányan vannak, de talán beválik. A kötelek eltűntek rólam. A nyakamnál fogva vezetett. Kiértünk. Vérszag volt. Jobbra néztem és ott volt egy rózsaszín hajú lány holtteste. Csak bámultam rá kikerekedett szemekkel. Épp elengedett. A könyökömmel belevertem egyet a fejébe, mire a felnyögött. Elkezdtem futni, de jött utánam. A sarkamban van. Ablakot, vagy valami járatot kerestem. Valahogy ki kell jutnom... Kezdtem elfáradni. Mögülem üvöltött folyamatosan, hogy "Állj meg, vagy megöllek!" meg "Mikor adod már fel végre?" Lihegett. Én szintúgy. A hátam mögé néztem. Beleütköztem valakibe. Ránéztem és Josh állt előttem beteg vigyorral a képén.
- Na mi van? Megszökünk, megszökünk? 
- Visszavigyem?
- Nem.. Ha már így kijött akkor - Elkapta a nyakamat, majd magával kezdett húzni. - vigyük el.
- Ok. - Egész végig le volt hajtva a fejem. Ismét bezártak egy szobába. Ezzel a fekete hajú fiúval zárt be ráadásul.
- Damien, te maradj vele! Nem akarom, hogy megint elszökjön.. - Csukta be az ajtót Josh.

Szó szerint "ledobtam" magamat egy székre. Damien csak nevetett rajtam.
- Vicces vagy.. - Mondta, miközben engem nézett nevetve. 

   

- Mégis mi a franc vicces van abban amit csinálok?!
- Minden... - Vigyorgott még őrültebben. Csak felsóhajtottam. Elegem van. Miért kell nekem ilyen embereket ismernem?! Látszik, hogy tök hülye voltam... Kellett nekem ilyen arcokkal lógnom.. Tudtam, hogy nem kellett volna. Lehajtottam a fejemet és elkezdtem megint sírni. Úgy próbáltam magamat nyugtatgatni, hogy hátha valaki felfigyel arra, hogy eltűntem... Remélem így is lesz. Nem akarok megint ezekkel a betegekkel lenni... Elég volt nekem 15 éves koromban... Nagyon remélem, hogy ha meg is ölnek akkor gyorsan fogják csinálni. Nem akarok szenvedni egy ilyen szemétláda előtt, mint amilyen Josh.
Csak ülök lehajtott fejjel, sírva ezen a széken. Annyira rossz ez az egész. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is Josh majd megjelenik valaha is még egyszer az életemben. És mégis itt vagyok ebben a lepratelepben... Meddig fogom ezt bírni? 
- Meddig fogsz még itt mellettem hisztizni? - Sóhajtott fel Damien.
- Damien... Inkább fogd be a szádat!
- Mer' ha nem akkor mi lesz? - Nevetett fel gúnyosan.
- *morgás* Csak egy kicsit maradj csendben létszíves... - Sóhajtva ránéztem Damienre. Csak felhúzta a szemöldökét. El is mosolyodott megint. Annyira nem hulladék mint Josh... Sőt még jobban is néz ki... Mikre gondolok te jó isten!!!  Elvörösödtem.
- Mire gondolsz te, hogy vörös vagy? - Röhögött Damien.
- Semmire sem..
- Persze... - Fordította el a fejét más irányba. Csak néztem rá. A könnyeim is elálltak már. El is mosolyodtam. 
- Mit vigyorogsz?
- Se-semmit... - Hajtottam le a fejemet. 
- Hm.. 
- Mi van? - Kaptam fel a fejemet.
- Fura vagy. 
- Mert?
- Mert.. A lányok mikor elvörösödnek és utána mondják, hogy "semmi", akkor valami biztos, hogy van... - Ez meg.. 
- Miből gondolod?
- Nem csak gondolom, hanem tudom. - Mosolyodott el. - Akár hiszed, akár nem, nekem is volt már csajom. - Nevetett, miközben az egyik kezét a derekára tette. 
- Neked? - Lepődtem meg.
- Igen. Miért? Nem nézek ki jól? - Nevette el magát. 
- Ömm.. De. - Elpirultam. 
- Hahahahaha! Na látod! - Ütötte meg barátilag a hátam. Elmosolyodtam.  A végén még össze haverkodok Damiennel... fura. Soha nem számítottam erre, hogy majd egy gyilkos banda tagjával haverkodok. 
Visszaütöttem a hátára, mire leesett a székéről. Felnevettem. Josh hirtelen benyitott.
- Itt meg mi folyik? - Hirtelen eszembe jutott,hogy hol vagyok és hogy ki juttatott ide... A mosoly azonnal eltűnt az arcomról. Megint hatalmába kerített a félelem. Kétségbeesett arcom lehetett. Azzal bámultam Josh-ra. Elkezdtek megint folyni a könnyeim. 

- Most minek csináltad ezt? Tök jól volt addig, amíg nem jöttél be! - Üvöltötte Damien.

- Nem is baj... - Kiment. Lerogytam a földre. Megint lehajtottam a fejemet. Csak ültem sírva a földön. Érdekes... Damiennel elhülyültem, és teljesen megfeledkeztem erről az egészről... 

 

 

29.Rész Lysandernél

  Furcsa volt a tegnap. Bár vicces is volt, ahogyan Castiel és Armin valamin elkezdtek veszekedni. Amit persze nem hagyhattam ki, hogy ne szerkesszek egy képet róla.

Reggel kómásan kikecmeregtem, és a fürdő felé vettem az irányt. Mikor beértem pisiltem, majd megmostam a kezemet, és az arcomat. Visszamentem a szobámba, majd kézbe fogtam a telefonomat, és megnéztem rajta, hogy mennyi az idő. 6:37 van. Elkezdtem készülődni a suliba. Miután felöltöztem és a hajamat is megcsináltam, bepakoltam mára, majd lementem a konyhába és csináltam magamnak tízórait. Eltettem a táskámba. Felvettem a dzsekimet és a tornacipőm, majd felmentem Cast szobája elé.
- Castiel! Bent vagy?
- Ja.. - benyitottam. Ez meg... Félmeztelenül fetreng az ágyában.
- Te fogyatékos! Még péntek van! Kelj már fel! - Ütögettem meg az egyik párnájával.
- Ki nem sz*rja le, hogy péntek van? Én ma nem megyek iskolába, mert nincs kedvem... - Hajtotta a nyaka mögé a karjait.
- Aha.. És ki fogja leigazolni? - Tettem karba a kezem.
- Majd te. - Nevetett fel. Hát igen... Én hülye mindig leigazoltam neki. De most nem fogom.
- Biztos, hogy nem! Old meg magad! - Becsaptam magam mögött az ajtót, majd kimentem a házból és elindultam a suliba. Már félúton voltam, mikor elkezdett rezegni a telefonom. Előkaptam a zsebemből, majd a kijelzőjére meredtem. Azonnal felvettem.
*A telefonban*
- Szia. - Szóltam bele.
- Szia.. Ma nem megyek suliba. Nem vagyok valami fényesen. - Mondta rekedt hangon Lysander.
- Ahj.. Nem baj. Akkor pihenj.
- Okés. Akkor szia.
- Szia. - A fene. Pedig ma leakartam menni vele. Mindegy. De a leckét el kell neki vinni nem igaz? Akkor... Majd suli után felmegyek hozzá.

Mikor beértem a suliba, és bementem a terembe leültem a helyemre. Acacia és Kentin ismét együtt lépték át az ajtóküszöböt. Megint mögém ültek le. Acacia meghúzza hátulról a hajamat, jelezve, hogy figyeljek rá.
- Miva?
- Megnézted amit tegnap este írtam?
- Nem, bocsi... Nem voltam fent.
- Ahj istenem... - Emelte a fejéhez a kezét.
- Szólítottál? - Lépett mellénk Dake.
- Téged ugyan senki sem szólított... - Mondta nevetve Ken.
- Na akarsz egy tockost?! - Mondta Dake, miközben felrángatta Kent a székéről. Elkezdtek verekedni..
- Ezek fogyatékosok.. - Csóváltam a fejemet.
- Azok. - mosolyodott el, miközben lesütötte a szemét. Én csak értetlenül néztem rá. A tanár bejött, és ez az okos Dake pont nekilökte a tanárnak Kent. Mindenki felnevetett. Mi is csak nevettünk, ugyanis a tanár könyvei beleestek a kukába. Most ki fogja kukázni a tanár... Pff..
Tényleg kikukázta. Mi csak nevettünk nagyokat rajta. Miután a tanár kiszedte a cuccát a kukából, előpakoltuk a matek cuccunkat. Annyira de annyira nem figyeltem. Folyamatosan hátraforgolódtam Kentinékhez. Össze-vissza nevettünk. A csöngő hangjára Dake, Alexy és Armin egyszerre felüvöltötték, de tök hangosan, hogy: YEAH! 
Mi csak nevettünk rajta. Kiindultunk a büfébe Acacia-val. Én vettem magamnak egy Snickerst és egy kávét. Acacia is kávét vett, csak ő Marsot vett. Kentin pedig ugyanazt vette amit én...
- Ne utánozz! - Üvöltöttem rá tettetett dühösséggel.
- Ez egy szabad ország nem? - Nyújtotta ki a nyelvét rám. Acacia csak nevetett.
- Te meg mit nevetsz? - Fordultam felé.
- Rajtatok... Pff.
. Kicsinállak hallod?
- Blee! - Nyújtotta ki a nyelvét.
- Már te is?
- BLEE! - Mondták egyszerre. Acacia kibontotta a Marsát, mire én a saját kezével a szájába tömtem.
- Na..
- Mi van? - Mosolyogtam. - Hát nem ízlik? De kár. Akkor.. - Fordultam Kenhez. - Tessék! - Neki is elkezdtem a szájába tömködni a Marsot.
- Az az enyém! - Üvöltött Acacia.
- Ne már!! - Tolta el a kezemet Ken.
 Mikor észbe kaptunk, már vagy tíz perce becsöngettek.
- Basszus elkéstünk! - Mondta Ken és a teremhez futott. Mi Acacia-val csak nevettünk. Lassan sétáltunk a terem felé. Mikor odaértünk benyitottunk.
- Megjöttem! . üvöltöttem, mire a tanár mérges arckifejezéssel nézett ránk.
- Oh elnézést.. Azért késtem, mert tangát kellett venni Kennek! - Mutattam Kenhez. Mindenki felnevetett. Acacia mellettem, majd megfulladt. Ken is rákényszerült, hogy mosolyogjon. Leültem ismét a harmadik padba. Még elő sem pakoltam... Egész órán röhögött az osztály. A hangzavartól úgysem lehetett hallani a tanár hangját, ugyanis Armin max hangerővel játszott a PSP-jén, Amber és a kis ribik hangosan nevetgéltek. Én, Kentin, Dake és Acacia félhangosan beszélgettünk. Iris, Kim, Rosalia és Viola firkálták egymás kezét. Leigh pedig Rosa haját piszkálta.

Mikor kicsengettek az utolsó óráról is, négyen sétáltunk haza. (Én,Ken Acacia és Dake.) Dake Kennel "verebeskedett" valami videón. Mi Acacia-val csak kullogtunk mögöttük. Elköszöntem tőlük, majd bementem a házba. Kicsit összekaptam magamat, majd elindultam Lysanderhez.
Bekopogtam az ajtón. Egy idősebb nő nyitott ajtót.
- Te meg ki vagy? - Nézett rám értetlenül.

- Izé... Izé... Én Lysander osztálytársa vagyok, A nevem Michie Maddox. N-nem volt ma iskolában és gondoltam, hogy elhozom neki a leckét. - Mondtam zavarodottan.

- Áá! A kis Lizibizinek vagy a barátnője? Gyere csak be! - rángatott be. Ömm.. "lizibizi"?  

- Tessék itt van. Már csak aludni van itt lelkileg, de tőled biztosan jobban lesz! - Lökött be a szobába. - Maradj itt, hozok valami ennivalót nektek! - Ment le. Őő. Odamentem Lys ágyához. A takaró a fején volt ezért leszedtem róla. tiszta vörös a képe. A párnája körül taknyos zsepik hevernek. 

- Lysandeer... - Lökdöstem meg. 

- Mmm.. - Nyögte, majd rám nézett. Meglepődött.

- Mi van? - távolodtam el.

- Hogy kerülsz te ide? - Mosolygott. 

- Elhoztam a leckét. Tán baj? - Emeltem fel a kezemet. Felállt majd szorosan átölelt. 

- Dehogy baj.. - Súgta a fülembe. Mikor eltávolodtunk egymástól, pont az anyja jött be egy kisebb méretű tányérral. Letette Lys kisebb asztalára.

- Mulassatok jól! - Ment ki az ajtón. Kiszúrtam, hogy Lysnek is van X-box-a.

- Játszunk?

- Aha. - Elkezdtünk Fifázni. Elvoltunk nagyon. Miközben játszottunk, mindig a tányérba nyúltunk egy kis chipsért. Nagyon jó volt. Lysander tök ki volt akadva, hogy mindig betaláltam a kapuba, ő pedig nem. De a végén ő is elmosolyodott.