Egészen addig magam elé meredtem nyöszörögve, - mert iszonyatos fájdalom nyilallt percről-percre a hasamba - míg fel nem kelt a nap. Az ablakra néztem. Nyögésekkel kísérve felálltam és oda sétáltam. Bámultam a kocsikat, és az elhaladó embereket. Csak bámulok komoran az emberekre. El sem hiszem, hogy megint ide jutottam. Azt hittem a Bill-es eset után, hogy soha többé nem találkozom majd ilyen nyomorultakkal. Erre van még egy ember akiben még meg is bíztam és majdnem sírba juttatott. Még bele is szerettem a legelején egy szörnyetegbe. Fogalmam sincs, hogy kiben is bízzak meg. Az egyetlen embert is elvesztettem aki minden volt számomra.
Egy ápoló nő jött be egy kisebb tálcával a kezében. Letette a mellettem lévő szekrényre. Azonnal észrevette a sebemet és kicserélte rajta a kötést. Felültem és magam elé meredtem. A nő leült az ágy végébe, így szembe kerültem vele. Ránéztem.
- Hogy érzi magát?
- Nem épp a legjobban. - halványan elmosolyodtam. Oldalra pillantottam és az ablakot bámultam. A kórházzal szemben van egy kisebb játszótér, ami miatt gyerek visongást lehetett hallani. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta.
- Hogy érzi magát?
- Nem épp a legjobban. - halványan elmosolyodtam. Oldalra pillantottam és az ablakot bámultam. A kórházzal szemben van egy kisebb játszótér, ami miatt gyerek visongást lehetett hallani. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta.
Az ápoló nő kiment. Ismét magamra maradtam. Ki akarok végre menni innen. Mindig van valaki aki ide juttat... A múlt kori alkalommal mikor hazajöttem Lysander megcsókolt. Azt a napot sosem fogom elfeledni. Bár nem is áll szándékomban elfelejteni egy ilyen napot. Ugyancsak nem szeretném Lysandert elveszíteni. Nélküle unalmas és hiányos az életem. Régóta ismerjük egymást de csak három hónapig voltunk együtt. És magamnak és a hülyeségemnek köszönhetem mindezt. Fáj a múlt és elakarom feledni... Ha így menne akkor már a gyerek korom is elfelejtettem volna. Sosem fogom megérteni, hogy miért pont velem történnek ilyen dolgok. Remélem pár nap és kimehetek innen..
Egy kocsi hangját hallottam, ahogyan a parkolóba áll. Az ajtó felé fordítottam a fejemet, ami pont ki is nyílt. Anyu és Castiel álltak ott.
- Jól vagy?! - rohant hozzám anyu. Elmosolyodtam és bólintottam. Castielre néztem. Engem nézett és elvigyorodott, majd kezeit karba tette. Felültem és felváltva hol a anyura, hol pedig Castielre néztem.
- Mondjátok légyszi, hogy hazamehetek...
- Az orvos azt mondta, hogy már semmi komolyabb bajod nincs ezért hazajöhetsz. - ezt meghallva elvigyorodtam mint valami kisgyerek. Felpattantam az ágyról és anyuhoz siettem. Egy kisebb szatyrot nyújtott felém. Elvettem és belenéztem. Egy-két ruhám volt benne. Elfordultam és magamra kapkodtam őket. Visszafordultam és a anyura mosolyogtam. Castiel hátára ugrottam és úgy sétáltunk hazáig. Bizonyára csak elhozatták magukat a kocsival, ezért nem azzal jöttünk haza.
- Jól vagy?! - rohant hozzám anyu. Elmosolyodtam és bólintottam. Castielre néztem. Engem nézett és elvigyorodott, majd kezeit karba tette. Felültem és felváltva hol a anyura, hol pedig Castielre néztem.
- Mondjátok légyszi, hogy hazamehetek...
- Az orvos azt mondta, hogy már semmi komolyabb bajod nincs ezért hazajöhetsz. - ezt meghallva elvigyorodtam mint valami kisgyerek. Felpattantam az ágyról és anyuhoz siettem. Egy kisebb szatyrot nyújtott felém. Elvettem és belenéztem. Egy-két ruhám volt benne. Elfordultam és magamra kapkodtam őket. Visszafordultam és a anyura mosolyogtam. Castiel hátára ugrottam és úgy sétáltunk hazáig. Bizonyára csak elhozatták magukat a kocsival, ezért nem azzal jöttünk haza.
Castiel felcipelt a szobámba és az ágyra fektetett. Én nevetve alig akartam elengedni a kezét, mire ő felsóhajtott.
- Meddig akarod buzerálni a kezem?
- Sokáig~ - röhögtem el magam. Az ujjait mozgattam és kuncogtam. Elrántotta a kezét és kiment. Elterültem az ágyon és a plafont bámultam. Pár nap múlva mehetek is suliba. Hogy őszinte legyek, nem akarok. Nem merek még csak ránézni sem Lysanderre, nem hogy egy légtérben lenni vele... Tuti azt gondolja rólam, hogy egy nyomorult szajha vagyok...
LYSANDER
Egész nap csak a szobámban gubbasztottam. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor Michiet üvöltve zavartam ki innen... Így visszagondolva rá, túl kegyetlen voltam. De végső soron megérdemelte. Nem tudom, hogy valaha is megtudnám ezt bocsájtani neki.
Felültem és vettem egy mély levegőt. A hajamba beletúrva, felálltam az ágyról. Némán felsóhajtottam és kiléptem a szobám ajtaján. Még suliba sincs kedvem menni, ami igen ritka. Sosem volt velem még hasonló. Bele sem mertem gondolni, hogy egyszer Michie meg fog csalni. Ráadásul egy olyannal, aki majdnem megölte. Legalább tette volna boldoggá.
A konyhába siettem, ahol anyu főzött. Egyből kiszúrt és rám nézett.
- Lizibizi... Napok óta komor fejet vágsz és csak a szobádban gubbasztasz.. Mi aggaszt ennyire?
- Semmi. - sóhajtottam és a nappaliba sétáltam. A kanapéra dőltem és bekapcsoltam a TV-t. Anyu a nappali ajtajában állt és engem nézett aggódóan.
- Mondtam, hogy nincs semmi... - néztem rá.
- De biztos hogy van. Nem tudsz hazudni...
- De minden oké. - Túrtam bele a hajamba. Anyu felsóhajtott és kiment. Én tovább bámultam üveges tekintettel a TV-t. Folyamatosan ez a múlt kori jelenet fut végig az agyamon. Az a rohadék képes volt az iskola WC-jében majdnem megölni... Nem más mint egy közönséges mészáros.
Addig bámultam a képernyőt, amíg el nem nyomott az álom. Reggel anyu lökdösésére keltem. Nyökögve kinyitottam a szemem és felültem.
- El fogsz késni... - nézett anyu aggódóan. Felálltam és dülöngélve a szobámba sétáltam. Nem érzem magamat épp a legfényesebben. Gyorsan felöltöztem és megfésülködtem, mivel a hajam szanaszét állt. Felkaptam dzsekim és a cipőm, majd a táskámat az egyik vállamra dobtam és elindultam a suliba. Egész úton a lábaimat és az aszfaltot bámultam komor tekintettel. Nem akarok iskolába menni. Egyedül csak Castiellel tudok valamilyen szinten kommunikálni. Nem vagyok képes elfogadni a jelent, ami most van. Túl kegyetlen ahhoz, hogy igaz legyen.
Bementem a termünkbe, majd ledobtam a táskámat a helyemre. Némán felsóhajtottam és leültem. Bámultam a padot üveges tekintettel. A többiek is beszállingóztak a terembe, majd nemsokkal utánuk a tanár is bejött, becsukva maga után az ajtót. Észre sem vettem, de Castiel már mellettem ült. Ránéztem és némán felsóhajtottam. Ő nyomkodta a telefonját. A tanár rászólt, hogy tegye el, majd elkezdte tartani az órát. Nem mindent írtam le. Szinte egész órán csak a füzetemet bámultam és néha felnéztem a tábla felé.
Nagy szünetben Castiel és én kimentünk az iskola háta mögé. Ő meggyújtott egy cigit és szívni kezdte. Én előhúztam a telefonom és mindent összenyomogattam, mert nem tudtam rajta mit csinálni, ezért elraktam. Castielre néztem, aki még mindig cigizett. Bámult maga elé.
- Michie hogy van? - nyögtem ki nagy nehezen.
- Holnap után már jöhet suliba. Miért?
- Csak kérdeztem. - vállat vontam. Ő csak felvonta a szemöldökét. Szóval holnap után...
Egészen addig döglöttem az ágyamban, amíg Castiel haza nem jött. Lementem, ám ott volt mellette Lysander is. Azonnal sarkon pördültem és a szobámba siettem. Nem akarok vele találkozni. Még csak rá sem merek nézni.
Az ágyamba vetődtem és a takarómat magamra húztam. - Miért van itt? Miért? - kérdezgettem magamtól és jobban összehúztam magamat. El akarom felejteni azt a napot. Hülyeség volt...
Nem tudom meddig feküdhettem így, de már be is sötétedett. Felültem és kikukucskáltam az ajtómon. Síri csend van, ezért a konyhába siettem és csináltam magamnak két szendvicset, majd a kezemben velük, felsiettem a szobámba. Benyomtam a tévémet és enni kezdtem. A TLC-n néztem a 'mondj igent a ruhára!'. Sosem értettem, hogy hogyan érhet meg több milliót egy kibaszott esküvői ruha. Én személy szerint úgy házasodnék, hogy fekete ruhákba vagyok burkolva és tornacipő mind ehhez. De így sajnos nem lehet, pedig sokkal jobb lenne.
Miután végeztem a kajálással, kikapcsoltam a tévém és kimentem a szobámból. Castiel szobája elé léptem, és a fülemet az ajtóra tettem. Meg akarok bizonyosodni, hogy ő nincs itt, ám az ajtó hirtelen kinyílt, ami jól hátra is lökött. Megszeppenve felnéztem és Lysanderrel találtam magam szembe. Kikerekedtek a szemeim és felpattantam. Gyors befutottan a szobámba és magamra zártam az ajtót.
- Miért van még itt...? - motyogtam. Az ajtóm felé lépések közeledtek. Elhátráltam onnan és az ágyamba bújtam. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörtént. Úgy elfutottam előle, akár egy gyáva nyúl.
Kopogtattak az ajtómon, de nem válaszoltam. Meglepetésemre Castiel szólalt meg.
- Michie... - nem fejezte be a mondatát. Felültem az ágyon és üvegesen az ajtóra meredtem.
- Hagyj békén... - döntöttem oldalra a fejem. Hallottam ahogyan felsóhajtott és elment. Lysander miért van még itt ilyenkor? Csak nem... itt alszik?...
Megint bebújtam a takaróm alá és úgy aludtam el. Reggel 9-kor keltem fel. Be van állva a derekam, mert én hülye kuporodva aludtam el.
Nagy nehezen felegyenesedtem, mire reccsent egyet a hátam. Felnyögtem és az ágyba borultam. A hátamra fogtam és nyökögtem. Óvatosan kikeltem az ágyból és a fürdőbe siettem. Megszabadultam a ruháimtól és a zuhany alá álltam. Sokáig csak folyattam magamra a forró vizet, majd elkezdtem ténylegesen mosakodni.
Mikor végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt és visszasiettem a szobámba. Gyors felöltöztem és lementem kaját csinálni magamnak.
Elkészítettem és az asztalhoz ültem vele, majd enni kezdtem. Folyamatosan a tegnap esti jelenet futott át az agyamon. A telefonomért felrohantam, majd visszaültem. Evés közben azt nyomkodtam. Sóhajtottam és felálltam az asztaltól. Elmostam a tányért, amin ettem és a telefont nyomkodva felindultam a szobámba. Egy kemény mellkasba ütköztem. Az orromhoz kaptam a kezem és felnéztem. A látványtól kikerekedett a szemem, ugyanis Lysander állt előttem. A szobámba nem tudok futni, így sarkon pördültem és lefutottam a nappaliba.
- H..Hogyan?.. Iskola van nem?! - fogtam meg a fejem. Mit keres itt?! Nem akarom ezt elhinni...
A kanapé mögé bújtam. Kikukucskáltam mögüle. Ott állt az ajtóban. Ismét kikerekedtek a szemeim.
Elkezdett felém jönni, mire hátrálni kezdtem. Ha így folytatom el fogom törni a telefont, ugyanis nagyon erősen szorítom a kezemben.
Még hátráltam volna, ám a fal elállta az utamat. Csak néztem rá kikerekedett szemekkel. Ő engem csak jegesen nézett, mintha nem lenne benne semmiféle érzés sem. Egy lépést közeledett hozzám. Szinte már test közelben vagyok vele. Oldalra kaptam a fejem és összeszorítottam a szemeim. Bár csak ez egy rossz álom lenne.. Ám ez a szörnyű valóság. Nem akarom, hogy ez történjen.
Kikerültem és felfutottam a szobámba. Az ajtómat bezártam, majd háttal nekidőltem. Zihálok és remegek. Ez olyan akár egy rém álom. Minden megtörténik, amitől félek. Miért nem ment iskolába? És Castiel? Ő is itt lenne?
Egy lépést előre tettem, de összeestem. Bizonyára a sokk hatása miatt. Magam elé néztem és hirtelen - még én magam sem tudom, hogy miért - elkezdtek potyogni a könnyeim. Ökölbe szorítottam a kezem és még jobban sírtam. A könnyeim vízesés szerűen folytak a szememből. A fogaimat is összeszorítottam. A padlóba karmoltam, majd a földre ereszkedtem, így már feküdtem. Úgy zokogtam. Egy pillanatra az ablakom felé pillantottam. Az eső is eleredt. Pont jókor mondhatom...
Bementem a termünkbe, majd ledobtam a táskámat a helyemre. Némán felsóhajtottam és leültem. Bámultam a padot üveges tekintettel. A többiek is beszállingóztak a terembe, majd nemsokkal utánuk a tanár is bejött, becsukva maga után az ajtót. Észre sem vettem, de Castiel már mellettem ült. Ránéztem és némán felsóhajtottam. Ő nyomkodta a telefonját. A tanár rászólt, hogy tegye el, majd elkezdte tartani az órát. Nem mindent írtam le. Szinte egész órán csak a füzetemet bámultam és néha felnéztem a tábla felé.
Nagy szünetben Castiel és én kimentünk az iskola háta mögé. Ő meggyújtott egy cigit és szívni kezdte. Én előhúztam a telefonom és mindent összenyomogattam, mert nem tudtam rajta mit csinálni, ezért elraktam. Castielre néztem, aki még mindig cigizett. Bámult maga elé.
- Michie hogy van? - nyögtem ki nagy nehezen.
- Holnap után már jöhet suliba. Miért?
- Csak kérdeztem. - vállat vontam. Ő csak felvonta a szemöldökét. Szóval holnap után...
MICHIE
Az ágyamba vetődtem és a takarómat magamra húztam. - Miért van itt? Miért? - kérdezgettem magamtól és jobban összehúztam magamat. El akarom felejteni azt a napot. Hülyeség volt...
Nem tudom meddig feküdhettem így, de már be is sötétedett. Felültem és kikukucskáltam az ajtómon. Síri csend van, ezért a konyhába siettem és csináltam magamnak két szendvicset, majd a kezemben velük, felsiettem a szobámba. Benyomtam a tévémet és enni kezdtem. A TLC-n néztem a 'mondj igent a ruhára!'. Sosem értettem, hogy hogyan érhet meg több milliót egy kibaszott esküvői ruha. Én személy szerint úgy házasodnék, hogy fekete ruhákba vagyok burkolva és tornacipő mind ehhez. De így sajnos nem lehet, pedig sokkal jobb lenne.
Miután végeztem a kajálással, kikapcsoltam a tévém és kimentem a szobámból. Castiel szobája elé léptem, és a fülemet az ajtóra tettem. Meg akarok bizonyosodni, hogy ő nincs itt, ám az ajtó hirtelen kinyílt, ami jól hátra is lökött. Megszeppenve felnéztem és Lysanderrel találtam magam szembe. Kikerekedtek a szemeim és felpattantam. Gyors befutottan a szobámba és magamra zártam az ajtót.
- Miért van még itt...? - motyogtam. Az ajtóm felé lépések közeledtek. Elhátráltam onnan és az ágyamba bújtam. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörtént. Úgy elfutottam előle, akár egy gyáva nyúl.
Kopogtattak az ajtómon, de nem válaszoltam. Meglepetésemre Castiel szólalt meg.
- Michie... - nem fejezte be a mondatát. Felültem az ágyon és üvegesen az ajtóra meredtem.
- Hagyj békén... - döntöttem oldalra a fejem. Hallottam ahogyan felsóhajtott és elment. Lysander miért van még itt ilyenkor? Csak nem... itt alszik?...
Megint bebújtam a takaróm alá és úgy aludtam el. Reggel 9-kor keltem fel. Be van állva a derekam, mert én hülye kuporodva aludtam el.
Nagy nehezen felegyenesedtem, mire reccsent egyet a hátam. Felnyögtem és az ágyba borultam. A hátamra fogtam és nyökögtem. Óvatosan kikeltem az ágyból és a fürdőbe siettem. Megszabadultam a ruháimtól és a zuhany alá álltam. Sokáig csak folyattam magamra a forró vizet, majd elkezdtem ténylegesen mosakodni.
Mikor végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt és visszasiettem a szobámba. Gyors felöltöztem és lementem kaját csinálni magamnak.
Elkészítettem és az asztalhoz ültem vele, majd enni kezdtem. Folyamatosan a tegnap esti jelenet futott át az agyamon. A telefonomért felrohantam, majd visszaültem. Evés közben azt nyomkodtam. Sóhajtottam és felálltam az asztaltól. Elmostam a tányért, amin ettem és a telefont nyomkodva felindultam a szobámba. Egy kemény mellkasba ütköztem. Az orromhoz kaptam a kezem és felnéztem. A látványtól kikerekedett a szemem, ugyanis Lysander állt előttem. A szobámba nem tudok futni, így sarkon pördültem és lefutottam a nappaliba.
- H..Hogyan?.. Iskola van nem?! - fogtam meg a fejem. Mit keres itt?! Nem akarom ezt elhinni...
A kanapé mögé bújtam. Kikukucskáltam mögüle. Ott állt az ajtóban. Ismét kikerekedtek a szemeim.
Elkezdett felém jönni, mire hátrálni kezdtem. Ha így folytatom el fogom törni a telefont, ugyanis nagyon erősen szorítom a kezemben.
Még hátráltam volna, ám a fal elállta az utamat. Csak néztem rá kikerekedett szemekkel. Ő engem csak jegesen nézett, mintha nem lenne benne semmiféle érzés sem. Egy lépést közeledett hozzám. Szinte már test közelben vagyok vele. Oldalra kaptam a fejem és összeszorítottam a szemeim. Bár csak ez egy rossz álom lenne.. Ám ez a szörnyű valóság. Nem akarom, hogy ez történjen.
Kikerültem és felfutottam a szobámba. Az ajtómat bezártam, majd háttal nekidőltem. Zihálok és remegek. Ez olyan akár egy rém álom. Minden megtörténik, amitől félek. Miért nem ment iskolába? És Castiel? Ő is itt lenne?
Egy lépést előre tettem, de összeestem. Bizonyára a sokk hatása miatt. Magam elé néztem és hirtelen - még én magam sem tudom, hogy miért - elkezdtek potyogni a könnyeim. Ökölbe szorítottam a kezem és még jobban sírtam. A könnyeim vízesés szerűen folytak a szememből. A fogaimat is összeszorítottam. A padlóba karmoltam, majd a földre ereszkedtem, így már feküdtem. Úgy zokogtam. Egy pillanatra az ablakom felé pillantottam. Az eső is eleredt. Pont jókor mondhatom...
