Lehajtottam a fejemet. A combjaimra fektettem a kezeimet. Azt néztem, mintha olyan érdekes lenne. Összeszorítottam a szemeimet. Átfutott az agyamon az, ahogy Lysander üvöltött velem. Ahogyan sírva lerohantam. Nem tudom visszatartani a könnyeimet. Megállíthatatlanul vízesés szerűen ömlöttek ki a szemeimből. Acacia csak nézett. Megfogta a vállam.
- Michie... - Nem válaszoltam. Szipogva ránéztem. A pad felé fordultam.
- Jól vagyok. - lehajtottam a padra a fejem. Próbáltam megnyugodni, de nem ment. A könnyeim még mindig folytak, hiába nem akartam. Nem tudok megnyugodni. Hogy is nyugodhatnék meg? Elvesztettem a legfontosabb embert, akit szerettem.
Acacia is befordult a pad felé. Éreztem, hogy közelebb húzódott hozzám. szintén lehajtotta a fejét a padra. Közel tolta a fejét az enyémhez.
- Michie... Ne bánkódj miatta. - megölelt. Szipogva én is átöleltem. Lehunytam a szemem. Felfigyeltem a túl nagy csendre. Mindenki sugdolózott. Kinyitottam a szemem. Nem akartam elhinni, amit láttam. Elhúzódtam Acacia-tól. Először lehunytam jó szorosan a szemeimet, hogy csak képzelődök. De nem így volt. Mikor kinyitottam, ott volt. Acacia is odanézett. Szintén lesokkolt. Ő ugyan nem ismeri, de szerintem látja rajta, hogy nem normális. Elindult felém. Kikerekedtek a szemeim. Levegőt is alig kaptam. Ő vigyorogva közelített felém. Acacia kapkodta a fejét. Hol engem, hol pedig Damient nézte. Hátrálni kezdtem. A padra is felmásztam. Mindenki minket nézett.
- Ne közelíts... - hátráltam tovább. Még mindig jött felém. Még hátráltam volna, de a fal elállta az utam. Mindenki sugdolózott. Némelyiket hallottam is. Olyanokat sugdolóztak, hogy Ki ez a srác? Miért megy oda Michie-hez?
- Hagyj... - testközelbe jött. A falhoz nyomott. Elfordítottam a fejem. Jó szorosan összeszorítottam a szemeim. Lenéztem. Láttam, hogy a zsebébe ott egy kisebb kés. Kikerekedtek a szemeim.
- Most kijössz velem.... - megragadta a karom. Kullogtam utána. A sírás kerülget. Ismét összeszorítottam a szemeim. A következő pillanatban, nekilökött a falnak. Halkan felszisszentem. Bezárta a vécé főbejáratát. Elém jött, így nem rogytam a földre. Nincs itt senki. Őrülten vigyorog. Kivette a kést a zsebéből. Kikerekedtek a szemeim.
- M...Mit akarsz? - Elfordítottam oldalra a fejem. Nem válaszolt. A késsel levágta rólam a pólóm. Szerencse, hogy takarja a melleimet a melltartóm. A nyakamtól a mellemig lehúzta. Hagyott maga után egy kis sebet. Felszisszentem. Odahajolt. Lenyalta a vért. Csípett. Nem is kicsit.- Damien... - remeg a hangom. Felemelte a fejét. Őrült vigyorral az arcán, engem nézett. - Miért? - kicsordult egy könnycsepp a szememből. Nem válaszolt. Éreztem, hogy a sebemből folyik ki a vér. Lecseppent a földre is. A földre rogytam. Összekuporodtam. Sírni kezdtem. Damien elém guggolt. Megemelte az állam, de én kirántottam onnan. Leengedte a kezét. Most a késsel fordította oda a fejem. Az államat is megkarcolta vele. Még őrültebben vigyorog. Onnan is folyni kezd a vérem. Szintén a padlóra cseppent. Megint a falhoz nyomott. A fejemet feltolta. Az államról is lenyalta a vért. Szintén rohadtul csípett. Hangosan felnyögtem. Elakartam magamtól lökni, de nem ment. Sokkal erősebb nálam. Reménytelen ez az egész. De csak azt nem értem, hogy miért csinálja...
Elengedett. Hátrált tőlem egy lépést. Remegve ránéztem. Még mindig őrülten vigyorog. A melleimet nézi. Lehajtottam a fejem.
- Damien... Miért? - ránéztem könnyes szemekkel.
- Hogy miért? Kíváncsi vagyok valamire.
- Mégis mire? - gonoszan felnevetett, majd beszédre nyitotta a száját.
- Majd meglátod. - megint közel hajolt hozzám. Elfordítottam oldalra a fejem. A nyakamhoz szegezte a kést. Kicsit beleszúrta. Hangosan felsikoltottam, de szinte azonnal befogta a számat.
- Halkabban... Nem akarom, hogy megzavarjanak. - tette a szája elé a vér áztatta kést. Megnyalta. Annyira undorító. Ki is rázott tőle a hideg. Erősen összeszorítottam a szemeimet. Megfogta a nyakam. Feltolt a falon. Őt néztem. Őrülten mosolyog.
- Na most mi lesz? - nevetett. A hasamhoz szegezte a kést. Oda is beleszúrta kicsit. Felüvöltöttem. A könnyeim szinte ömlöttek a szemeimből. Kezdett minden elhomályosodni. Már majdnem elájultam, mikor ledobott a földre. A nevemet üvöltötte egy másik hang. Nem ismerem fel. Kicsit kinyújtottam a kezem. Éreztem, hogy vérben ázik. Alattam van egy hatalmas vértócsa. Mosolyogva elájultam.
Lysander szemszögéből
Pont bementem a terembe, mikor mindenki hangosan Michie nevét üvöltötték. Odamentem Acacia-hoz.
- Mi történt?
- Michie-t.... - Remeg. - E-elvitte egy fekete hajú srác...
- MI?!
- Nagyon ijesztő volt... Csak úgy a falhoz nyomta, majd kivitte.
- Hova mentek?!
- Nem tudom... Kivitte a teremajtón... - Ahogy ezt meghallottam, ledobtam a táskám és kirohantam. Kapkodtam a fejem, hogy hova induljak el. Végigfutottam a folyosón. Benéztem mindegyik terembe, de nem volt sehol. Nekidőltem a folyosó falának.
- Michie... Miért kell mindig ilyen helyzetekbe kerülnöd? - A fejemhez emeltem a kezem. A plafont bámulom. Hirtelen egy rövid sikoltást hallottam meg a WC felől. Elemeltem a kezem. A hang irányába kezdtem futni. Beakartam menni, de hiába. Zárva volt. Most is hallottam, csak most hosszan üvöltött. Berúgtam az ajtót. Ez a rohadék... Felém fordult. Ledobta őt a földre. Őrülten rám vigyorgott. Egy kést húzott ki Michie hasából.
- Michie!! - szorult ökölbe a kezem. Kinyújtotta a karját a vérbe. Mosolyog. Elájult. - Te rohadék! - nekilöktem a falnak. Kiejtette a kést a kezéből. Nekem esett. Bevert egyet. Félrefordítottam a fejem. Kiköptem a vérem. Ránéztem. Nevetve széttárta a karjait.
- Na erre voltam kíváncsi! Ha nem szeretnéd őt, akkor most nem mentenéd meg!
- Fogd be te nyomorult féreg!
- Mi van? Fáj az igazság? Hogy belém szeretett?
- Ezek után ne számíts arra, hogy szóba áll veled.
- Miért? Honnan veszed, hogy amíg velem volt, nem bántottam?
- Hulladék vagy... Ha már hagytad magadba bolondítani, nem kéne így bánnod vele!
- Michie-nek mellettem a helye! Nem pedig egy olyan pincsi mellet, mint amilyen te vagy!
- "Pincsi"?!
- Az vagy... Nézz magadra! Még meg sem tudod védeni őt! - Mögé futottam. A körülfontam a nyakát a kezeimmel.
- Ne becsülj alá... - mosolyogtam. - Ha még tovább jártatod a pofád, egy mozdulattal eltöröm a nyakad.
- Nekem... Már úgy is... Mindegy...
- Miért is? - ellöktem. Előre esett. A földön kötött ki.
- Mert Michie... Megölte az egyetlen élő rokonomat... - állt fel. - Többek között ezért is teszem vele ezt... - roppantotta ki a nyakát. Megindult felém. Megakart ütni, de kikerültem, majd megfogtam azt a kezét és eldobtam. Ismét a földön kötött ki. Felállt. Csak nézett engem. Michie-re pillantott, majd rám. Őrülten elmosolyodott.
- Biztos, hogy megtudod menteni? Nézz csak rá! A saját vérében ázik. Percek kérdése és meghal... - Ökölbe szorult a kezem. Bevertem neki egyet. Michie-hez guggoltam. Megnéztem, hogy van-e még pulzusa. Éreztem, hogy lüktet még a vére. Felkaptam, majd rohanni kezdtem vele. Mindenki engem nézett, de nem érdekelt. Futottam ahogy a lábaim bírták.
- Csak tarts ki Michie... - néztem rá. A szájából is ömlik a vér.
Már az utcán voltam. Ott alig voltak emberek. Akik voltak, azok nem bámultak meg. Botladozva futok. Kezdek elfáradni, de nem állhatok meg. Ha így teszek, lehet, hogy a karjaimba veszítem el őt. Azt nem akarom.
A kórházba érve, Michie-t azonnal elvitték. Persze néztek rám, hogy miért így hoztam be, de nem nagyon foglalkoztak vele. Leültem a műtőterem mellé. Feszülten vártam és vártam.
A telefonomat bújtam, mikor egy orvos elém lépett.
- Ön kísérte el Michie Maddox-ot?
- Igen.
- Akkor az állapotáról... - letette az űrlapot. - Nos. Nagyon sok vért vesztett. Hajszál híján múlott az élete. Ha később hozza be. Akár csak egy perccel is később. Ő már nem lenne az élők sorában.
- Értem. - felvette az űrlapot. Elindult. Lehajtottam a fejem.
Kimentem a kórházból. Hazafelé vettem az irányt. Most nem megyek vissza a suliba. Mindenki csak Michie-ről és arról a rohadékról kérdezgetnének.
Mikor hazaértem, gyorsan írtam gy üzentetet Castielnek.
Ha végeztél a suliba gyere át!!
Lys
Ok.
Cast
Bementem a nappaliba. anyu tévézett.
- Mi az kicsim, hogy hogy már itthon vagy?
- Semmi... - ültem le mellé.
- Beszélj csak! - fordult felém.
- Mit beszéljek?
- Hogy mit keresel itthon ilyenkor!
- Ahj... Történt valami a suliban... - elfordultam.
- Micsoda?
- Michie-t... Majdnem megölték...
- MI?!
- Jól hallottad... Az a rohadék... - ökölbe szorult a kezem. Felkeltem anyu mellől. Bementem a szobámba. Az ablakomon át bámultam az utcát. Néztem az elhaladó gyalogosokat. Egy kislány futott a kutyájával. Elmosolyodtam rajta. Lehunytam a szemem.
- HÉ! - ütötte meg valaki a fejem.
- Áucs... - nyitottam ki a szemem. Castiel állt mellettem. - Elaludtam?
- Szerinted? - röhög. - Na? Miért hívtál ide? A suliban mindenki tök furcsa volt...
- Észrevetted, hogy Michie nincs bent, ugye?
- Ja. Miért?
- Damien... Majdnem megölte...
- Az a kis... - ökölbe szorult a keze.
- Hagyd.. Elintéztem.
- Te?
- Miért?
- Mindig olyan kis "jófiú" vagy. Nem nézném ki belőled...
- Nem érdekel... Ha bántják Michie-t... Azt nem tűröm el...
- Akkor te még szereted, igaz?
- Egyértelmű...
- Akkor miért dobtad? - sóhajtva beletúrtam a hajamba.
- Nem tudom...
- Idióta vagy. - Röhög. Nem válaszoltam.
Michie szemszögéből:
Kinyitottam a szemem. Hófehér plafon. Hófehér falak. Ez biztosan a kórház. Oldalra néztem. Egy infúzió van bekötve a jobb kezembe. A másikba vér fut. A hasam rohadtul fáj. A nyakam szintén. Miért tette ezt velem Damien? Mi oka volt rá? És hogy jutottam ide be? Annyira nem értek semmit. Még egy ember akitől félhetek. Fasza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése