39.Rész Kérlek

    Mikor abbahagytuk, elhúzódtam tőle. Eléggé hülyén érzem magam. Hogy tehetem ezt?
Lehajtottam a fejemet. A járdát nézem, mintha olyan érdekes lenne. A szám elé kaptam a kezemet. Elkapott a sírás. Egyszerűen nem bírtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Megállíthatatlanul egymás után folytak le az arcomról.
- Michie...
- Hagyj! - üvöltöttem zokogva. Ha nem történt volna ez az egész... Ha ez a rohadék Josh nem teszi azt amit tett... Akkor nem... Szerettem volna bele Damien-be. Ekkora egy balf*szt, amekkora én vagyok még nem hordott a világ a hátán. Egyszerűen fel sem fogtam, hogy mit tettem az elmúlt napokban. Át sem futott az agyamon, hogy Lys és Castiel mit csinálhatnak. Hogy Lysander mit érez. Egyszerűen csak...
Megfordultam, majd futni kezdtem. Lehajtott fejjel futottam. Elkezdett szakadni az eső. De nem érdekelt. Legalább az emberek nem látják, hogy sírok. Elemeltem a kezemet a szám elől. Az arcomat nem töröltem meg. Felesleges ugyanis az eső úgy is eláztatja az arcomat.
Egészen a házunkig futottam. Nyitva volt az ajtó. Beérve levettem magamról a szétázott gatyát és a szétázott pulcsit. Pólóban és bugyiban vagyok. De ki látna meg? Castiel már látott nem egyszer...
Felmentem a szobámba. A kezembe fogtam a törölközőm, majd a fürdő felé vettem az irányt. Résnyire nyitva volt, ezért bementem. Bezártam az ajtót, majd azonnal megszabadultam a ruháimtól. Beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a csapot, de nem figyeltem, hogy hogyan. Ugyanis én hülye a jéghideg vizet engedtem magamra. - ÁÁ! Ez hideg b*szod! - üvöltöttem. Megnyitottam a másik csapot, ami most már a meleg volt, majd elkezdtem magamra folyatni a vizet. Vagy fél óráig álltam a zuhany alatt. Mindvégig folyt rám a forró víz. Elgondolkodtam.
Mikor végeztem, magamra tekertem egy rövidebb törölközőt, és visszaindultam a szobámba. Kikaptam a fiókomból egy alsóneműt, majd magamra kaptam. Egy hosszabb pólót vettem fel rá, majd alóla kihúztam a törölközőt. Rádobtam a székemre, majd bevetődtem az ágyamba. A telefonomért akartam nyúlni, aztán eszembe jutott, hogy azt még Josh elvette, mikor Castiel....
- Basszus... - emeltem a fejemhez a kezemet. - Nincs telefonom és... WÁ! - üvöltöttem fel. Tényleg nincs telefonom. De, ha a telefonom Josh-nál volt, akkor a zsaruk... Lehet, hogy megtalálták nála, sőt! Biztos! És, ha lenyomozzák, hogy az enyém, akkor rohadt nagy bajban leszek... Én leszek az első számú gyanúsított!
Azonnal felálltam. Kimentem a szobámból.
- Castiel! Itthon vagy? - üvöltöttem, miközben a szobája elé álltam. Léptek közeledtek az ajtóhoz. Kinyílt.
- Na miva'? - dőlt nekí az ajtófélfájának.
- Csak... A-a.. t-telefonom nem került elő i-igaz? - Meg vagyok zavarodva. Bepánikoltam...
- De. Lysandernek nemrég lepasszolta egy fekete hajú csávó. Azt mondta neki, hogy valami közeli barátod. - vonta meg a vállát. Odaadta Lysandernek? Mégis mikor?
- És Lys hol van?
- Honnan tudjam?!
- Komolyan... A legjobb haverod, és nem tudod, hogy merre megy?
- Mi pasik nem olyanok vagyunk, mint ti. Nem osztunk meg egymással olyan dolgokat, mint a csajok.
- Ahh...
- Amúgy is.. Miért nem mész fel hozzájuk, ha ennyire érdekel?
- Én? Oda?
- Most mit izélsz... - Forgatta a szemeit.
- Jó. - mentem el onnan. Bementem a szobámba. Remélem nem mondott semmit Damien Lysandernek.
Felöltöztem, majd elindultam Lysanderhez. Mikor odaértem, becsöngettem. Az anyja nyitott ajtót. Azonnal beengedett.
- Michie. Lysandert keresed?
- I-igen. - Bólintottam.
- Fent van a szobájában. Ahogy hazajött, meg sem szólalt. Lehet, hogy veled beszél. - Mosolyodott el. Végigsimította a hátamat, majd bement a konyhába. Álltam ott egy helyben. Lysandernek annyira aranyos az anyukája. Intett, hogy menjek fel nyugodtan. Így is tettem. Felmentem. Bekopogtam.
- Ki az? - olyan komor a hangja.
- Michie. - Pár másodperccel később az ajtó már nyitva is állt. "Berántott" az ajtón, majd bezárta azt. Értelmetlenül néztem rá. Ő pedig dühösen. Tuti, hogy Damien mondott neki valamit...
- Lys.. Mi a baj? - ültem le az ágyára. - Nem válaszolt. Sóhajtva leült mellém.  
- Ki az a Damien? - kérdezte lágyan, de még is éreztem benne a dühöt.
- Egy barátom.
- Csak barátod? - hangsúlyozta ki a "csak" szót. Felém fordult.
- I-igen.... - lesütöttem a szemeimet.
- Ajánlom is. - Még mindig olyan a hangja. Érzem, hogy engem néz. Elpirultam.
- Lysander...
- Mi az?
- Ugye... Nem beszélt veled? - Lehet, hogy eléggé gyanússá válok így...
- Nem. Miért, kellett volna? - húzta fel a szemöldökét. BASSZUS! Összeráncoltam a szemöldökömet. A szemeimet jó erősen összeszorítottam. - Gyanús vagy Michie. - Állt fel. Kinyitottam a szememet. Ránéztem. A székében ült. Lehajtotta a fejét. - Michie.. Őszintén. Van közted és a között a srác között valami?
- Nincs. - vágtam rá a hazugságot. Elpirultam.
-  Michie! ŐSZINTÉN! - üvöltött. Banyek.. Most mi a francot tegyek?!
- Lysander... - néztem rá. Elkezdett könnyezni a szemem. - Damien és köztem... - Lehunytam a szemeimet és a könnyek egymás után folytak le az arcomról. - Basszus... - törölgettem a szemeimet a kezemmel. Nem bírom megtenni. Nem vagyok rá képes. Egyszerűen nem tehetem...
- Michie... - ült mellém. - Mi a baj, hogy így sírsz?
- Semmi érted?! - kaptam fel a fejemet. - Egyszerűen csak... - Hangom elcsuklott. Sírtam tovább.
- Beleszerettél igaz? - ismét olyan a hangja.
- N-nem... - megint elpirultam. A Francba! Tök elárulom magamat! Hogy lehetek ennyire béna?!
- Michie... - emelte a fejéhez a kezét. - Látom rajtad, hogy te szereted őt. - elemelte onnan. - Tessék. - nyomta a kezembe a telefonomat. - Fogd és menj innen.
- De...
- Menj! - Lehajtotta a fejét.
- Lysander... - még jobban sírni kezdtem. - Kérlek...
- MENJ EL! - üvöltötte. Így tettem. Lerohantam, majd kimentem a házból. Sírva rohantam az utcán. Hogy lehettem ekkora idióta?!
Hazaértem. Beérve a lakásba felmentem Castiel szobájába. Benyitottam.
- Mi az? - nézett értetlenül Cast rám. - Nem válaszoltam. A nyakába ugrottam zokogva, halkan azt mondva: Segíts...

38.Rész Megbánás 38.rész

     Lementem a konyhába. Lysander jött utánam, mint valami kiskutya. Kivettem a hűtőből valami kajának valót. Párizsit és tojást. Úgy döntöttünk, hogy azt eszünk.
Miután elkészítettük a reggelinket, visszamentünk a szobámba. Én a laptopomat a hasamra tettem. Evés közben játszottam. Lys pedig engem nézett.

Mikor végeztünk a reggelivel, lementem, hogy elmosogassak. Lysander segített. hiába mondtam neki, hogy boldogulok.
- Nem megyünk el valahová?
- M-most? - Miért akar, pont ma...
- Hát nem most azonnal gondoltam. De mondjuk délután.
- Okés. - Felmentünk a szobámba. Én felöltöztem. Lysander egyfolytában bámult... Ő szintén felöltözött.

Délután kettő van. Úgy döntöttünk, hogy lemegyünk Démonnal a parkba. Össze-vissza üldöztük, mert ránk nem hallgat úgy, mint Castielre. Miért is hallgatna?
Sok futkosás után elkaptuk. Ráakasztottam a nyakörvére a pórázt, majd elindultunk. Én vittem Démont. a másik kezemmel, pedig Lysander kezét fogtam. A parkba érve elengedtem. Mi pedig leültünk egy padra. Össze-vissza hempergett a fűben. Olyannyira aranyos volt, hogy már nevetséges.
Oldalra néztem. Castielt pillantottam meg, ahogyan egy barna bőrű, fekete hajú lánnyal sétál. Ez a lány... ASHLEY!

 ( ezzel a zenével szerintem jobb olvasni innentől kezdve C: )

https://www.youtube.com/watch?v=2GLe6hEC0zg 

- Lysander! Nézz oda!
- Mi a... - Felálltam. Oda sétáltam hozzájuk. - Michie... - Nem érdekelt Lysander..
Mikor odaértem, Castiel eléggé meglepődött. Ashley meg csak jókat vigyorgott.
- Mi a francot művelsz ezzel a szukával?!
- Na... Tudod kivel beszélsz kis anyám?
- Tudom... Egy buta kis ribanccal...
- Haha.. Röhög a vakbelem. - Elengedte Castiel karját. - Mutasd mit tudsz te RIBI! - Üvöltött.
- Egyszer már megvertelek... Nem volt elég? - Röhögtem.
- De azóta kiképeztem magam.
- Húha.. Akkor mutasd mit tudsz! - Höhh.. Rohadtul kiképezte magát mondhatom. A hajamat kezdte tépni. Én a gyomrába ütöttem egyet. Azonnal elengedte a hajamat. - Ennyire vagy csak képes?! - Tártam szét a karjaimat. Elkezdett felém jönni. - Gyere csak... - Motyogtam. Ahogy közelebb ért hozzám, bevertem neki. Nem is egyet. Kettőt. A földre rogyott. Én elégülten mosolyogtam rá. Meg akart rúgni, de elkaptam a lábát. Megrántottam, majd eldobtam. Lysander és Cast nem csináltak semmit. Furcsa... Csak összesúgnak folyamatosan a hátam mögött. Ashley-hez sétáltam. Belerúgtam a fejébe. Elájult.
Hátrafordultam. Lys ingatta a fejét. Castiel szintén.
- Nem vagy különb Josh-nál... - Sétált el mellettem Castiel. Lysander megállt mellettem. Nem vagyok nála különb... DEHOGYISNEM VAGYOK! Én nem bántok ok nélkül embereket... *ráébred* Banyek... Tényleg nem vagyok nála különb... 
- WÁÁÁ!! - Fogtam meg a fejemet. A földre rogytam. A szám elé kaptam a kezemet.  Mit művelek? Én nem vagyok ilyen.. Nem tett jót, hogy Josh-ék bezártak. Visszanyertem az akkori énemet... Ez így nem lesz jó. Az az énem Pszichopata volt. És annyit tettem, hogy ne legyek többé az. Mégis... Újra az vagyok...
Felálltam, majd futni kezdtem. Egy csendes helyet szeretnék, ahol elgondolkozhatok. Egy sikátorban lekuporodtam. Sírni kezdtem. - Én nem akarok újra ilyen lenni... Nem.. - zokogtam. Léptem közeledtek hozzám.
- Miért nem? - Ez...Felemeltem a fejemet.
- Damien... - Még jobban sírni kezdtem. Hirtelen magához ölelt. Csak sírtam a mellkasán. Lehet, hogy én tényleg nem Lysanderhez, hanem Damienhez tartozom? Elvégre Damien ugyanolyan pszichopata, mint én. Lysander pedig... Teljesen más, mint én. Nem tudom, mihez kezdjek.
- Michie... Nyugodj meg...
- N-nem tudok... - zokogtam.
- Miért? Mi bajod van a régi éneddel? Nekem pont, hogy az tetszik.
- Az lehet... De nekem rohadtul nem tetszik ez az oldalam. - Húzódtam el tőle. Elnéztem más irányba.
- Ha ez a rosszabbik oldalad, és nem tudod megszüntetni sem, akkor okkal vagy ilyen. - Okkal? Bár... Jó érzés volt Josh-t megölni... És Ashley-t is jó érzés volt eszméletlen állapotra verni.
- Damien... te ugye még nem tudod, hogy meghalt a bátyád?
- De tudom, hogy meghalt. Csak azt nem, hogy hogyan... - Elmerjem neki mondani? De mi van, ha nekem jön? Egy próbát megér... Meg amúgy is megérdemelném...
- Elmondjam, hogyan halt meg?
- Hmm? - Nyeltem egy nagyot.
- Én öltem meg... - Csak kikerekedett szemekkel rám nézett.
- Hogy m-mi? - Fogta meg a két vállamat. - Ezt ugye nem komolyan mondtad?!
- De... - Felkapott, majd a falhoz nyomott. Halkan felszisszentem. Nagyon dühös az arckifejezése. A vörös szemei szinte izzanak a sötétben.
- Damien... Sajnálom.. - Sütöttem le a szemeimet.
- Ha egy sajnálom elég lenne, nem kellenének rendőrök... - Felsóhajtottam. A fejem mellé ütött egyet. Kikerekedtek a szemeim. Minden joga meg van ahhoz, hogy megüssön. Elvégre megöltem a testvérét.
- Mégis... Hogy tehetted?! Mégis csak a testvérem volt! Nem érdekel, hogy hányszor bántott téged... - Megfogta a nyakamat. Kicsit megszorította a kezét. De még kaptam levegőt. Nehezen, de kaptam. Nem ellenkeztem.
Már alig kaptam levegőt, mikor hirtelen elengedett. Hátrált tőlem egy lépést. Én a földre rogytam. Megfogtam a nyakam. Köhögtem.
- Nem megy... Hogyan tudnálak megölni... - Hirtelen hozzám jött, majd megcsókolt. Meg fogom bánni ezt az egészet...

37.Rész Mi ez a sok probléma? II.

      Azonnal felültem az ágyamon. Le vagyok izzadva. De nem ez most a fő problémám. Ez a fiú... Annyira hasonlít Damienre... Ráadásul az is furcsa, hogy mielőtt ezt álmodtam, valaki volt bent a házban. Vagy azt tényleg csak hallucináltam?
Felálltam. A kezeim közé fogtam a telefonomat, hogy mennyi lehet az idő. Gondoltam, hogy még csak éjszaka lehet, mert csak a holdfény világít be az ablakomon. De hála az égnek szombat van. Gyorsan magamra kaptam egy melegítőt. Lementem a konyhába, majd a szekrényből kivettem egy poharat és acsap alá tartottam. Teletöltöttem hideg vízzel. azonnal inni kezdtem a hideg italt. Még mindig túl nagy a csend. Vajon még most sincsenek itthon?
Kiittam a poharat. Elöblögettem, majd a csepegtetőre raktam. Visszaindultam a szobámba, mikor a sötétben egy sötét alak előttem volt. Ijedtemben sikoltottam volna, csak befogta a számat. Ki a franc ez?!
- Maradj csendben... Nem akartalak megijeszteni. - Hangja lágy és kedves. Elvette a szám elől a kezét. Azonnal az arcát kezdtem vizslatni.
- Da-damien? Te meg mit keresel itt? - A szám is tátva maradt. Ilyen gyorsan meggyógyult volna?
- Igen. Talán baj? - Tárta szét nevetve a karjait. Erre nem tudom mit kellene reagálnom...Érzem, hogy ég az arcom.
- Damien... Ilyen hamar meggyógyultál? - Kérdeztem kipirulva. A fejemet is lehajtottam.
- Ha rólad van szó, mindig jól vagyok... - Elém lépett. Megfogta a két kezével az arcom, majd megcsókolt. Kikerekedtek a szemeim. Ellöktem magamtól.
- Kérlek.. Ne csináld már ezt. Menj el... - Lehajtottam a fejemet. Ez... Ez megcsalás.. Nem akarom ezt.
- Most komolyan elküldesz? - Hangja kissé ideges.
- I-igen...
- Hm. - Kiviharzott a házból. Lerogytam a földre. Zokogni kezdtem.
- Miért kell ezt csinálnia?! Miért? MIÉRT?! - A hajamat tépem. A könnyeim a padlón már szinte egy nagyobb tócsát alkotnak. Nem bírom...

Léptek közeledtek hozzám. Megemelt. 

- Michie, mi a baj? - Lys letörölt egy könnycseppet az arcomról. A nyaka köré fontam a karjaimat. Egyre csak zokogtam. Felvitt a szobámba. Lefektetett az ágyra. Mit keres itt az éjszaka közepén?

- Lysander? Te ilyenkor mit keresel itt? - Törölgettem a szemeimet. 

- Aggódtam érted. Castiel meg valami csajjal van...

- És ezért nem jön haza? 

- Látod...

- Mindegy... A lényeg, hogy itt vagy. - Szipogva elmosolyodtam. Magamra húztam a takarót. Lehunytam a szememet. Éreztem, hogy Lys lefekszik mellém. Átkarolta a derekamat. Most azért megnyugodtam. Damien nem tudom minek csinálja ezt... Jó. Tudom, hogy megmentett meg minden, csak hát... Azért nem kellene ezt tenni... Mert ő is jól tudja, hogy együtt vagyok Lysanderrel... És mégis ezt csinálja. Komolyan nem értem.. De inkább megpróbálok nem rá gondolni és elfelejteni ezt az egészet. De nem hiszem, hogy könnyen fog menni...

Reggel arra keltem, hogy Lysander piszkálja a frufrumat. Mosolyogva megfogtam a kezét. 

- Reggelt, te perverz majom. - Ásítottam el magamat.

- Jó reggelt, cica. - Fogta meg az arcom.Meg akart csókolni, de én inkább a mellkasához bújtam. Mélyen beszívtam az illatát. 

- Nem kell a puszim. Hüpp hüpp... - Röhögte el magát.

- Most nyem.. Pff.. - Elkezdtem én is nevetni. 

- Mi az, hogy nem? - Tolt el magától. - Na várjál csak! - Felém jött, de nem engedte rám magát. Le akarta venni rólam a pólómat. Ég az arcom. Ellöktem a kezét onnan.

- Mi a francot csinálsz?! - Nem válaszolt. Röhögött. Lelöktem magamról. 

- Hülye perverz állat... - Túrtam bele a hajamba.

- Vagy te. - húzta el a száját.

- Én? Nem én vetkőztetlek...

- Nem baj... - Elnevettem magamat. Ez tény Lysanderről.. Egy perverz állat. De nekem így jó. Jobb mint, ha egy nyálas kis b*zi lenne...

36.Rész Mi ez a sok probléma?!



Remeg a lábam és a kezem. Miután abbahagytam az éneklést, hatalmas tapsvihar tört ki, sikoltozásokkal kísérve. Végig csak én énekeltem. Lysander szintizett.
Mikor véget ért a koncert bementünk abba az öltöző szerűségbe.
- Na akkor együnk! - ülte körbe mindenki az asztalt. A Colát poharakba töltöttük, majd koccintottunk.
- Michie-re! - Mondta Lys.
- Michie-re! - ismételte meg mindenki rajtam kívül. Mikor megettük a Chipset és az innivaló is elfogyott, elkezdtük összepakolni a cuccainkat. Viktor hamarabb lelépett egy Csá-t nyögve.
A cuccainkkal a kezünkbe, hazaindultunk. Csak kullogtam Lysander mellett. Castiel a telefonját nyomkodta. Lysander szintén.
Mikor beértünk a házba, én azonnal felrohantam a szobámba. Azonnal bekapcsoltam a laptopomat. Egy csomóan levideóztak. Facebook-on vagy száz posztban ott van a banda. De ennek Castielék bizonyára örülnek. Lysander is bejött a szobámba.
- Már megint kockulsz? - Huppant le az ágyamra.
- Már nem... - kapcsoltam ki a gépemet. Befeküdtem az ágyamba. Lysander felállt.
- Hazamegyek jó?
- Oké.
- Holnap találkozunk. - puszilta meg a homlokomat. - Szia! - lépett ki az ajtómon. Kimentem a fürdőbe. Azonnal megszabadultam a ruháimtól, majd beálltam a zuhany alá. Mikor végeztem, magamra tekertem egy törölközőt. Visszamentem a szobámba és felvettem a pizsamámat. Lekapcsoltam a villanyt, majd a telefononat bújva befeküdtem az ágyba. Letettem az éjjeliszekrényemre a tmobilom, majd lehunytam a szemeimet. Elnyomott a tudatlanság.
Minden sötét. A házunkban vagyok. Üvöltözést hallottam magam mögűl. Castiel és Damien mögöttem verekedtek. Eltoltam őket egymástól. Damien hirtelen kirántott egy kést a zsebéből és megvágta a kezemet. Felnyögtem. Damien ellökött. Ismét egymásnak estek. Castiel hangosan felnyögött. Damien őrült vigyorral a képén nézte a vérző Castirlt. A nevét kiáltottam. Damien engem nézett az őrült vigyorával... Hirtelen felkapott, majd a falhoz nyomott. Még mindig úgy mosolygott. A pólómat a késével leszabdalta rólam. A nyakamtól a melleimig lehúzta a kését. Egy mélyebb sebet hagyott maga után. Éreztem, hogy szivárog a vér. De miért hagyom magam? Ekkor ellöktem magamtól. A kést rángatta ide-oda a kezében. Ravasz mosolyra húzta a száját. Megfogta a karomat és magához rántott. A kést eldobta. Szorosan magához ölelt. Elkezdte nyalni a nyakamat.
A szemeim azonnal kipattantak. Démon nyalogatta a nyakamat. A napfény szinte vakítóan bevilágít a szobámba.
- Démon takarodj le innen! - löktem le az ágyamról. Nyüsszögve kiment a nyitott szobám ajtaján. Miért van nyitva az ajtóm?!
Felkeltem az ágyamból. Kimentem a szobám elé. Sehol nem volt senki. Cast szobája is nyitva van... Anyuéké is. Mi a fene?
- Van itthon valaki rajtam kívül? - mentem le a földszintre. Nem volt ott sem senki... Mi történt? Hol vannak?
A kezembe fogtam a telefonom. Megkerestem a névjegyek közt Cast nevét. Megtaláltam, majd felhívtam. Nem vette fel. Anyut és aput us megpróbáltam, ám ugyan az volt az eredmény... Lysandert is felhívtam. Na ő felvette.
- Szia.
- Szia. Na mondjad.
- Figyi.. Nem tudsz valamit Castielről?
- Nem... Miért mi van?
- Az van, hogy nincs rajtam kívül senki itthon, pedig anyuék ma pihenősek...
- Fura...
- Nem jössz át? Tök félek egyedül..
- Most nem tudok...
- Mert?
- Túl sok a dolgom itthon...
- Aha... Na akkor mindegy. Szia! - letettem. Mi ez az egész?! Felmentem a szobámba. Felöltöztem rendes ruhába. Bementem a nappaliba, majd tévézni kezdtem. Majdnem bealudtam az unalomba, mikor zörgést hallottam meg a szobám felől. Biztos, hogy nem megyek fel megnézni... Inkább bezártam a nappali ajtaját és bebújtam egy pokróc alá a kanapén. Léptek közeledtek a szoba felé. Az ajtó előtt megállt. Be akart jönni, de mivel bezártam az ajtót nem ment ennek a valakinek. Elkezdte rúgni vagy ütni az ajtót. Azt hittem menten összesz@rom magam ijedtemben... Kis idő után abbahagyta. Az ajtóhoz mentem. Remegő kézzel a kilincshez nyúltam. Gyorsan kinyitottam az ajtót. Körbenéztem, de nem volt Sehol senki... Hallucináltam? Mi van?!
Ám valaki hátulról befogta a számat. Visszaráncigált a szobába. Ellöktem magamtól. Megfordultam, hogy lássam ki az, de nem volt senki előttem. Magam mögé néztem, de ott sem volt senki... MI A FENE EZ AZ EGÉSZ?! Kezdem elveszíteni a fejem.. Felmentem a szobámba. Befeküdtem az ágyamba. Magamra húztam a takarót. Hamar elnyomott a tudatlanság. Álmomban egy lépcsőház tetőn voltam. Zuhogott az eső. Egy fekete hajú férfi állt a zuhogó esőben. Én is kimentem az esőbe. Rám pillantott. Csak néztük egymást...