Csak bámulom üveges tekintettel a plafont. Egyszerűen nem hiszem el ami történt. Nem tudom feldolgozni. Képtelennek érzem magamat rá. Talán már sosem lesz semmi sem a régi, sőt, ez biztos. Elvesztettem mindent és mindenkit. Viszont azt nem értem, hogy hogyan menekültem meg. Erre nem emlékszem. Mielőtt elájultam, valaki a nevemet kiáltotta. Emlékszem, hogy utána Damien ledobott. De, hogy ki lehetett az, azt végképp nem tudom. Talán Castiel? Vagy Lysander? Bár azt kötve hiszem, hogy megmentene azok után, amiket tettem vele.
Mikor már teljesen belemerültem a plafon bámulásába, zajt hallottam az ablak felől. Odakaptam a fejem. Egy varjú kopogtatott az ablaküvegen. Értetlen arccal meredtem a madárra. Lehunytam a szemeimet és elnyomott a tudatlanság.
Arra keltem, hogy zsibbasztó és szúró érzés hasított a karjaimba. Odakaptam a fejem. Az infúzió mellett kifolyt a vér. Gondolom elmozdult a helyéről. Halkan felszisszentem, majd megpróbáltam felülni. Nagy nyögésekkel kísérelve sikerült. Magam elé meredek. Hogyan történhetett mindez? Miért pont velem történik ilyesmi?
Egészen ilyen kérdések kavarogtak bennem, mikor egy ápolónő nyitott be a szobába. Gondolom kiszúrta, hogy valami gáz van az infúziómmal, mert azonnal megigazította. A fogaimat jó erősen összeszorítottam. Elém lépett. Sóhajtva ránéztem.
- Meddig tartanak bent?
- Amint az állapota túllép a kritikuson, lehet róla szó, hogy kiengedjük, de ez a főorvostól függ.
- Értem... - visszadőltem az ágyra. Nem akarok itt lenni. Legszívesebben szidnám és ajnároznám magam, azért amit Lysanderrel tettem. Eldobtam egy hulladékért, aki miatt most kórházban fekszek. Olyan idióta vagyok.
Az ápolónő megkérdezte, hogy érzek e valahol szúró, vagy görcsölő fájdalmat, majd kiment. Ismételten magamra maradtam. Belefogok halni az unalomba...
Oldalra néztem, és láttam, hogy a kis éjjeliszekrényen ott hever a telefonom. Azonnal elkaptam onnan, majd nyomogatni kezdtem. Kezdek aggódni Acacia miatt. Ő mindenről lemarad. Bár szerintem most sejti, hogy Damien miatt kötöttem ki a kórházban. Hiszen ő is látta mit tett velem az osztály előtt. De én akármilyen erős is vagyok, nem tudtam magamtól eltaszítani. Ha abban a pillanatban erős lettem volna és felülkerekedtem volna Damienen, nem feküdnék most itt.
Kis idő múlva a telefonom buzerálását is meguntam. Visszatettem oda, ahonnan elvettem, majd oldalra fordítottam a fejem és elaludtam.
Lysander szemszögéből:
Ránéztem a rajtam nevető haveromra. Én is elvigyorodtam. Komolyan még én magam sem értem, hogy miért nem tudok lemondani Michie-ről.
- És?
- Mi van?
- El akarod neki mondani, hogy még mindig szeretet?
- Nem hiszem hogy el kellene neki mondani. Rá fog jönni ő magától is.
- Mondjuk az is igaz. Elvégre te mentetted meg. Te vagy a 'hőse'! - vágott hülye pofát Castiel. Csak nevettem rajta, hogy mekkora egy ökörállat. Lementem a konyhába, majd a hűtőbe dugtam a fejem. Valami ehetőt kerestem. Kivettem egy doboz tojást, majd a gázhoz léptem. Kivettem a szekrényből egy serpenyőt, majd egyszerre két tojást törtem fel. Elkezdtem sütni. Castiel is mellém lépett.
- Mit főzöl anyu~? - vigyorodott el mellettem. Csak elmosolyodtam rajta.
Mikor megsütöttem magunknak a kaját, az asztalhoz vittem két tányéron két-két tükörtojást. Castiel leült és enni kezdett. Én szintén.
- Ma itt alszol?
- Szerintem ja. - harapott bele a zsömléjébe.
- Ok. - ettem meg az utolsó falat tojást. Felálltam és elmostam a tányért. - A sajátodat te mosod el! - vigyorogtam rá hátra.
- Jó anyuci~! - nevette el magát. Én szintén elnevettem magam rajta. Lassú léptekkel felmenetem a szobámba. Benyomtam a tévémet, majd bevetődtem az ágyamba és bámulni kezdtem, az értelmetlennél értelmetlenebb műsorokat. Minden csatornáról olyan 10-15 perc után elkapcsoltam. Castiel is bekullogott a szobámba. Leült az ágyam másik felébe. Szintén a tévét bámulta.
Lentről ajtócsapódást hallottam. Lerohantam és anyu jött be.
- Szia Lizi~ - mosolygott rám. Castiel a hátam mögül nevetett.
- Ez sokadjára is haláli! - röhögött jobban. Sóhajtva hátrafordultam, majd felmentem Castiel mellett a szobámba. Utánam sétált. Bevetődtem az ágyamba, majd a plafont kezdtem bámulni. Lehunytam a szemem. Hirtelen Castiel a gyomromba vetődött. Fájdalmasan felnyögtem, majd lelöktem magamról.
- BAROM!! - ültem fel a hasamat fogva. Megint csak jókat nevetett. Azon gondolkoztam, hogy leüssem-e vagy sem. Nem tettem. Dühös sóhajjal kísérve felálltam az ágyból. Castiel csak nézett rám. Próbálta visszafojtani a nevetését, de nem nagyon sikerült neki. Beültem a gépem elé. Az interneten mindenféle hülyeséget néztünk Castiellel.
Michie szemszögéből:
Az éjszaka közepén arra keltem, hogy nagyon fáj a hasam. Ráfektettem mindkét karomat, de a fájdalmaim egyre csak felerősödtek. Halkan felnyögtem, majd felültem. A hasamra pillantottam. A kötés teljesen átvérzett. A kezem is véres lett. Magam elé meredtem a korom sötétségben.
Olyan szinten fájt már, hogy a szemeim is könnybe lábadtak. Csak anyura, Castielre és Lysanderre tudtam gondolni. Nem bírom ezt. Lehet, hogy itt és most véget ért az életem?
