35.Rész A koncert

REKLÁM: Kedves olvasók! Belelezdtem egy új blogba.
Egy fiú szemszögéből van az egész. Előre is jó olvasást kívánok!
Link:
http://komikoblog.blogspot.hu/?m=1


Csak bámultam, ahogyan Josh elvérzik. Mosolygott rám. Jó érzés volt megölni. De... Én nem vagyok ilyen.. Hogy tehettem ezt meg?! Ez nem én vagyok... Nem ismerek magamra. Teljesen más lettem.
Lehunyta a szemeit. A fegyveremet az egyik kezébe nyomtam. A rendőrök szirénázására lettem figyelmes. Azonnal sarkonpördültem, majd rohanni kezdtem. A hátsókijáraton mentem ki. Csak futok, amerre látok. Fogalmam sincs, hogy merre kellene menni, hogy hazajussak... Eltévedtem. Ezt a részét a városnak egyáltalán nem ismerem. Életemben nem jártam még itt. Félek... Mi van, ha nem jutok soha haza?
Miközben futottam, egy ismerős hangot hallottam meg, ahogyan a nevemet kiáltja. Azonnal megálltam, majd hátrafordultam. Rohanni kezdtem feléjük.
- Ááá! - Sikoltottam, miközben Lys nyakába ugrottam. Nevetve átkarolt. Kicsivel később letett.
- Hiányoztál Michie. De nagyon... - Súgta a fülembe. Beletúrva a hajamba, szorosan magához ölelt. Lehunytam a szememet.
Mikor elengedett, Cast szinte azonnal magához rántott.
- Ha megtudom, hogy ki az aki elrabolt... Megölöm!
- Öhm.. Castiel... - Húzódtam el tőle. - Már megtettem.
- Mi? - Fogta meg a vállamat, és értetlenül rám meredt. Hát igen... Embert öltem. Ki sem néztem volna magamból.
- Jól hallottad.. - Hajtottam le a fejemet.
- És... Ki volt az?
- Az exem Josh... - Egy ideig értetlen fejjel nézett rám, mintha azt mondaná Ki?! De kis idő után rájött, hogy kiről van szó.
- Szerintem menjünk haza. - Szólalt meg Lys.
- Egyet értek! - Ragadta meg a karomat Castiel. Elkezdett magával húzni. Egészen hazáig így mentünk.
    Mikor hazaértünk, üres volt a ház. Mármint nem volt otthon senki. Mind a hárman bementünk a nappaliba.
- Figyeljetek. Elég sokáig be voltam zárva. És hát le vagyok izzadva... Szóval, ha megbocsátotok, elmegyek fürdeni. - Indultam ki a nappali ajtaján. Beléptem a fürdőbe és szinte azonnal megszabadultam a ruháimtól. Beálltam a zuhany alá. Elgondolkodtam a történteken. Eszembe jutott Damien. Elém vetette magát, hogy megmentsen. Nem semmi. És még csak meg sem tudom hálálni, mert ha a kórházba mennék meglátogatni, kissé feltűnő lenne. Azt sem tudom, hogy él-e egyáltalán... Mi van, ha már nem?
Sírni kezdtem a zuhany alatt. Csak folyt rám a víz. Az arcomon eggyé olvadt a könnyeimmel.
Elzártam szipogva a csapot. Magamra tekertem egy törölközőt. A tükörről letöröltem a kezemmel a párát, majd megnéztem, hogy mennyire látszik rajtam, hogy sírtam. A szemeim feldagadtak. Megmostam hideg vízzel az arcomat, majd bementem a szobámba. A fiókomból kikaptam egy alsóneműt, majd magamra kaptam. Egy hosszabb itthoni pólót vettem fel, majd bevetődtem az ágyamba. Szétterpeszkedtem. Annyira hiányzott már ez. Hiányzott az itthoni illat. Az ágyam puhasága. Szóval minden hiányzott.
Kopogtatott valaki az ajtómon.
- Gyere! - Ültem fel az ágyon. Az ajtó már ki is nyílt.
- Nem jössz le? - Nézett rám Lys. Becsukta maga után az ajtót, majd leült mellém.
- Most nem...
- Mi a baj?
- Semmi.
- Valami van. Látom rajtad. - Vigyorodott el.
- Mondom, hogy semmi bajom nincs. - Hangosítottam egy kicsit a hangomon. Hirtelen ellökött. Rám mászott. Nem engedte rám magát. A kezeivel megtámasztotta magát. A kezeimet lefogta. Szószerint letepert. Értetlenül néztem rá.
- Mit csiná... - Nem tudtam befejezni, mert az ajkait az enyémre tapasztotta.
- Szerinted? - Az a perverz vigyora...
- Meg ne próbáld! - Nevetve próbáltam kiszabadulni a kezei fogságából. Nem ment. Túl erős. Elkezdett össze-vissza csikizni.
- Ne! - Sikoltottam. Már könnyeztem a nevetéstől. - Ne! Fáj a hasam! - De csak nem hagyta abba. Csikizett tovább... - Rádpisilek, ha nem hagyod abba! - megfordultam, leesve az ágyamról. Végre... Nagyokat lihegve fogtam a hasamat. Lysander csak röhögve engem nézett.
- Te akkora egy hülye vagy. - Röhögött.
- Te meg egy perverz állat vagy... - Húztam el a számat. Kis idő után felkeltem a földről.
- Ma itt alszol?
- Ha akarod cica, akkor igen.
- Ok. Neked hála mindgyárt bepisilek, szóval... - Kiindultam a fürdőbe. Épp léptem ki az ajtón, mikor egy kar visszahúzott.
- Be fogok pisilni, ha nem engedsz ki...
- Nembaj. - vonta meg a vállát. Közel hajolt hozzám. A homlokunk összeért. Az ajkaink is már majdnem. Lehunytam a szememet és vártam, hogy Lysander megcsókoljon. Ám csók.helyett a nevetését hallottam meg. Kinyitottam a szememet.
- Mi olyan vicces? - hangom nyugodt.
- Olyan cuki vagy, amikor várod, hogy megcsókoljalak... - Csipkedte az arcomat, mint valami vénasszony.
- Hmm... De a csók unkkal mi lesz? - háborodtam fel. A kezeimet karba tettem. Lysander közelebb lépett hozzám. A fejét kicsit oldalra billentette, majd a két kezével megfogta az arcomat és megcsókolt. Gyengéden beszívta az alsó ajkaimat. A nyelvét a nyelvem hegyéhez érintette.
Mikor már nem csókolóztunk, Lys megint nevetni kezdett.
- Már nem kell pisilned?
- De. Megyek is. - Kimentem a fürdőbe. Mikor végeztem és megmostam a kezeimet is, visszamentem a szobámba. Lysander kezében egy telefon volt. Az én telefonom.
- Add ide. - ültem le mellé. Hangom komoly.
- Vedd el, ha tudod! - Nevetett.
- Hat jó! - Abban a pillanatban rámásztam és próbáltam kivenni a telefonomat a kezéből. Berakta a hátsó farzsebébe. Odanyúltam.
- Ha te is fogdosol, akkor én is. - megfogta a melleimet. Érzem, higy az arcom ég. Viszont a telefont kiszedtem. Elengedte a melleimet.
- Ezt mégegyszer meg ne próbáld... - Parancsoltam kipirulva. Válasz gyanánt felnevetett. Felálltam, ám ő magára rántott.
Ismét elpirultam. Nevetve magához ölelt. Az állát a fejem búbjára tette.
- Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? - röhögött hátamat simogatva. Nem válaszoltam. Mosolyogva hozzá bújtam. Már nagyon hiányzott ez a perverz majom.
- Tényleg, Lys! Hány napig tüntem el?
- Egy hétig... - ennyi idejig? Sokkal kevesebbnek tünt.

Eljött az este. A gépem elött ültünk Lysanderrel.  Esküvöi bakikat néztünk. Egyfolytában azt hajtogattam, hogy Te is ezt fogod csinálni! Csak nevetett rajtam. A szemeink is könnybe lábadtak a sok nevetéstöl.
Mikor meguntuk, kikapcsoltam a laptopomat. Kivettem egy hosszab pólót a szekrényemből, majd magamra kaptam. Átmentem Castielhez, és kértem tőle egy pólót Lysandernek. Egy törölközőt is csortam Casttól, majd visszamentem a szobámba. Lysander kezékezébe nyomtam a cuccokat, azt mondva, Nesze! Ki is ment a fürdőbe. Én bevetődtem az ágyamba. A kezembe fogtam a telefonomat. Elkezdtem játszani rajta. Annyira elmerültem benne, hogy észre sem vettem, hogy Lysander bejött. A fejem búbját megpuszilta. Letettem a telefonomat. Lys ,agára kapta azt a pólót, amit Castiel adott. Befeküdt mellém. Lekapcsoltam a villanyt. Lysanderhez bújtam. A derekamat átkarolva ránkhúzta a takarót. Kicsit elnyomott a tudatlanság. Valamire megébredtem. Korom sötét van. Az orrom hegyét sem látom... Csak hallom, ahogyan Lysander szuszog mellettem. Néztem egy idejig, majd visszaaludtam.
Reggel arra keltem, hogy Lysander nem volt mellettem. Felültem, majd az éjjeliszekrényemre pillantottam. Egy zöld centli volt ráragasztva a telefonomra. Azonnaal a kezeim közé fogtam és olvasni kezdtem.

Michie! 

Elmentünk hozzánk Castiellel, mert próbálnunk kell. Arra 

kérlek, hogy énekeld át párszor azt a dalt, amit régen te és én

énekeltünk a bandában. 

 Ui: 17:45-re gyere át hozzánk! 

                                   Lys

Mit terveznek vajon? Mimdegy... Bizonyára majd elmondják. 

Lysander kérésére áténekeltem a dalt. Annyiszor, hogy kívűlről tudjam. Fél négykor végeztem. Ezért készülődni kezdtem. Mikor felöltöztem és megcsináltam a hajamat, dobtam magamra egy kis sminket is. Negyed hatkor végeztem. Felvettem a dzsekim és a cipőmet. A hátamra kaptam a gitáromat, majd kiléptem a ház ajtaján, bezárva azt. Mikor Lys házához értem, bekopogtam. Cast nyitott ajtót. Felmentünk Lysander szobájába. Letettem a gitáromat, Castielé mellé.

- Na meséljetek! Miért kell ez az egész?

- Egyértelmű nem? Koncertünk lesz. - nevetett Cast.

- A dalt azért kellett átismételnem, mert... - Forgattam a kezemet.

- Mert te fogsz énekelni... Lysander is fog, de nem annyit. És én meg te fogunk gitározni.

- És dobolni ki fog? Csak azt ne mond, hogy Viktor... 

- De ő... - Gúnyosan felnevettem. - Na de mindegy... Próbáljunk! 

El is próbáltuk. Viktor, majd csak a helyszínen lesz ott. A koncert helyszínére mentünk. Már most vannak úgy százan... És folyamatosan csak jönnek és jönnek... Ennyi ember előtt, nem biztoy menni fog.

Bementünk egy öltözőre hasonlító helyiségbe. Chips és kóla volt kipakolva egy asztalra. Nemsokkal később Viktor is megjött. 

Eljött a fellépés időpontja. Nagyokat sóhajtva magamra kaptam a gitármat és kimentem Castiel mögött. Ahogy kiléptünk, elkezdtek sikoltozni. Cast és én behangoltuk a gitárjainkat. A szívem a torkomban dobogott. De elkezdtük. Viktorbelkezdett dobolni. 

Do what you, what you want 
If you have a dream for better 
Do what you, what you want 
'til you don’t want it anymore (remember who you really are) 

Do what you, what you want 
Your world’s closing in on you now (it isn’t over) 
Stand and face the unknown (got to remember who you really are) 

Every heart in my hands 
Like a pale reflection 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 
We can break through 

Do what you, what you want 
You don’t have to lay your life down (it isn’t over) 
Do what you, what you want 
‘til you find what you’re looking for (got to remember who you really are) 

But every hour slipping by 
Screams that I have failed you 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

There’s still time 
Close your eyes 
Only love will guide you home 
Tear down the world and free your soul 
‘Til we crash 
We’re forever spiraling 
Down, down, down, down 

Hello, hello 
It’s only me infecting everything you love 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to learn forgiveness 

Hello, hello, remember me? 
I’m everything you can’t control 
Somewhere beyond the pain 
There must be a way to believe 
We can break through 

Remember who you really are 
Do what you, what you want

                                                   (Evanescence- What you want)

(Michie [bocsi a lány hajáért...])

(Castiel)

(Lysander)

34.Rész Memenekültem! Vagy mégse?

Lehunytam a szemeimet. Már majdnem elnyomott a tudatlanság.
- Michie.. - Felemeltem a mellkasáról a fejem.
- Mi az?
- Ugye tudod, hogy ez nem helyes amit csinálunk? - Leszálltam róla.
- Most meg...
- Neked ott van Lysander... Ne dobd miattam...
- Mmmm.. - Elfordítlottam más irányba a fejemet. Igaza van. Hiszen nekem itt van Lys.. Nem dobhatom csak úgy Damien miatt.. Én Lyshez tartozom. Hiányzik is.. Damien pedig csak elterelte a gondolataimat, erről az egészről, ezért zavaraodtam úgy össze...

Felálltam. A fejemet lehajtva, leguggoltam. A térdemre hajtottam a fejemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy Lysander jól van-e és, hogy mit csinál.
Hangosan sírni kezdtem. A fogaimat jó erősen összeszorítottam. A kézfejeimmel belemarkoltam jó erősen a hajamba. Hirtelen két kar magához ölelt. Egyre jobban csak sírtam. Nem akart abbamaradni a sírásom.
A kezeimet kiszedte a hajamból. Az arcomat felemelte. Pontosan a vörös szemébe néztem. Épp beszédre nyitotta a száját, mikor Josh benyitott.
- Damien... Gyere csak velem... - Hangja halk és gyanakvó. Damien szinte azonnal kint volt Josh-al a szobából. Kintről üvöltözést lehetett hallani. Veszekszenek...
Kicsit később már nevetve lövőldöztek.. Ismét egy sikojt, majd egy lövést lehetett hallani. Josh bejött.
- Na most mutasd, hogy mit tudsz cica! - Megfogta a karom, majd elkezdett magával cibálni. Pár méterrel később ledobott a földre. Ahogy földetértem, reccsent egyet a vállam. Nagyot nyögve felültem. Damien és Josh is fegyvert szegeztek rám... Josh a lábával ellökött. Egyenesen a fejemre célzott. Hátrahúzta a kallantyút. Damien hirtelen ellökte.
- Minek kell ezt csinálnod?! Nincs értelme tovább itt tartani!
- Nincs? Szerintem annak nincs értelme, hogy - Damienhez lépett. - fölöslegesen jártatod a pofádat! - Leütötte Josh Damient... Hozzám lépett. Elkezdtem hátrafele kúszni. Felálltam, majd futni kezdtem. Pisztoly lövést hallottam meg magam mögül. Majdnem eltalált... Pár centi kellett volna. Hirtelen Josh utolért. Elkapta a nyakamat. A karját köré fonta. Leütött...
Megint le vagyok kötözve... A szám nincs beragasztva. Viszont nem látok semmit. Bizonyára a szemem is be van kötve. A fejemet ide-oda mozgattam. Fáj a tarkóm. Szerencsémre lecsúszott a szememről a kötés. Körbenéztem. Damien ült mellettem. Kicsit előrehajoltam, hogy lássam eszméleténél van-e. Le volt hajtva a feje. Nagyokat sóhajtozott.
- Damien.. - Hangom halk. Felkapta a fejét. Felállt, majd elém lépett. Aggódóan rám nézett.
- Michie. Igérem kiszöktetlek. Csak várj addig még egy kicsit.. - Tette vissza rám a szemkötőt. Hallottam ahogyan kiment. Lehajtottam a fejemet. Meg akar menteni?
Elnyomott a tudatlanság. Arra keltem fel, hogy nagyon megfájdult a jobb kézfejem. Éreztem, hogy valami végigfolyik rajta. Csíp és zsibbad. Bizonyára a szoros kötéstől vérezni kezdett a kezem. Pisztoly lövéseket hallottam. Kinyílt az ajtó. Valaki elém rohant. A kötelek eltűntek rólam. Két kar felemelt, majd vinni kezdett. A szél megcsapta az arcom. A levegő friss volt. És még az esőt is éreztem. Ezek szerint kint vagyok. A szemkötőt leszedte. Letett.
- Damien...
- Megnondtam, hogy kiszöktetlek nem? - nevetett. Csak elmosolyodtam rajta. Elindultunk. Esőben sétáltunk. Egy motelhez értünk.
- Minek jöttünk ide? - Néztem rá értetlenül.
- Mivel nincs kedvem esőben és sötétben kovályogni, és gondolom neked sem, ezért úgy döntöttem, hogy itt megszállhatnánk éjjelre.
Damien kivette a szobát. A második szinten van. A szobába két ágy van. Az egyikre vetődtem. Damien a fürdőben volt. Engem hirtelen elkapott a síró görcs. Damien elém lépett.
- Mi a baj? - Fogta meg az arcom.
- Semmi. - Szipogtam.
- Biztos?
- Igen.
- Nem úgy látszik. - Nevette el magát.
- Ki nem sz*rja le, hogy mi minek látszik?! - Üvöltöttem. Meglepődve lehajtotta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott, miközben engem nézett a vörös szemeivel.
- Mi olyan rohadt vicces?!
- Tetszik, hogy ilyen forrófejű vagy.. - Vigyorodott el mégjobban. Ledobta magát a kanapéra és engem nézett.
- Ne nézz már rám.
- Miért? - Nevetett.
- Mert ne. - Mosolyogtam, miközben felálltam. Hirtelen mellém állt, majd megfogta a kezemet. Elrántottam.
- Mégis mit művelsz?!
- Szerinted? - Mosolygott. Komolyan.. Úgy kezel, mint valami kis k*rvát aki alig várja, hogy az ágyba menjünk.
Csak értetlenül néztem rá, miközben ő csak mosolygott. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Kiment. Kinéztem az ajtón. Vigyorogva beszélt a mobilba. Hallgatózni kezdtem.
- Igen, itt van velem. - Egy kisebb szünet után folytatta. - Azt próbáld meg! - Üvöltötte, majd letette. Épp visszaakartam menni, mikor észrevett.
- Inkább meg se szólalj! - Emelte az egyik kezét a fejéhez. Csak értetlenül néztem rá. Ő a szája elé tartotta a kezét és más irányba nézett. Annyira érdekel, hogy ki volt az a telefonban. De, ha megkérdezem tuti, hogy idegbeteg lesz...
- Damien... - szóltam félve.
- Mi az?
- Ki volt az a telefonban? - Ijesztően rám nézett.
- Ha nem tudsz mást kérdezni inkább kussolj!! - Örjöngött.
- HÉ! Tudjad ám hány kiló vagy! Velem te így nem beszélsz!
- Miért mi vagy te királynő? - Flegmán arrébb lökött, majd kiment. Höhh.. Hulladék..
Később Josh jött be az ajtón. Egy fegyvert szegezett rám.
- Ne! - Üvöltötte Damien. Josh háta mögül dobott egy fegyvert. Elkaptam, majd szinte azonnal Josh-ra szegeztem.
- Gyerünk cica! Ölj csak meg! Majd Damien bosszút áll!
- Nem öllek meg, ha eltakarodsz innen. - Vigyorodtam el gonoszan.
- Téveszmében élsz! Ugyanis Damien hívott ide.
- Mi?! - Elejtettem a fegyvert. Josh háttahúzta a kallantyút a fegyverén. Lehunytam a szemeimet. Hallottam a hangot. De akkor.. Ugye nem?!
- NE! - melléguggoltam. A karjaim közé fogtam. Zokogtam. A sebére szorítottam a kezemmel a kezét.
- Michie... - Hangja halk és rekedt.
- Shh! Nem kell semmit mondanod Damien.
- Dehogy.. Nem. Öld... meg... Josh-t.
- Meggyógyulsz. - Váltottam témát.
- Te is tudod, hogy nem így lesz... - Vigyorogva megfogta az arcomat.
- De meggyógyulsz... - A kezeim közé fogtam Damien telefonját, majd tárcsáztam a mentőket.

Mikor kiérkeztek elvitték Damient. Megvártam amíg elmentek a mentősök, majd Josh keresésére indultam. Megölöm...
A fegyvert előre tartva járkáltam a lépcsőn. A fölfszinten megláttam. Mivel észrevett, futni kezdett.
- Állj meg te hulladék! - Elkezdtem utána rohanni. Utolértem. Ellöktem.
- Miért tetted?! - Zokogtam a fegyvert rá szegezve.
- Azért, hogy érezd milyen elveszíteni valakit.
- De ő az öcséd! Képes lennél megölni?
- Nekem aztán mindegy... - Hátrahúztam a fegyveren a kallantyút.
- Ölj csak meg... Elvégre egy szörnyeteggé váltam. Nincs értelme tovább élnem.
- Nem. - Engedtem le a fegyvert. - Ennyiben azért különbözök tőled. Nem ölök meg senkit hidegvérrel.
- Hmm.. Igaz. - A fegyveréhez nyúlt. Le akart lőni, ám én gyorsabb voltam. Meghuztam a ravaszt.

33.Rész Szerelem és félelem

Szóval nem kell féljek semmitől. De azért... Josh-ban nem bízom meg. Damien... Damien pedig teljesen elvesztette a fejét miattam. Annyira félek.. Lysander és Castiel remélem megtalálnak valaha is, mert... Nem akarok itt meghalni lekötözve...
Teljesen le vagyok gyengülve... Szomjas vagyok.. Éhes vagyok.. Szédülök. Meddig kell még ezt bírnom.. Mióta lehetek vajon bezárva? Két napja? Vagy még csak egy napja? Még azt sem tudom, hogy nappal van vagy éjszaka. Nem tudom, hogy milyen nap van... Félek... Mindenkitől.. Ezentúl senkiben nem tudok megbízni, úgy mint régen. Mi lesz velem? Egyszer ki kell szöknöm.. Nincs rá nagy esély, hogy Castiel és Lysander megtalálnak..

Az ajtó ismét kinyílt előttem. Nem kaptam fel rá a fejemet. Ugyanúgy lehajtva hagytam. Josh megemelte az államat, így a szemébe néztem.
- Miért sírsz? - Húzta fel a szemöldökét. Tényleg sírnék? Észre sem vettem.. Elengedte az államat, majd leült mellém. Nemsokkal később Damien is bejött az ajtón, egy kisebb szatyorral a kezében. Szintén leült mellém, csak ő a jobb oldalamra. Elkezdett kipakolni belőle. Kaja volt benne. Meg egy-két flakon üdítő. Persze azonnal felkaptam rá a fejemet. Josh kioldotta rólam a kötéseket.
- Tessék! - nyomott Damien a kezembe egy nagy csokis kalácsot. Azonnal nekiestem. Pár perc múlva már el is tűnt. Most egy egész flakon Coca Cola-t nyomott a kezembe. Szintén azonnal elkezdtem inni. Mivel szénsavas volt és gyorsan is ittam, bekönnyeztem tőle, de nemérdekelt ittam tovább. Teljesen kiittam a műanyag flakont. Hogy őszinte legyek, jól esett. Most már nem szédültem, és nem voltam legyengülve. Én hol Josh-t, hol pedig Damient néztem. Mindkettőjüknek le volt hajtva a fejük. Damien hirtelen felkapta, majd rám nézett. Nagy mosolyra húzta a száját.
- Mi az? - Nevettem én is.
- Tiszta csoki a képed.. Pfff. - Röhögött.
- Jól van naa.. - Töröltem le az arcomat az egyik kezemmel. Miután sikerült leszednem a csokit, Damien már nem nevetett, csak simán engem nézett. Josh hirtelen felállt, majd kiment. Damien felemelt a székből, majd leült velem egy kanapéra. Az ölébe ültetett. Te jó ég... Elvörösödtem.
- Már megint min pirultál így ki? - Röhögött.
- Hát.. Kicsit zavarba ejtő amit csinálsz... - Hangsúlyoztam ki a "kicsit" szót.
- Miért? - Húzta vigyorra a száját.
- Mert...
- Milyen jó okod van mit ne mondjak! - Csodálkozott.
- Jól van naa.. Csak ennyire futotta. - Nevettem el magamat. Leemelt magáról, majd maga mellé ültetett. A vörös szemeit néztem. Ő is a szemeimbe nézett. Megfogta az arcom, majd megcsókolt. Ismét kikerekedtek a szemeim, de kis hezitálás után lehunytam.. Tudom.. Nem jó ötlet ezt csinálni, de nem akarom, hogy Damien is olyan legyen, mint Josh.. Tényleg.. Josh azt mondta, hogy ne törjem össze Damien szívét, mint ahogy neki tettem.. Hát.. Igen kicsit durván dobtam.. Mert egyrészt féltem tőle, másrészt, meg állandóan le akart velem feküdni, amit persze soha sem hagytam. Egyszer Josh-al felmentünk egy szobába a régi bandájának a "bázisára". Iszogattunk. Akkor ott aludtam nála. Egyfolytában azzal rágott, hogy feküdjünk le... Én persze mindig nemet mondtam. Egyrészt, mert alig töltöttem be akkor a 15-öt, másrészt, mert nem ismertem annyira, hogy ez megtörténjen.

Csak néztem Damienre. Ő szintén nézett rám. Hirtelen nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét.
- Mi a baj? - Néztem rá értetlenül.
- Csak.. Nem kéne ezt csinálnom.. Neked ott van Lysander..
- Damien.. Nincs semmi..
- Dehogynincs! - Kezdett el zokogni.
- De hát.. - Én is elkezdtem sírni. - B*sszameg.. - Haraptam be az ajkaimat. A szemeimet is lehunytam - B*SSZAMEG! - ismételtem meg hangosabban. A kezeimmel a hajamba túrtam. Damien elhúzta onnan a kezeimet, majd mélyen a szemeimbe nézett. Az arcát könnyek áztatták.
- Ennyire még senkit sem sze-...szerettem.. - Fordította el a fejét. De.. Én Lysandert szeretem.. De, ha Damient visszautasítom, akkor belőle is az válik, mint amilyen Josh.. Mégis.. Mihez kezdjek? Teljesen összezavarodtam.. Lehet, hogy Lysanderrel szakítanom kell? De én nem akarom! Lehet, hogy nem kellett volna dobnom Josh-t? Akkor most nem lennék itt... Félek, ha Lysanderék megmentenek és megölik őket? Főleg, hogy Castiel Billt is majdnem megölte amikor engem majdnem megölt. Nem is akarnám, hogy megmentsenek? Jobban magamba kell, hogy nézzek..

Csak bámultam más irányba a könnyes szemeimmel. Damien, pedig engem nézett elkeseredve. Megfogta a kezeimet és az övéi közé fogta. Azonnal ránéztem. Rám pillantott. A szemembe nézett. Én teljesen megnyugodtam. Odahajoltam hozzá, majd a melkasára fektettem a fejemet. Elengedte a kezeimet. Átölelt. Én egyre csak zokogtam a karjai közt... A fejemet simogatva, nagy levegőket vett. Pár perccel később abbamaradt a sírásom. Lehunytam a szememet. Beszívtam mélyen az illatát. Elaludtam. Tényleg beleszerettem volna? Ha igen, akkor mihez kéne kezdenem? Nem állhatok csak úgy Lysander elé, hogy Csá! Mást szeretek.. Úgyhogy ennyi.. Kicsit se lenne köcsögség.. Ááá..
Mikor felkeltem, már nem ültünk, hanem feküdtünk. Damien velem szemben volt. Átkarolta a derekamat. A másik keze a szája előtt volt. Horkolt... Én elmosolyodtam rajta. Most vettem észre, hogy mekkora szempillái vannak. Elmerülve azt bámultam. Közelebb kucorodtam hozzá. Ismét a mellkasára fektettem a fejemet. Hallottam, ahogyan levegőt vett. Ahogyan az erős szíve dobogott. Jó volt hallgatni. Egy kicsit rajtamaradtam, majd feláltam. Ő horkolva a nyaka mögé hajtotta a karjait. Ráálltam az ágyra, majd rádőltem. A földetérésemtől Damien nagyot nyögve átölelt. Én mosolyogva hozzábújtam. Tényleg beleszerettem... Idióta vagyok..